Anyák napja az anyukáké. Azoké az anyukáké is, akiknek a gyermeke még kicsi, és fogalma sincs arról, hogy anyát köszönteni milyen szép szokás. Ebben az apukáknak nagy szerep jut, ők segíthetnek, elmondhatják, még akkor is, ha a kicsi semmire sem fog emlékezni belőle. De mint írtam, ez a nap az anyukáké. Anya pedig örülni fog, ha a gyermekétől bármit kap.

Bármit. Legyen az az első puszi, egy agyonszorongatott kis virág, egy rajz, egy begyűjtött falevél. Íme, néhány ötlet, amivel kedveskedni lehet egy kisbaba anyukájának. Ezeken túl pedig: Apa, légy kreatív! 🙂

Virág

Mivel ezt a virágot anya a kicsitől kapja, a celofánba csomagolt rózsánál hitelesebb és mosolyogtatóbb egy szál aprócska virág a kertből, az út széléről, egy orgonabokorról. A kérdést nem kell túlbonyolítani, sem csomagolni, sem szépnek lenni. Nincs annál szebb, amikor egy kisgyerek a maszatos kezében szorongat egy szál virágot. Esetleg az ügyes apukák fonhatnak egy kis koszorút is virágokból.

Vers

Vannak nagyon szép már megírt versek, ezeket elmondani csak nagyobbak tudják. De nagyon szép gesztus, kedves ötlet apától, ha egy kicsit megerőlteti magát, és néhány sorban megfogalmazza anyának, hogy mit is érez iránta a kicsi. Nem baj, ha nem rímel, nem baj, ha nem nagyon költői, anya nagyon fogja értékelni.

Ajándék

Ez az, ami bármi lehet. Az anyukák örülni szoktak egy tenyér- vagy láblenyomatnak, egy aranyos fotónak, egy préselt levélnek vagy virágnak, egy begyűjtött szép kavicsnak. A gyerekek séta alkalmával sok mindent összeszedegetnek (ha hagyjuk nekik), és erről egy anya még el is tudja hinni, hogy direkt neki szedte.


Rajz

A gyerekek viszonylag hamar “tudnak” rajzolni, legalábbis képesek egy eléjük tett papírlapon húzogatni a tollat, ceruzát, filcet. Lehet festeni is, vannak különböző bababarát módszerek, és egy felhasznált lepedőt is meg lehet bocsátani. Alkotni lehet gyurmából is például, erre van itt néhány ötlet.

Ebben az a jó, hogy az anyák képesek szemet hunyni egy csomó minden felett örömükben. Nem látjuk a rendetlenséget, a maszatot, a plusz munkát, elfelejtjük, hogy mi adtuk a hozzávalókat, hogy láttuk menet közben a készülő művet. Nem kötelező titkolózni, de persze úgy sokkal jobb. A művekbe pedig mindent belelátunk, amit csak érzünk a gyermekünk iránt.

Ezt a lányom tavaly “rajzolta”. Idegen szemeknek nincs rajta semmi, de az én anyai szemem nagyon sok  mindent belelát. 🙂

Gyermekrajz - 2011. 15 hónaposan

És két kedvenc versem erre a napra:

Donászy Magda: Ajándék

Színes ceruzával
rajzoltam egy képet,
anyák napján reggel,
Édesanyám néked.

Lerajzoltam én egy
aranyos madarat,
aranyos madárra
aranyos tollakat.

Elkészült a madár,
Nem mozdul a szárnya…
Pedig hogyha tudna,
a válladra szállna.

Eldalolná csöndben
tenéked egy dalban,
amit anyák napján
mondani akartam.

Donászy Magda: Anyák napján

Tavaszodik, kis kertemben
kinyílik a tulipán.
Ragyognak a harmatcseppek
anyák napja hajnalán.

Kinyílott a bazsarózsa,
kék nefelejcs, tulipán,
neked adom anyák napján,
édes-kedves anyukám.

Ezt pedig a lányom “szavalta” nekem tavaly (apa hangján :))
Anyák napjára szeretettel »






Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!