Biztosan hallottál már a preeclampsiáról, amely bizonyos esetekben a terhesség 20. és 34. hete között alakul ki. Ez a betegség fehérjevizeléssel, ödémával és magas vérnyomással jár.

A kialakulásának az esélye ma már meghatározható a 12. héten elvégzett Down-szűréssel egybekötött preeclampsia szűréssel.

A preeclampisáról itt tényleg röviden

A preeclampsia nagyon súlyos esetben veszélyeztetheti az anya és a baba életét is. Lényeges információ róla, hogy a terhesség 20. és 34. hete között szokott kialakulni, jellemző rá a fehérjezvizelés, az ödéma, és a magas vérnyomás is.

A preeclampsiát nevezik terhességi mérgezésnek, toxémiának is, több szervet érintő betegség, oka egyelőre ismeretlen, bár hátterében már több ok is felmerül. A terhességek nagyjából 5-7 %-ban jelentkezik.

Több fokozata van, enyhe, középsúlyos és súlyos. Súlyos esetben előfordul, hogy a baba és az anya élete is veszélybe kerül. A súlyosságától függően lehet a következménye koraszülés, méhen belüli krónikus oxigénhiányos állapot, akár méhen belüli sorvadás is.


Mivel szóba kerülhet az anyai és a magzati életveszélyes állapot is, ezért fontos tudni, hogy ma már a terhesség korai szakaszában, a 12. héten ki lehet szűrni a preeclampsia szempontjából magas kockázatú kismamákat.

A preeclampsia szűrésről

A preeclampsia szűrésről nagyon fontos tudni, hogy nem diagnosztikai vizsgálat. Az eredménye nem jelent diagnózist, egy magas kockázatú csoportba való besorolás nem jelenti és nem eredményezi automatikusan, hogy a kismamának preeclampsiával szövődött terhessége lesz.

Ezt a szűrést a normál menetű terhesgondozásban a terhesség 20. hetében végzik el. Van azonban már lehetőség sokkal korábban, a terhesség korai szakaszában megtudni, hogy van-e hajlam erre a betegségre.

A 12. héten esedékes Down-szindróma szűréssel, a kombinált teszttel egyidejűleg ajánlott elvégezni a preeclampsia szűrést is. Már ekkor magas arányban, az esetek 90%-ában kiszűrhetőek a magas kockázatú csoportba tartozó kismamák.

Ennek a korai szűrésnek több előnye is van. Az egyik, hogy nem kell az eredményre egy hetet várni. A vizsgálat értékelése nagyjából 2 óra alatt elkészül, így akár helyben megvárható.

A másik nagyon fontos szempont, hogy már egészen korán kiderül, hogy ha a kismama a preeclampsia szempontjából a magas kockázatú csoportba tartozik. Ebben az eseben van ideje orvosával együtt felkészülni a várható tünetekre, hogy lehet ezeket a tüneteket megfelelően kezelni, esetleg megelőzni.

Maga a vizsgálat annyival több a kombinált tesztnél, hogy nem csak a PAPP-A és a szabad béta hCG fehérjék szintjét mérik, hanem meghatározzák a PlGF nevű fehérje anyai vérben mérhető koncentrációját is. Ennek a fehérjének a méhlepény kialakulásában van fontos szerepe. Ha a szintje alacsony, az utalhat arra, hogy a méhlepény erezettsége nem megfelelő.

Ezeken kívül súlyt és vérnyomást mérnek, figylembe veszik az életkort, az általános kórelőzményt, és a genetikai ultrahang vizsgálat (a Down-szindróma szűrése, amikor az orrcsontot és a nyaki redőt mérik) mellett egy speciális ultrahang vizsgálatot (Doppler) is elvégeznek. Ezzel a méhet ellátó artériák állapotát vizsgálják.

A preeclampsia szűrés a 12. héten ikerterhesség esetén nem alkalmazható.

Mennyire kell megijedni magasabb kockázat esetén?

Ahogy feljebb írtam, ha a magas kockázatú csoportba soroltak, az akkor is csak annyit jelent, hogy a preeclampsia kialakulásnak az esélye magasabb az átlagosnál. Azt nem jelenti, hogy biztosan ki is fog alakulni.

A teendő ebben az esetben az, hogy gyakrabban kell terhesgondozásra, vérnyomásmérésre és vizeletvizsgálatra járni. Ez utóbbiból rendszeresen nézik a fehérjét.

Preeclampsia szűrés

A WHO állásfoglalása alapján a preeclampsia korai kialakulásának esélyét csökkenteni lehet, ha a kismama már a terhesség korai szakaszában, még a 16. hét előtt aszpirint kezd szedni, ennek adagja napi 75 mg. Ezt azonban csak és kizárólag orvosi konzultációt követően szabad elkezdni, anélkül szigorúan tilos. És tilos akkor is, ha ő nemet mond rá.



Ezen túlmenően természetesen a táplálkozás is fontos. Magas kockázatú csoportba sorolás esetén a helyes étrend sószegény, ellenben fehérjében és vitaminokban gazdag. Több teendő nagyon nincs, biztos módszert még nem ismernek a preeclampsia elkerülésére.

Mennyire pontos a preeclampsia szűrés eredménye?

Nagy általánosságban a pontossága 90%-os, vagyis 100 kismamából 90-nél valóban megvan a preeclampsiára való fokozott hajlam. A többi 10 kismamánál nem fog a betegség kialakulni. Ezért is fontos az eredmény olvasásakor figyelembe venni, hogy ez csak egy jelzés, nem jelent biztos érintettséget.


Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Don`t copy text!