Kedves Piszénpisze!

Olvasgatom egy ideje az oldalt, vagyis jó pár hónapja, a terhességem kezdete óta. Soha nem jeleztem vissza semmire, ezt utólag bánom. Most viszont kikívánkozik belőlem egy s más.

Ennek apropója az elmúlt hetekben lezajlott több beszélgetés köztem és családtagok, barátnők, ismerősök és ismeretlenek között.

Annyi volt bennük a közös, hogy mindannyian kivétel nélkül sajnálkoztak a császárom miatt, amikor pedig egy idő után megmondtam, hogy jó volt ez így, akkor jelentőségteljesen elhallgattak. Ketten mondták csak ki, amit valójában gondoltak, hogy milyen önző vagyok, szar anya leszek, ha már az elején csak magamra tudtam gondolni.

Pedig egyáltalán nem csak magamra gondoltam, soha, egyetlen percig sem.

És igen, bár nem volt választásom, hogy császár vagy természetes szülés lesz, egészségügyi okok miatt nem lehetett más, mint császár, én örültem ennek. Sőt, tovább megyek, akkor is megpróbáltam volna a császármetszést választani, ha nincs különösebb okom rá. Mert én így láttam helyesnek.

Igen, nagy hasi műtét. Nem tagadom, piszok kemény hetek voltak. Más anyukák már vígan szaladgáltak, amikor én még nyögtem a kíntól, de megérte. Megérte, mert végig biztonságban éreztem magam, és a lányomat is. Megérte, mert végig tudtam, mi miért fog történni, mert a választott helyen a tervezett időpontban a lebeszélt csapat várt.

Igen, rengeteg kockázata volt. Esetemben ez nem számít igazán, mert mint írtam, nem volt más választásom, de a családban látott természetes szülések amúgy is arra vezettek, hogy a császár biztonságosabb. Nemcsak nekem, főleg a babának.

Nem, nem kampányolok a császármetszés mellett, és nem is hangoztatom, hogy nekem így jó volt. De már nem vagyok hajlandó hazug módon szemlesütve azt suttogni, hogy sajnos így alakult. Vállalom, hogy nincs lelkifurdalásom, hogy nem szégyenkezem.

Császárral szültem

Tudom, hogy ez nem befolyásolja, milyen anya lesz belőlem, tudom, hogy nincs köze ahhoz, hogy mennyire fog kötődni hozzám a kislányom. Örülök, hogy a természet úgy rendezte, ahogy szerintem a legjobb volt mindenkinek. Mindenkinek, mert az apukájának is jobb volt, a csapatnak is, és a segíteni érkező családtagoknak is. Senkinek nem kellett napokig folyamatosan készenlétben állnia, nem kellett találgatni, hogy ez már az-e, nem mentem senkinek az agyára a hülye kérdéseimmel, hogy induljak-e már.

Azt szeretném még átadni az anyukáknak, akik császármetszéssel szülnek, hogy ne szégyelljék! Semmi bűnt nem követnek el, senkinek semmi köze hozzá, hogy milyen módon válnak anyává. Vannak következmények, ahogy mindennek az életben, ezekkel együtt kell tudni élni. De szégyenkezni semmi esetre sem kell.

Köszönöm, hogy kiírhattam magamból.

Dévény Vera, Budapest


Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Don`t copy text!