Lemezbemutató, rajzkiállítás és számos egyéb rendezvény színesíti a költészetnapi programokat Miskolcon, amelyek már hétfőn megkezdődtek a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár szervezésében Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelyén.

József Attila 1933-ban a Lillafüreden tartott írókongresszus idején írta meg a magyar líra egyik legismertebb költeményét, az Ódát, erre emlékeztet a Palotaszálló függőkertjében az emléktábla és a költő 2005-ben felavatott szobra, Varga Éva alkotása is ezt idézi a függőkertben, a Költészet teraszán.

Itt minden évben, miként most is, a költő születésnapján, április 11-én találkoznak írók és olvasók, költők és verskedvelők. Az Ódát ezúttal Balázs István előadóművész szavalja el, és versek kíséretében pedig mindenki elhelyezheti az emlékezés virágait József Attila szobránál.

A jeles nap alkalmából, április hetedikén mutatja be a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár és a Gömörország Egyesület a Miskolci Akvarellek I. című verses lemezt. A CD a városban élő, ide kötődő kortárs költők – Cseh Károly, Csorba Piroska, Fecske Csaba, Kühne Katalin, Némethi Lajos, Suhaj Ildikó, Szabó-Bogár Imre – verseiből válogat.

A 22 költeményt tartalmazó lemez kiadója a Gömörország Egyesület, az előadók az egyesülethez kötődő versmondók – Ötvös Éva, Petri Nóra, Balázs István és Koncz Károly előadóművész -, és ugyancsak ismert a város kulturális életében a költeményeket megzenésítő és előadó Vihula Mihajlo gitárművész és Szécsi Viktória énekes.


A költészet napja alkalmából köszönti Miskolc idén március 15-én Kossuth-díjjal kitüntetett költőjét, Serfőző Simont, a Serfőző Simontól, Serfőző Simonról című műsorral, amelyet április 13-án rendeznek meg a Miskolci Nemzeti Színházban.

A könyvtár játékot is hirdetett április 4-től 30-ig az intézmény közösségi oldalán. A költészetnapi játék lényege az, hogy a versszeretők osszák meg egymással kedvenc versüket a Facebookon. Cél az, hogy ne csak a szöveget tegyék közzé, hanem gondolják azt tovább, készítsenek fotót hozzá, ami kifejezi, megidézi a sorokat.

Versfelolvasás, irodalmi est, szavalóverseny szerepel a költészet napi programok között Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

Szolnokon irodalmi programot szervez április 9-én a Szolnoki Művésztelep, valamint a Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény. A művésztelepen – csapadékos időjárás esetén a könyvtárban – tartandó eseményen elsősorban szolnoki és megyei kötődésű művészek olvasnak fel, mondanak verseket, zenélnek, énekelnek.

Az eseményen fellép mások mellett Zelei Gábor és Váry Károly színművész, Jenei Gyula költő saját versét olvassa fel, Dinnyés József zeneszerző, előadóművész irodalmi estet tart az érdeklődőknek. A szervezők várják azokat az irodalomkedvelőket, akik szívesen mondanák el kedvenc verseiket vagy akár saját alkotásukat is.

Tiszafüreden a Kovács Pál Művelődési Központ hirdetett immár 26. alkalommal szavalóversenyt a városi, környékbeli általános és középiskolai tanulók részére. A versenyen egy kötelező és egy szabadon választott művet kell előadni.

Az iskolai selejtezők és a középdöntő után április 11-én, hétfőn, a művelődési központban kerül sor a döntőkre. Az öt korcsoportban az első három helyezettet díjazzák és kiosztanak két közönségdíjat is.

Kávéházi verskiállítással, versmaratonnal, több helyszínen zenés előadással ünneplik a költészet napját Tolna megyében.

Szekszárdon, a Babits Mihály Kulturális Központ kávézójában – a nemzetközi költészet napi kezdeményezéshez hasonlóan – április 11-én verssel lehet fizetni egy kávéért. Délelőtt tíztől este hat óráig bárki beviheti kedves versét, akár saját szerzeményét is, amelyeket közzétesznek a kávézóban – mondta Kovács Zsuzsanna szervező.

A központ költészet napjához kapcsolódó programja lesz április 8-án Földes László, azaz Hobo Halj meg és nagy leszel című előadása, április 13-án a piactéri közösségi házban pedig Závada Péter költővel találkozhatnak az olvasók – tette hozzá.

Az Illyés Gyula Megyei Könyvtárban április 11-én délután Kovács Gábor szekszárdi zenész megzenésített verseket játszik 20. századi és kortárs magyar költőktől. Az Ének, hajolj ki ajkamon című összeállításban mások mellett Babits, József Attila, Pilinszky versei hangzanak el, és a Balassi-kard kitüntetést elnyert költők műveiből is válogat az előadó.

Pakson a Kincskereső Gyermekkönyvtárban Gyulai István paksi zenész ad verses-zenés műsort diákoknak, a Pákolitz István Könyvtárban pedig Reisinger János, a Sola Scriptura Teológiai Főiskola tanára tart előadást a költészetről. Az április 4-től 30-ig tartó Paksi Művészeti Fesztivál keretében április 13-án Lackfi János költő lesz Csengey Dénes Kulturális Központ vendége.

Tolnán ezúttal is lesz versmaraton. A szavalók a nemrég elkészült kulturális intézményben, a MAG-házban reggel nyolctól délután négy óráig mondhatják el kedves verseiket, majd a Szaval a város elnevezésű rendezvényen intézmények, civil szervezetek képviselői állnak közönség elé. A költészetnapi programot Müller József tolnai zenész megzenésített verseket tartalmazó előadása zárja.




Forrás: MTI



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!