A fa szerette a dallamokat. Átszellemülten hallgatta, mikor hatalmas koronájában a madarak csicsergésbe kezdtek. Szeretett volna ő is csicseregni, de nem volt csőre, csak ága. Csőr nélküli ággal nem lehet csicseregni. A fa csupán susogni tudott a lombjával, ha fújt a szél. Az is valami.

A zenélő fa - Meseszombat

Aztán favágók jöttek. Kivágták a fát és deszkákra, lécekre fűrészelték. A hangszerkészítő tilinkót, furulyát, sípot, klarinétot, tárogatót, oboát, fagottot, görbekürtöt, dudát, hárfát, nagybőgőt, csellót, brácsát, hegedűt, gitárt, mandolint, ukulelét, balalajkát, lantot, citerát, tekerőlantot, kasztanyettát, dobot, ritmusfát, xilofont, kereplőt és még olyan furcsa hangszereket is faragott belőle, amiknek most éppen nem jut eszembe a nevük.

Zongoraszéket is fabrikált, hogy a zongorista le tudjon ülni. Meg egy zongorát, hogy legyen mihez leülnie. Végül egy karmesterpálcát, mert anélkül nem lehet vezényelni zenekart.

A fa nagyon boldog lett. Mennyi hangszer lett belőlem! És mindnek más a hangja!


Mondom, a fa boldog lett, mert így bekerült a szimfonikus zenekarba és nemcsak hogy eljutott rengeteg külföldre, hanem sokkal több dalt meg zenét tudott előadni, mint az összes tücsök, madár és rádió együttvéve.

 

(Kertész Dániel)



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!