A napokban a vendégbabák, a perinatális gyász központi téma volt a legtöbb babás, gyermekes oldalon. Én képtelen voltam cikket írni róla. Aztán kaptam egy levelet, amelynek főbb részleteit közreadom. A levél írójának kérésére az általa megjelölt részek kimaradnak.

Meghalt egy kisbaba. Egészen aprócska volt, csupa ívelt forma, párnácskák nélküli gömbölyűség, egy imádnivaló kiszolgáltatott lény, aki csak szeretetre vágyott. Elment.


Én pedig azóta nem tudok megszólalni. Egyetlen hangot sem voltam képes kiadni.

Nem az én kisbabám volt. Az én kisbabám egészséges, tüneményes, bújik és éhes. Ölelem szorosan, de nem tudok egyelőre beszélni hozzá. Pedig nagyon szeretnék, és gondolatban be sem áll a szám. Minden más módon igyekszem a tudomására hozni, hogy a világon mindennél jobban szeretem. És hogy nagyon vigyázok rá.

Ebben a gondolatban számomra az a szörnyű, hogy a másik kisbaba anyukája ugyanezt érezte. Mindennél jobban szereti és vigyáz rá, amíg csak él. Nem rajta múlott, hogy nem így történt. És mégis, akinek a szenvedés jutott, az ő.

Nekem pedig a szégyen befogta a számat. Mert szégyellem magam. Szégyellem, hogy ennyire gyáva vagyok, hogy erőtlen vagyok és gyenge. Hogy én nem lennék képes túlélni, és felnézek rá, amiért ő megpróbálja.

Persze nem tudom, mi zajlik a lelkében legbelül. Csak feltételezem, hogy hasonló mélységet él meg, mint amiknek a gondolatába én már belehalok. Azt is feltételezem, hogy ő is belehal. És fojtogat a sírás, mert nincs választása. Mennie kell tovább az útján, mindegy, mennyire fáj, mennyire tépi darabokra a szívét-lelkét a fájdalom.

Nagyon szeretnék neki segíteni, mellett állni, támogatni. De a szégyen befogja a számat. Mert az én kisbabám él. És én csak hálás vagyok, amiért ölelhetem, amiért szuszog, még azért is, mert vörösre üvölti magát két perc leforgása alatt. Végtelen hálát érzek, hogy nem nekem kell továbbindulnom egy úton, amely maga a szenvedés.

Elképesztő ereje van ennek az anyukának. Aki továbbra is édesanya, ezt már senki sem veheti el tőle. Még ha  csak pár nap jutott is neki a kisbabájával, az ő édesanyja marad, amíg csak él. Végtelenül erős és gyengéd asszony. Ő a nővérem.

Nagyon szeretem. Nagyon fáj érte a szívem.


Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Don`t copy text!