Kedves Piszénpisze!

Apaként írok, nem anyaként – nőként – feleségként. Férfiként, aki apa egyben, és akitől elszakították a gyermekeit. Eltaszítottak, kidobtak, megaláztak. Fáj. Nagyon fáj.

A történetünk hosszú, sok éves házasság, egy nagyobb és egy óvodás gyermek, plusz két felnőtt a szereplők. Sokáig minden jól ment, bár voltak gondjaink, kezelni is tudtuk őket.

csalad

A bajok a második gyermekünk megszületésénél kezdődtek, csak én nem tudtam róla. A feleségem elfelejtett tájékoztatni, hogy benne valami megtört, megváltozott véglegesen. Nem vettem észre. Sok lett a veszekedés, kevesebb az intimitás, szinte csak kényszer, de a kérdéseimre sosem kaptam egyenes választ. Mindenre képes voltam, tanácsot kértem, szakemberhez fordultam, mit tegyek, hogyan segíthetnék a feleségemen, akin a depresszió jeleit véltem felfedezni. Semmi sem sikerült.


Vállaltam több munkát, hátha az anyagi könnyebbség segít majd, ha másban nem is, hogy lehetőséget teremt a kikapcsolódásra. Nem akarta. El sem tudom képzelni, mit kellett volna még tennem, mit nem próbáltam.

Kidobtak. Mint egy rongydarabot, egy kutyát, egy semmire sem jó tárgyat. Gúnykacajjal, megvetéssel, igaztalan vádakkal, vak gyűlölettel.

Nagyon szeretem őket. A gyermekeim a legfontosabbak számomra a világon. Most mégis sok km távolságban élek tőlük, és bár minden héten utazom, hogy láthassam őket, elképzelhetetlen kínt élek át, amikor a kisebbik fiam búcsúzáskor a nyakamba kapaszkodva sír és kérlel: apukám, ne hagyj itt, maradj itt velem!

Fél évvel ezelőtt történt mindez. Nem tudok beszélni már senkivel. Tovább kell lépnem, új párt találnom, beletörődnöm a megváltoztathatatlanba. Én mégis hiszek, küzdök, nem keresek senkit, gyűjtögetek, hogy minden héten láthassam őket, meglephessem őket valami aprósággal. Igen, őket. A feleségemet is. Mert még mindig szeretem. Mindannyiukat.

Hát ennyi a történetem dióhéjban. Köszönöm, hogy kiírhattam magamból. Talán elolvassa… talán…

T.


1 hozzászólás

  1. Gerendás Péter

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Don`t copy text!