SZIASZTOK!

Az én terhességem nem volt egyszerű, sőt, azt hiszem azért kaptam a kislányomat, aki most egy éves, hogy életben maradjak, hogy értelme legyen az életemnek. 37 éves vagyok. Régóta szerettem volna, de nem jött össze a terhesség. Aztán tesztcsíkkal egy időben derült ki, hogy anyukám beteg. Nagyon beteg. Tüdőrákos.

Azt mondták, megműtik és teljes gyógyulás várható. A kórházba minden nap mentem munka után, fel kellett gyalogolni egy nagy hegyre. Ez így 3 hónapos terhesen nagy problémát nem okozott, nem panaszként írom, csak nagyon fárasztó volt. Szóval… Kitűzték a műtét napját. Megtörtént a műtét, kitették osztályra, ahol nem lett jobban. Nem tudott köhögni, csak fulladt. Hozzá teszem előtte egy életvidám, erős nő volt, nem is sejtettük a bajt.

Szóval egyszer csak kaptam tőle egy sms-t a munkahelyemen, hogy vissza viszik az intenzívre, mert összeomlott a szervezete!!!!!!!!!!!!!
Rohantam hozzá… még integetett nekem, mondtam neki, hogy holnap jövök. Mentünk is apukámmal meg a hasamban a babámmal. De akkor már csöveken, lélegeztetőgépen volt. Súgtam a fülébe, hogy szeretem, és hogy nagyon nagy szükségem van rá. 5 napig volt így… kint ültem az intenzív osztály ajtajában és imádkoztam, de hiába…. pénteki nap volt… Ő elment örökre.

Rá három napra véreztem, és kórházba kerültem. Kétséges volt, hogy megmarad Jázminom. Könyörögtem neki, hogy kapaszkodjon, mert különben minek élek, ha mindenki elmegy akit szeretek… augusztus 16-december 21 ig feküdni kellett, ebből 3 hónap kórházban.


De most itt van velem, és mikor rám néz, mintha anyukámat látnám. Sokat sírok, mert most meg apukám beteg, lebénult a fél oldala és nekem semmi-semmi segítségem nem maradt. Párom reggel 8-este 8 ig dolgozik, én meg azon imádkozom ne történjen semmi baj, ne legyek beteg se én, se a gyerek, mert senki nem segítene…

Az még a történethez tartozik, hogy mikor megszületett és haza engedtek minket a kórházból 3 napra rá szirénázó mentővel vittek minket a kórházba, mert drágám lyukas szívvel született. De segített nekünk valami felsőbb erő, mert magától beforrt és egy örökmozgó gyönyörűség az én gyermekem, aki értelmet és erőt adott élni nekem.

Köszönöm, hogy elolvastátok a történetemet.

Horváth Edina
Budapest



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!