Császárral szülni bűn?

Rémes kérdés. Rémes válaszok. Olyan könnyű legyinteni rá, véleményt mondani, ítélkezni, biztatni rá, vigasztalni. Ellenezni vagy elfogadni. Divatos dolog nagyon határozottan egyik vagy másik táborba tartozni. Legtöbbször azok hallatják a hangjukat, akiknek sikerült a szülés természetes módon, semmi komplikáció, persze fájt, de túléltük és mi vagyunk az igazi anyák.

A másik meg a császárosok tábora, akik védik magukat, mert nem érzik bűnnek, szégyellni valónak, akár azt, hogy csak így ment, akár azt, hogy így akarták, de azt igenis érzik, hogy meg kell védeniük magukat, a döntésüket. Indulatok mindenhol.

A kórházban, ahol feküdtem, sokan lettünk császárosok. Nyilván nem véletlenül feküdtünk ott. És még köztünk is kavargott az indulat, aki akart volna hüvelyi szülést, de nem tudott, aki tudatosan választotta a császárt, oka és lehetősége is volt választani, és aki sürgősségi császárral szült.

Mindenki védte magát, az igazát, és acsarkodott hangosan vagy titokban a másikra, akiről úgy érezte, jobb, mint ő, jobban csinálja, jobbak a lehetőségei, vagy aki elítéli, megszólja őt.

Talán itt a lényeg. A sok császármetszéssel szülő nő között szép számmal akadnak olyanok, akikre hatnak a vélemények, ítéletek, aki aszerint ítélik meg önmagukat nőként, anyaként, sőt emberként is, hogy mit mondanak azok, akiknek fogalmuk sincs róla, hogy miről is beszélnek.


Mert még egy császárra „ítélt” nő sem tudja, hogy a másik szintén császárosnak milyen okai, lehetőségei vannak, vagy lettek volna. Milyen döntéseken, félelmeken, érzelmeken kellett átmennie, hogy elfogadja, ez adatott.

És sok mindenről nem beszélünk. Nem merünk, szégyellnivaló, és a lényeg: úgysem érti meg senki. Nem is érdekel igazán senkit, hogy miért szültél, vagy fogsz császárral szülni, csak a saját véleménye érdekli, hogy szerinte attól még jó anyja leszel a babádnak, vagy éppen ellenkezőleg, egy érzéketlen, önző embertelen valaki vagy.

Könnyű azt is mondani, hogy ez önbizalomhiány, ha rendben vagy önmagaddal, akkor elfogadod, és tudod, hogy attól még jó anya leszel. Csak aki ezt hajtogatja, pont a lényeget nem érti, talán nem is veszi a fáradságot, hogy elgondolkodjon rajta.

Nem a császármetszés ténye a baj sok esetben. Persze, hogy nem fogja befolyásolni, hogy milyen anya vagyok, leszek.

Ahogy az sem fogja befolyásolni az anyaságom milyenségét, mélységét, kínjait és szépségeit, hogy akartam császárral szülni, szándékosan előre eldöntve, vagy nem volt más opció, esetleg idő sem volt az egészre felkészülni, tájékozódni, a tényét elfogadni.

Császárral szülni bűn?

A baj nagyon gyakran ott van, hogy a császármetszés okát is fel kell tudni dolgozni. Hogy hiába minden, amire készültem, amit elképzeltem, valami közbejött. Valami, ami valakinél császárhoz vezet, másnál nem.

Vagy hogy a szervezetem nem volt képes megadni a gyermekemnek mindazt, amire szüksége lett volna, ami járt neki, ami természetes. Ami más babának természetes. Akinek megfelelő helye és ideje volt fejlődni, gyarapodni. Aki megfelelő mennyiségű és minőségű vért kapott a jól működő méhlepényen, köldökzsinóron keresztül.

Vagy hogy a szervezetem nem volt képes a világra hozni őt, mert túl kicsi vagyok, túl keskeny a medencém. Lehet sorolni, mesélni, vitázni róla.

Akiket a legjobban megérintett, azok beszélgetésben nem titkolják, de nem is reklámozzák, tényként kezelik. Csak egymással, négyszemközt, sötétben a párnának vallják meg, hogy nem érezték szülésnek, nem így kellett volna történnie.

Én is így éreztem. Haragudtam magamra, a világra, az orvosokra, akik sok mindent elszúrtak. Közben hálás voltam (vagyok) azoknak, akik segítettek, akik mellém álltak, figyeltek ránk.

Remélem, mindenki eljut egyszer majd oda, hogy tudja: császárral szülni nem bűn. Egy a fontos: a kisbaba, aki megszületett.


2 hozzászólás

  1. Kendra
  2. A.matzi

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!