Kaptam egy levelet a tárgysorában a fenti címmel. Az írója nem érti, hogy bár terhes, és a szűrésen méhnyakrákot diagnosztizáltak nála, miért is kellene félnie, aggódnia, szégyellnie magát. Hiszen megműtik hamarosan, és minden rendben lesz. Az egyik hozzászólásra írta reagálásként és név nélkül.

Így is lehet nézni, de a legtöbben nem így látják, nem így élik meg. És akik aggódnak, azok a legritkább esetben merik a nyilvánosság elé tárni a gondolataikat, ők azt kérik, csak privátban válaszoljak, de ne tegyem közzé a levelet. Ebben a levélben ilyesmiről nem volt szó, így hát itt egy részlet belőle:

” … 12 hetesen derült ki, hogy méhnyakrákkal fertőződtem meg. Először nem értettem, ez hogyan lehet, és most mit is kell csinálni, de az orvosom megnyugtatott. Semmi baj nem lesz. Elvégeznek egy műtétet két hét múlva, kivágnak egy darabot „onnan”. Aztán összevarrnak, hogy a babám ki ne essen valahogy. Ezek után nem lesz semmi gond, kicsit kímélnem kell magam, ennyi az egész. A szülés módjáról még dönthetek. Van egy kicsi kockázata a vetélésnek, ezért el is vetethetném, de én inkább megpróbálom, másnak sem ment el a babája, nekem sem fog.

Nem értem, miért is kellene szégyellnem magam? Azt írtad, hogy „aztán jön a szégyen”. Nem jött. Nincs rá semmi okom. Egyszerűen beteg lettem, megműtenek, senkinek semmi köze hozzá. … “

Igen, így is lehet nézni. De azért néhány tévedést kiigazítanék, mert bár rengetegszer volt szó ezen az oldalon is a méhnyakrákról, és egyébként is bőven van infó róla, mégis vannak félreértések.


A méhnyakrákkal nem fertőződünk meg. Nem lehet elkapni valaki mástól. Ami megfertőz, az egy vírus, a HPV. Ha az elváltozásokat nem kezelik időben, vagy túl erőszakos típusokkal találkoztunk (plusz persze egyéb körülmények), akkor kialakul a méhnyakrákot megelőző állapot, majd a méhnyakrák.

Szégyellni általában azért szokták az emberek magukat, mert alapból a rák még mindig szégyenteljes betegség valamiért, és az ismerősök, rokonok nem tudnak vele mit kezdeni. Úgy nem akarnak kezelni, mintha semmi sem lenne, de nem tudják, hogyan is kellene viselkedniük ebben a helyzetben.

Ezen kívül a legtöbb információ szerint a méhnyakrák kialakulásához évek kellenek, ami sok esetben így is van. Ebből következtetnek arra a hozzáértők, hogy elhanyagolta magát, nem járt szűrésekre, nincs tisztában a kérdéssel, és levonják a végső következtetést, hogy tulajdonképpen úgy kell neki, miért nem figyel magára. Ezt saját fülemmel hallottam egy menthetetlen rákos asszonyról egy kórházi ápolónő szájából.

Arra nincs mindig lehetőség, hogy elmagyarázd, te jártál szűrésre rendszeresen, odafigyelsz az életviteledre, csak éppen így alakult. Van ilyen, mint nálam is, hogy fél év alatt kialakul, eljut a P2-től a rákig. De nem ez az általános, ez tény.

Azt meg, hogy a kockázatokat semmibe sem vesszük, vagy nem is vagyunk velük tisztában, enyhén szólva butaságnak tartom. Alapesetben a határozott véleményem az, hogy semmi szükség arra, hogy mindenféle rémtörténetet olvasgassunk össze, mert ez is meg az is megtörténhet. Teljesen felesleges számunkra nem aktuális dolgokon idegeskedni és aggódni.

Ezt úgy is értem, hogy pl. amíg nincs meg egy vizsgálat eredménye, mondjuk a terheléses cukoré, semmi értelme a terhességi cukorbetegségről olvasni, a lehetséges szövődményei miatt sápadozni. De igenis fontossá válik akkor, amikor az eredmény szerint diétázni vagy inzulinozni kell. Ekkor már szükségesnek tartom, hogy tisztában legyünk a betegség veszélyeivel, a lehetőségeinkkel és a tennivalóinkkal.

Azt is gondolom, hogy semmi értelme, ha ennél a példánál maradunk, hogy egy beállított diétánál, amikor a vércukorszint rendeződött, továbbra is kérőddzünk azon, hogy mi lesz a babával, meg mi minden történhet még. De ahhoz, hogy felismerjük a diéta fontosságát, igenis tisztában kell lenni a terhességi cukorbetegség veszélyeivel.

És ez igaz a méhnyakrákra, és a terhesség alatti műtétre is. A pozitív hozzáállás nagyon fontos, meg az is, hogy ne a rosszul végződött történetekre koncentráljunk, hanem a jókra. De attól még a tényt tudni kell felfogni, hogy van kockázata a vetélésnek, ami nem sétagalopp, ha megtörténik. Sem fizikailag, sem lelkileg.

A csonkolt és bevarrt méhszájnak is vannak következményei, és nem csak annyi, hogy kímélni kell magunkat. Fokozottan veszélyes lehet egy esetleg szülésindulás, hiszen nincs méhszáj, ami nyílni tudna. Mindenképpen császármetszés ezért a szülés módja, mert előtte felnyitni, hagyni meggyógyulni, és elvárni, hogy táguljon, az nem megy. A méhszáj helyreállítását a császármetszéssel egy időben elvégzik, és szintén lehetnek szövődményei. És persze ez sem leányálom.

Mindent összefoglalva szép dolog a jó hangulat, a pozitív hozzáállás, a senkinek semmi köze hozzá gondolat, de azért a tényekkel nem árt tisztában lenni. Elkeseredni nem kell, de a legyintgetés, hogy úgysem lesz semmi baj, kifejezetten káros. Legalábbis szerintem.



3 hozzászólás

  1. Baranyi Diána
  2. Lisa
    • Magdi

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!