A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) idén karácsonykor is ünnepi programokkal és ajándékokkal vár 2300 magyarországi és határon túli, rossz anyagi körülmények között élő, hátrányos helyzetű, rászoruló gyermeket.

A Mindenki Karácsonya elnevezésű rendezvényen budapesti és Pest megyei általános iskolákból, családsegítőkből, gyermekintézményekből háromszáz hátrányos helyzetű gyermeket lát vendégül a szervezet december 13-án 13 órától. Az NGYSZ immár huszonötödik éve rendezi meg a Fővárosi Önkormányzattal közös karácsonyi programját.

Az esemény résztvevői a Budapesti Operettszínház musical előadásaiból láthatnak részleteket, majd átvehetik az OTP Bank által felajánlott ajándékcsomagokat. A rendezvényt tizenhetedik éve befogadó WestEnd City Center arcfestéssel és édességgel várja a gyerekeket.

Az Országgyűlés és az NGYSZ újra közösen szervezi meg az Országházi Gyermekkarácsony című programot december 17-én az Országházban, melyre több mint 800 hátrányos helyzetű, rossz anyagi körülmények között élő általános iskolás gyermeket hívnak meg Magyarországról és a határon túlról – közölte a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat az MTI-vel.

Az ünnepség házigazdája Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki az Országház kulcsát átadva egy napra átengedi a gyermekeknek a ház termeit. A négyórás program összesen nyolc helyszínen zajlik.


A meghívott gyermekeket idegenvezetők kalauzolják végig az Országház nevezetességein, megtekinthetik a díszőrségváltást, neves sportolókkal és zenészekkel találkozhatnak, emellett karácsonyi műsor, a Csodák Palotája programjai és különféle kézműves foglalkozások szerepelnek a kínálatban. A program végén Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Edvi Péter, az NGYSZ elnöke ajándékokat ad át.

Az MKB Bank és a Gyermekmentő Szolgálat immár 19. éve szervezi meg közös karácsonyi programját az Operaházban, ahol Csajkovszkij A diótörő című balettjét nézheti meg az ország különböző részeiből és a határon túlról meghívott 1200 hátrányos helyzetű gyermek december 18-án.

Az előadás előtt és a szünetben a gyerekeket kakaó, szendvics, gyümölcs és édesség várja, a darab végén pedig ajándékokkal tömött hátizsákokkal távozhatnak az Operaházból.

Az előadást két felvonásban táncolják a Magyar Nemzeti Balett művészei, a főbb szerepekben Felméry Lilit (Mária hercegnő), Lavguno Levgent (Unokaöcs, Diótörő, Herceg), Szigeti Gábort (Drosselmeier) és Liebich Rolandot (Egérkirály) láthatja a közönség.

Forrás: MTI



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!