Adventi naptár 2020 – ragaszkodjunk vagy változtassunk?

Az advent idén is beköszönt, aztán el is múlik majd, ahogy minden évben. Egy gyönyörű időszak, amely számomra mindig a készülődést, kedvességet, meleget, odafigyelést jelenti. Idén a pálya nehezített, de azért megugorható.

Nyilván nem mindannyiunknak ugyanaz fontos, ha fontos egyáltalán valami ebből a pár hétből. Nekem a gyerekeim ráhangolása a lényeg a közelgő ünnepre, miközben én a saját lehetetlen elvárásaimnak igyekszem megfelelni.

A ráhangolást sok minden segíti, a sütis dobozok megtöltése, a díszek és ajándékok készítése, és az adventi naptár. A naptár, ami ezerarcú lehet, és kell is, hogy legyen. Nincs két egyforma gyerek, két egyforma család, anyagi keret, és most már jól látjuk, két egyforma év sem.

Ebbe az évbe szerintem simán belefér az is, hogy ragaszkodjunk a még lehetséges megszokotthoz, a normalitáshoz, és belefér az is, hogy eltérjünk tőle, a helyzethez igazítsuk, akár új úton is elinduljunk.

Az adventi naptár lehet sima csokinaptár, nem túl izgalmas, nem túl (kicsit sem) egészséges, cserébe egyszerű, lehet olcsó, és a gyerekek szeretnek csokit kapni. Lehet válogatni az egész olcsótól a piszok drágáig, de szerintem ez a csokimennyiség rengeteg.


Lehet a naptár egyébbel töltött, például játékokkal, felnőtteknek szóló tárgyakkal, kapható külön férfias, nőies, kislányos és kisfiús tartalommal bíró.

Lehet egészen kacifántos, egymásra épülő feladatos, és lehet teljesen saját készítésű is. És mind szuper.

Én kombináltam idén. Csokis nincs, de van játékkal töltött, amiket összegyűjtve  24-én egy komplett kalózszigetünk (a fiamnak természetesen) lesz, kalózokkal, elásott kinccsel, fáklyával, barlanggal, ahogy azt kell.

Van egészen kacifántos, a lányomnak idén detektíves. Minden napra van egy lap, amin a rejtvény van, a megfejtés megmutatja az ablakon szereplő képet, amit ki lehet aznap nyitni.

Adventi naptár 2020 - ragaszkodjunk vagy változtassunk?

Ehhez először meg kell fejteni a rejtvényt, megtalálni az ablakot, amelyen szám nincs, és a kapott tárgyat a nyomozás során felhasználni. Izgalmasnak ígérkezik, nagyobbaknak szerintem kiváló ötlet.

A férfias naptár tartalma a végén szintén a gyerekeket fogja boldogítani, mert az összeszerelhető távirányítós helikopterrel ők fognak játszani, de addig az apjuk is szórakozik egy kicsit, amíg útmutató nélkül összerakja a nem is olyan egyszerű játékot.

És a kedvencem, a saját készítésű adventi naptár. Ez az elejétől a végéig saját kézzel készül nálunk, de csodás dobozokat, zsákokat, zacskókat lehet kapni, az elrendezésre is van millió ötlet, lehet karácsonyfa formájú, szán alakú, de láttam hulahopp karikára szerelt koszorút formázót is.

Adventi naptár 2020 - ragaszkodjunk vagy változtassunk? | 2020. 12. 06.

Hogy ebbe ki mit tesz, az megint teljesen egyéni döntés, a fő szempont, hogy minek örülne a legjobban a gyerek. És igen, idén a csokinak is, bár én szeretek ajándékutalványokat tenni bele, amikre néha teljesen vad dolgokat írok.

Ilyen az egy óra csak kettesben kártya, a plusz gombóc fagyira jogosító, de szégyen vagy sem, én tettem bele igazolok egy napot a suliban kártyát is. Az együtt töltött idő pillanatnyilag nem elég, annak az időnek úgy kell minőséginek lennie, hogy aknamezőn járkálunk épp.

Nem gondolom, de attól még lehet, hogy csak én vagyok feszültebb, a már nem lerázható, elrejthető módon, én kiabálok többet, mint szoktam, én vagyok nyúzottabb és kedvetlenebb.

Így sokkal nehezebb az együtt töltött időt (ami részben kényszer jelenleg) úgy kihasználni, hogy a nap végére több legyen a jó, mint a rossz pillanat. De fontos. Szerintem nagyon fontos.




Tudom, túltolom ezt az egészet, ahogy minden évben. Egyszerűen szeretem látni a szemek csillogását, a várakozást, az izgalmat, az örömet, és közben a saját vállamat is megveregetem, hogy sikerült nem kizárólag csokival tömni a gyerekeimet.

De idén van még valami. Idén más. Ez az év annyit, de annyit elvett a gyerekektől. Persze tőlünk, felnőttektől is. De mi felnőttek vagyunk, ők meg még gyerekek, nekik a játékról, kacagásról, csodákról kellene szólnia az életnek, nem pedig maszkról, fertőtlenítőről, távolságról és szabályokról.

Így tehát túltolom. Ösztönösen, de tudatosan is. Akarom, hogy legalább az év utolsó hónapjában csillogjon a szemük. Hogy ne feszes vigyázzállásban teljen a nap, hogy valami más legyen, valami új és jó, amibe kapaszkodni lehet.

Ha ez plusz egy adventi naptár, legyen. Ha ez tárgyi ajándék (például béna figurák), legyen. Ha ez csoki, az is legyen. Most nem számít, hogy mit gondolok a csokiról, vagy egy haszontalan játékról, most más kell, mint eddig. Vagy más is kell. Talán több. Hogy csillogjanak a szemek.



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!