Elméletileg a nőgyógyász után kell felkeresned a védőnőt, akinek a feladatai közé tartozik a várandós anya gondozása. Ők területenként vannak beosztva, oda mész ahová tartozol.

Jogszabály határozza meg, hogy terheseknek heti legalább egy alkalommal minimum két órás időtartamban kell tanácsadást tartania, és a terhesség ideje alatt legalább öt alkalommal otthoni látogatásra mennie. Ebből egy az elején aktuális, a gondozásba vételtől számított két héten belül, a többi pedig a terhesség vége felé kéthetente.

Amennyiben fokozott gondozást igényelsz, akkor havonta vagy szükség szerint látogat.

Legalábbis elméletben. Ha valami nem így történik, nem kell pánikolni. A problémák általában a terhesség folyamán jönnek elő, nem rögtön az elején. Ha mégis úgy jársz, ahogy én, hogy már az első héttől baj van, nem kell a protokoll szerint eljárnod.


Ha a nőgyógyász után nem keresed fel a védőnőt, annyi történik, hogy nem kapod meg a kiskönyved az első percben. De hidd el, nem maradsz le semmiről, ha később pótolod.

A várandós anyával kapcsolatos első védőnői feladatok

Az első feladata tehát, hogy nyilvántartásba vegyen a nőgyógyásztól kapott lelet alapján, és kiállítsa a törzslapot, gondozási könyvet (a népnyelv szerinti kiskönyvet). Ezt adja át neked, miután kitöltötte az alapadatokkal.

Felveszi a terhességed előzményeit (ez az anamnézis), kikérdez a családról, betegségekről, allergiákról. Megméri a magasságodat, testsúlyodat, vérnyomásodat.

És mi van, ha nem mész rögtön, ahogy megállapították a terhességet?

Semmi. De miért nem mész? Ha lustaságból, leszúrnak. Ha baj van, akkor meg fogják érteni.

Ha fennáll a lehetősége, hogy a terhességed elején olyan beavatkozáson (pl. méhnyakműtét) kell átesned, aminek következménye lehet, hogy elveszted a babát, akkor nem szólnak egy rossz szót sem, és nem maradsz le semmiről. (Esetlegesen pénzről, ha olyan baj van, ami miatt azonnal táppénzre vagy jogosult. Emiatt érdemes lehet mégis elmenni a védőnőhöz, fontold meg.)

Dönthetsz úgy, hogy nem kell neked az, hogy van egy kiskönyved szépen kitöltögetve, örülsz neki, aztán elveszted a babát, és nézegetheted a könyvet szomorúan. De persze dönthetsz másként is.
[Engem a 12. héten műtöttek, amíg nem tudtam biztosan, hogy megmarad a baba, addig nem mentem védőnőhöz. Semmi hátrányom nem származott belőle.]

Ha már nem járkálhatsz

Semmi gond. Nagyon kedvesen felhívod telefonon, elmagyarázod, mi a gondod, és meglátogat. Viszi a papírokat, nálad kitöltögeti őket, és megkapod a kiskönyvedet, az ágyból sem kell kiszállnod, ha nem szabad.


Elmondja, mire számíts, hogyan lesznek a továbbiakban a találkozóitok. Persze nagy eséllyel elmarad a magasság- és testsúlymérés, így hát beírja a mondott értéket, hiszen nincs okod hazudni.


Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Don`t copy text!