Az első terhességem sajnos vetéléssel végződött. A baba a 16. héten ment el. Azt mondják, legalább annyi hónapot kell várni az újabb terhességgel, mint ahány hetes volt a vetéléssel végződött terhesség. Nem tudom. Az orvosom hat hónapot írt elő, aztán orvosilag lehetett volna próbálkozni. Nem ment.

Több mint 19 hónap telt el, mire újra terhes lettem. Nagyon féltünk mindketten. Nagyon sokáig titkoltam, csak a szüleim tudták, senki más. Szerencsés alkat vagyok, az ötödik hónapban még alig látszott valami. Így könnyű volt titokban tartani, és amikor kiderült, mindenki megértette. Támogattak és segítettek mindenben. De jól voltunk, a baba és én. Tudtuk már, hogy kisfiú lesz. Minden vizsgálatot elvégeztettem, de egészségesnek mondták. Jól fejlődött, és úgy nézett ki, most talán minden rendben lesz.

A 33. héten valami folydogált. Nem folyamatosan, és nem egyszerre sok, így nem voltam biztos benne, hogy ez most micsoda. Vajon már a magzatvíz? Azt nem hittem, hogy más lenne, azt azért talán még terhesen is éreztem volna, nem?

Elmentem az orvosomhoz, aki pont ügyeletes volt a kórházban. Nem mertem buszozni, hívtam egy taxit. Ő viszont azonnal mentőbe rakott, és átküldött egy nagy hírű központba. Azonnal ott is tartottak, és elemzésre küldték a folyadékot.


A burok állt, a baba rendben volt, nem tűnt vészesnek a helyzet. A folydogálás viszont nem szűnt. Másnap este már fájásokat éreztem. Nagyon megijedtem. De aki megvizsgált, azt mondta, minden rendben, ne aggódjak, ez még nem a szülés. Mivel ebben a kórházban nem volt választott orvosom, igazán nem törődött velem senki.

Amikor már nagyon fájt, bevittek a szülőszobába, kaptam ott egy ágyat, ctg-t a hasamra, és újra magamra hagytak. Úgy éreztem végem van, tekeregtem kínomban, jajgattam. Néha rám pillantottak, és „megnyugtattak”, hogy minden rendben lesz. Orvost nem hívtak.

Aztán hoztak egy babát, aki pont akkor született, és jött vele az orvos is, hogy beszéljen a szülésznővel. Ő kérdezte meg, hogy mióta fekszem ott, és mikor vizsgáltak meg utoljára. Végre megvizsgált. Akkor derült ki, hogy már négyujjnyira kitágultam anélkül, hogy erre bárki figyelt volna. Infúziót kötöttek be, és szültünk. A férjem majdnem lemaradt a nagy eseményről, olyan gyorsan ment már minden.

Így hát a 33. hét végén megszületett az egészséges kisfiam, 2900 grammal és 51 centivel.



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!