A világ legcsodálatosabb, legizgalmasabb eseménye, ahogy egy sejtből kisbaba lesz. És a tudat, hogy mindez a TE testedben, méhedben zajlik, tőled függ, te táplálod, te óvod, mindennél nagyszerűbb.

Ebben az írásban a magzat fejlődésének szakaszairól lesz szó. Viszont mint mindig, itt is elmondom (leírom), hogy minden terhesség, minden magzat és kisbaba más és más. Ha eltérést tapasztalsz, több oka is lehet, ne a pánikgombot nyomd meg először.

A magzat fejlődése több lépésből áll – 2. rész

Fogantatás után kb. 4 héttel

Terhességi kor: betöltött öt hét, a hatodik hétben jársz, 36 – 42 nap telt el az utolsó menstruáció első napja óta.
Magzati kor: betöltött három hét, a negyedik hétben jár, 22 – 28 nap telt el a fogantatás óta.

Még mindig igen apró, kb. 3 – 6 mm, és még mindig nincs babaformája, inkább egy ebihalra hasonlít. Kezdi felvenni a képekről jól ismert C alakot. Felismerhető a feje, amelynek a két oldalán most még kopoltyúív van, és felismerhető egy farok.

A végtagbimbók most kezdenek növekedni. Megvan a helye a leendő toroknak, fülgödörnek. A szíve, amely egyelőre még csak együregű, a 21. nap körül kezd pumpálni, és megjelennek az első vörösvértestek is. A hét végére beindul a vérkeringés. Kialakul az érrendszere. Fejlődésnek indul a légzőrendszere, és az emésztőrendszere is.


Az idegcsőnek ebben az időszakban kell záródnia. A koponya felőli részen a 24. napig, az ágyéki részen a 27. napig. Ha ez felül nem sikerül időben, akkor az itt kialakuló agyhólyag, koponya és agy nem lesz tökéletes. Ez lesz az agy- és koponyahiány (anencephalia).

Ha alul nem záródik időben az idegcső, akkor a gerincvelő és a gerincoszlop nem lesz tökéletes. Ez lesz a nyitott gerinc. Ezeket egy génpár hibás működése okozza, de megelőzhető magzatvédő vitaminok időben történő szedésével, és a hibás gén kimutatására is létezik szűrés.

A magzat fejlődése több lépésből áll - II. rész


Fogantatás után kb. 5 héttel

Terhességi kor: betöltött hat hét, a hetedik hétben jársz, 43 – 49 nap az utolsó menstruáció első napja óta.
Magzati kor: betöltött négy hét, az ötödik hétben jár, 29 – 35 nap telt el a fogantatás óta.

A kisbaba (akit még nem is nevezünk így) most kb. 6 – 9 mm hosszú. Kialakulnak a kezek és lábak kezdeményei, rügyei, a végtagbimbók. Az arca viszont még hüllőszerű. Vannak szemei, és alakulni kezdenek a száj és orr rései is, fejlődik a fül középső része. Formálódik az agya.

Elkezd fejlődni a végleges vese elődje, és a kezdeti gyomor is differenciálódik. Fejlődésnek indul a köldökzsinór. Ezen a héten már felveszi a képeken látható jellegzetes C alakot. Észlelhetőek a mozgásai, de természetesen még nem az anyuka számra, csak ultrahangon.


Fogantatás után kb. 6 héttel

Terhességi kor: betöltött hét hét, a nyolcadik hétben jársz, 50 – 56 nap telt el az utolsó menstruáció első napja óta.
Magzati kor: betöltött öt hét, a hatodik hétben jár, 36 – 42 nap telt el a fogantatás óta.

A kicsi ezen a héten kb. 13 mm “hosszú”. Formálódnak a szemhéjai, orra. Tovább fejlődik a füle. Elkezd kialakulni a tüdeje, az agya egyre bonyolultabb, fejlettebb. Növekszik a karja és a lába, az ujjacskái elkülönülnek egymástól. A karját hajlítani is tudja.

Elkezd formálódni a nyirokrendszere. A külső nemi szervek kialakulása is ekkor kezdődik. A szívének már megvannak a kamrái és pitvarai is, és gyorsan, percenként 140 – 150-et is ver.


Fogantatás után kb. 7 – 8 héttel

Terhességi kor: betöltött 8 – 9 hét, a 9 – 10. hétben jársz.
Magzati kor: betöltött 6 – 7 hét, a 7 – 8. hétben jár.

Már alig látszik a farka. Most kb. 18 – 40 mm hosszú. A magzati szívhang Doplerrel hallható. Spontán végtagmozgás már megfigyelhető az ultrahangon, de még nem érezhető. Az arca már nem hüllőszerű, hasonlít egy főemlősére, de még nem teljesen emberi. Elkezd az agya nagyon gyorsan fejlődni, de még nincs tudata.

A könyök és lábujjak helye már látható. Megjelennek a hajhagymák, és a mellbimbók is. Még nagy a buksija, a testének csaknem a felét teszi ki. Már van hasnyálmirigye és epehólyagja is. Elkezd kialakulni a nyelve.

Alakulgatnak a petefészkek vagy a herék. Fejlődnek a csontok, ízületek, izmok. Felismerhetőek az ujjak a lábán és a kezén is. A csontváza egyre erősebb, keményebb. Formálódnak a fülei. A veséi működnek. Minden létfontosságú szerve kialakul a hét végére.





Fogantatás után kb. 9 – 10 héttel

Terhességi kor: betöltött 10 – 11 hét, a 11 – 12. hétben jársz.
Magzati kor: betöltött 8 – 9 hét, a 9 – 10. hétben jár.

Ebben az időszakban kb. 40 – 80 mm hosszú, és már magzatnak nevezzük. Az arca emberi. Szemhéja fejlettebb, zárt, majd csak a 28. hét körül nyílik, a füle kezdi felvenni a végleges formáját. Felismerhető az orra és az ajak formája.

Egyelőre még mindig a feje teszi ki a teste méretének a felét 🙂 . Megjelennek a fogkezdemények. A végtagjai hosszúak és vékonyak. Képes ökölbe szorítani a kezét. Megvannak a belei. Tud nyelni. A mellkasa emelkedik és süllyed. Először választ ki vizeletet.  Még nem érezhető, de sokat mozog. Minden szerve kialakult és működik.



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!