Anyák napja kicsit másképp

Anya. Egyetlen szó, egy halk sóhaj, egy ölelés, remény, bátorítás, habos kakaó, diótorta, fehér cica, fekete kutya, megannyi emlék, mosolygós, könnyes, végtelen szeretet.

Hihetetlen hány éve az anyukám, hány éve szeret töretlenül, még ha haragudott is, még ha szomorú volt is, ha megbántottam, megsértettem, pont ugyanúgy, mint amikor kedves voltam, segítettem, megleptem, öleltem.

Gondolok a kis arcára, a ráncos bőrére, a még mindig nem őszülő hajára, a lefogyott testére, elfogysz, anya, gondolom magamban, miközben ő büszke, nagyon büszke, hogy semmi hasa, semmi hája, passzol rá minden ruhája.

Bevillan egy fénykép, még fiatal volt, én kisgyerek, Duna partján kövekkel játszottunk, ő elegáns, csodaszép mosollyal, boldogan játszott velem, nem zavarta sem a szél, sem a hullámok, hogy összekenem a szép ruháját.

Szalagokat vett a hajamba, passzoló színűt, minden napra másikat, varrt nekem körloknis ruhát, rendezett nekem szülinapokat, ballagást, házibulit, mindent előkészített, majd gondosan láthatatlanná vált, hogy feltűnjön a semmiből, ha kellett valami.


Eszembe jut az esküvőm napja, a boldog mosoly az arcán, még ha nem is értett egyet, mindent megtett, amitől úgy hitte, a javamat szolgálja, boldog leszek és elégedett.

Emlékszem az első ultrahang fotóra, amit elé tettem, ahogy büszkén írta fel hogy hány centi, hány gramm a kicsi magzat, ahogy sírt, amikor kiderült, hogy műteni kell, amiért könyörgött istenhez, az ő istenéhez, hogy segítsen, mert mi vagyunk az élete.

Emlékszem, amikor először láthatta az unokáját, a kórházi üvegen keresztül, felemelve, tele csövekkel, sírt az ajtó másik oldalán, ömlöttek a könnyei, aztán lassan elsétált.

Látom magam előtt, ahogy ringatta a lányomat, egész pici csöpp baba volt, ahogy énekelt neki, folyamatosan beszélt hozzá, ahogy altatta a karjában, ahogy gyönyörködött benne, mindent a világon megvett, megvarrt, megsütött neki. Az ő kisunokája, a legszebb a világon.

Anyák napja kicsit másképp

Érzelmileg nagyon megterhelő volt, mégis előttem az arca, amikor a fiam született, és jött, segített, nem lehetett kizökkenteni, izgult, ellátta a nagyobbikat, rendületlenül sütötte nekem a natúr húsokat a sima főtt krumplival, ringatta a kicsit, énekelt neki, ahogy régen a nővérének is.

Látom, ahogy a suliban büszkén sétálgat, egy kukkot sem ért abból, ami elhangzik, de megy a lányom után, egy láthatatlan kötéllel rögzítve, aggódó mosollyal az arcán.

Eszembe jut, hányszor törte csontját, hányszor hagytam ott csapot-papot, és mentem ápolni, és ő hálásan nézett csak, majd amint tudta, megfőzte, megsütötte az összes kedvencemet, csak hogy örüljek.

És most itt van velünk, mert megint összetörte magát néhány hónapja, itt ragadt a lezárt határok miatt, és amint jobban lett, ismét süt, főz, tanul az unokájával, játszik a másikkal, mindent megtesz, hogy segítség legyen, ne teher.

Anya, hát nem tudod, hogy nem lehetsz teher? Az anyukám vagy, nélküled nem lennék! Nélküled nem lennének az én büszkeségeim sem, a két unokád. Hát nem tudod, hogy mindent a világon megtennék, hogy biztonságban, és jól legyél?

Hogy nincs senki és semmi, aki visszatarthat, hogy megmentselek akár önmagadtól is, hogy szembeszállok a fél világgal, mert úgy helyes? Mert belőled csak egy van. Anya csak egy van. Egy, pótolhatatlan, fel nem adható, meg nem kerülhető, biztos kikötő, a végtelen szeretet.

Annna, ahogy a fiam mondja. Édesanna. Kedvesanna. Szeretlekanna.


Köszöntöm nem csak anyák napja alkalmából az összes anyukát, a kismamákat, akik az első babájukat várják. És köszöntöm azokat az anyukákat is, akiknek nem adatott meg a saját gyermek, de szívükben mégis anyák. Ki egyetlen, ki sok gyermek fogadott, pót, tiszteletbeli anyukája.

Kívánom nektek a suttogó, álmos hangot, amint a bőrötökbe szuszogja, hogy nagyon szeret.






Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!