Kedves Magdi!

Nagyon örülök, hogy rátaláltam az oldalatokra. Sok kérdésemre kaptam már választ, de a legnagyobb segítséget az jelenti, hogy megírod a saját tapasztalataidat, és ebből láthatom, hogy másnak sem mindig könnyű az élet. Azért döntöttem úgy, hogy írok Neked, mert olvastam azt az írást, amiben arról van szó, hogy a kismama egyedül van otthon a férje nélkül.

Nálunk is ez a helyzet, ami lassan tarthatatlanná válik. Ha gondolod, én örülnék neki, ha közzétennéd az olvasói levelek között, de megértem, ha úgy véled, nem tartozik a témába. Én nem a szülésemről szeretnék írni, hanem a mostról, a napjaimról.


A férjem külföldön van, hetente vagy kéthetente egy napot van itthon. A lányunk egy éves, és tulajdonképpen egy szavam sem lehet, annyira jó baba. A gond velem van, nem vele. Már annyira magam alatt vagyok, hogy néha semmire sem vagyok képes. Vannak napok, amikor csak a legszükségesebbekre tudom megcsinálni, ami leginkább a gyerekre korlátozódik. Odáig még nem fajult a dolog, hogy ő kárát látná, de tőlem iszonyú erőfeszítést kívánnak a napok.

A férjem nem érti. Szerinte én semmit sem csinálok, semmi dolgom, mint jólérzeni magam, és játszani a gyerekkel. El sem tudom neki magyarázni, nincsenek szavaim. Hogyan is érthetné meg, hogy nehezemre esik porszívózni, mert a kicsi üvölt tőle? Teszteltem, és nem fél. Engem félt. Döbbenet volt, amikor rájöttem erre.

Nehezemre esik lemenni az utcára. A harmadik emeleten lakunk, nincs lift, és nincs babakocsi tároló. Tehát cipelni kell minden alkalommal. Nem bírom el együtt a kettőt, gyerek és kocsi. Kipróbáltam, hogy előbb levittem a kocsit, és újra felmentem a lányomért, de mire felértem, szívszaggatóan sírt. Felfelé ugyanez volt a helyzet. De szerinte millióan megoldják, mennek mindenfelé, bevásárolnak, intézkednek. Amikor már lent vagyunk, nincs gond, csak mire megnyugszik, és ezt kétszer is!

Az is igaz, hogy tündéri, ahogy paradicsomot eszik, és nagyon aranyos, ahogy mindenhova jut belőle. Hetente vagy kéthetente egyszer mulatságos. És naponta négyszer? Fürdetni minden alkalommal, mert persze a haja is olyan lesz, meg takarítani mindent utána. És amíg én takarítok, ő sír.

Jön a foga, és hisztis. Nálunk nem volt eddig ebből nagy probléma, most sincs. Csak hisztis lesz. Egyfolytában nyafog, semmi sem jó, bármit csinálok.

Éjjel még szopizik, tehát az alvás elég korlátozott így. Úgy olvastam, még Te is szoptatsz, ezt gondolom ismered. És ehhez mindig egyedül vagyok. Erre nincsenek kismamák, nincsenek bababulik. Nincs senkim. Már a legapróbb kicsi kellemetlenségek is kiborítanak. Nem értem, hogyan lehet semmibe venni a gyereknevelést, a házimunkát, a fáradtságot, a depressziót. Egyik sem úri passzió.

Tudsz valami tanácsot adni, Te hogyan csinálod? Vannak Neked is „nyomorult” napjaid, vagy van valami ellenszered? Örülnék több személyes történetnek Tőled. Könnyebb, ha tudom, hogy másnak is nehéz. Nem ennyire bunkón gondolom, ugye értesz?

Most visszaolvasva kész panaszáradat és zagyvaság, amit írtam. De ez az igazság, talán értesz belőle valamit. Nagyon várom válaszod.

Üdvözlettel
Rókáczi Donna

 


3 hozzászólás

  1. Lady
    • Magdi
      • zsani

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Don`t copy text!