Parázsfuvolácska: gyerekeknek szóló Mozart-operát mutat be az Operaház

Parázsfuvolácska címmel Mozart híres operájának gyerekeknek szóló változatát mutatják be vasárnap az Erkel Színházban, Lackfi János friss verses szövegével, Toronykőy Attila rendezésében.

Toronykőy Attila elsősorban a szereplők karakterének kibontására és a történet tanulságaira összpontosít szórakoztató, mozgalmas színrevitelében.

“Egy cirkuszba helyeztük az immáron címet cserélt Parázsfuvolácskát, ahol Sarastro a nagy varázsló, az Éjkirálynő a levegő ura, Papageno, Tamino és párjaik a bohócok, Monostatos a késdobáló, Sprecher a Porondmester, és ott vannak persze az állatok is, amelyeket Tamino megszelídít.

Minden rendelkezésre áll, hogy egy igazi, izgalmas cirkuszi előadás jöjjön létre Mozart friss, mai zenéjével” – idézi az Operaház hétfői közleménye a rendezőt, aki a zenekart is a színpadon helyezte el, hogy a zenekari árok kiküszöbölésével a gyerekek fizikailag is minél közelebb érezhessék magukat a történethez.

“Ez a gyerekeknek szánt, rövidebb változat a történet mesei vonalára koncentrál, a mű szabadkőműves és filozofikus vonala kevésbé van jelen” – fogalmazott az előadás karmestere, Köteles Géza, aki új hangszerelést készített a műhöz.


A Parázsfuvolácskához Lackfi János költő rímes formában gondolta újra a prózaszöveget. Az előadás további különlegessége a gyermekkar hangsúlyos közreműködése, továbbá az, hogy színpadra lépnek a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola és Szakiskola növendékei is, akik lenyűgöző artistamutatványokkal idézik meg a cirkuszi miliőt.

A darab szólistái a fiatal operaénekes-generáció nagy reménységei: a főbb szerepeket Cser Krisztián, Megyesi Zoltán, Hertelendy Rita és Szemere Zita éneklik.

A Parázsfuvolácska március 30-i, délelőtti bemutatóját követően ugyanaznap este, majd április 10-én, 13-án, 16-án és 19-én látható az Erkel Színházban.

Május 4-én, anyák napján délelőtt ismét megrendezi az Operaház KismaMatiné nevű programját. Idén 300 várandós kismamát várnak a Figaro házasságára, jelképes, 300 forintos jegyekkel.

Az előadásra az anyaknapja@opera.hu címen lehet regisztrálni, jegyek az Operaház pénztáraiban válthatók a várandóskönyv bemutatásával.

Forrás: MTI



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!