Elsőáldozás (Erstkommunion) a koronavírus szabályainak árnyékában – 2020, Németország

Én nem kicsit utálom ezt az évet. Nagyon. Az elsőáldozásra vetítve csak nyomaszt. De most már túl fogunk jutni ezen is. Nem volt könnyű menet, senkinek. A gyerekek egy évvel ezelőtt kezdtek készülni. És még csak most jutnak el odáig, hogy szigorú szabályok között, rövidítve, megszorítva, de kipipálhatják.

Az elsőáldozás (Erstkommunionnak hívják nálunk), pontosabban a felkészülés nem úgy zajlott, mint amire én még otthonról emlékszem. Összesen volt egy 10 alkalmas “naptár”, ebből 7 alkalom oktatás. Az oktatáson énekeltek, színeztek, sztorikat hallgattak. Gyerekbarát verzió, nem is vitás. A vicc az, hogy a lányom többre emlékszik így, mint én a tanuld meg az anyagot, mert baj lesz módszerrel anno.

A maradék három alkalomból lett volna egy keresztanyával együtt készített gyertya, egy próba, és maga az ünnep. Ebből sikerült az első 7 alkalmat letudni még a zárás előtt. És pont a gyertyakészítés, próba, és hasonlók előtt jött a hír, hogy bizonytalan időre a továbbiakat elhalasztják. Pocsék volt. Hetente egyszer hordtam a gyereket relatív későn felkészülni, majd másfél óra múlva mentem vissza érte, izgultak rendesen, aztán snitt.

Nyár végén jött a levél, hogy bekérjék a szülők véleményét, amennyiben lehet még az idén, csináljuk most, vagy legyen inkább jövőre valamikor. Amire még nincs semmilyen időpont, annyira sem, hogy melyik évszakban. Én az összes megadott, választható opciót bejelöltem, nekem mindegy, csak essünk már túl rajta.

A válaszok alapján csoportokra osztották a gyerekeket, egyszerre max. 5 gyerek lehet elsőáldozó. Az eredeti több mint 25 fős “tömegből”. Ami gyönyörű lett volna. A templom virágdíszben úszik, a gyerekek hófehérben, rajtuk egy otthoni ministráns ruhához hasonló cucc (gőzöm sincs, mi az igazi, vagy a magyar neve, de nem is igazán fontos szerintem), a templomi rész után pedig étterem, ahol buliznak egyet, majd otthon folytatják. Ez volt a terv.


Ebből maradt egy feldíszített, de a közönség elől lezárt templom, amelyben minden második padot leszalagoztak, egy padban egy család, vagy max 2 különböző háztartásból érkező ember ülhet. Öt gyerek, rövidített szertartás, étterem törölve. Gyertya nem készült, azt készen kapják (kiegészítés: a gyertya egyszerűen mesés lett, és névvel ellátott). Vendégeket szinte nem lehet hívni a helykorlát miatt. És aki nem szerepel az előre leadott listán (névvel, címmel, telefonszámmal együtt), azt nem engedik be a templomba. Hát ennyi maradt.

Ezzel együtt örülünk neki. Nem lesz hosszú fehér ruha, mert semmi értelme egy fél órára, nem lesz vendégsereg, mert nem lehet, de azért lesz a család, egy pici ajándék, kicsi, alkalomra készült torta, öröm és gratuláció.

A tortára büszke vagyok, bár az összes melóm benne annyi, hogy tudtam, hol kell kattintani a megrendeléshez, de valóban fantasztikus. Hófehér fondant, arannyal rajta az elsőáldozás jelképei. Belül csokis és epres, rossz nem lehet 🙂 Az összes fontos alkalomra készült tortát innen rendeltem eddig, és bár az én ízlésemnek tripla mennyiségű a cukor benne, tartós, finom és gyönyörű.

Elsőáldozás (Erstkommunion) a koronavírus szabályainak árnyékában - 2020, Németország

A tavalyi szülinapi torta például egy emeletes, csillámpónis, rózsaszín és fehér, virágdíszekkel, szemekkel és egyszarvval ellátott csoda volt, felvágva belül szivárványszínű lapokkal, és a közepéből kidőlt egy csomó színes csokigolyó. Persze akkor volt vendégsereg (mármint gyerekek), akiknek a tekintete, majd a kérek még egy szeletet mondata minden centet megért. A mostani viszont kicsi és elegáns.

Izgulok. Lehet, hogy én a legjobban. Pedig tudom, hogy nincs miért. Ma van a főpróba, holnap az éles verzió. De az egyetlen szülőin annyira pontosan elmondtak mindent (mert nem lehet több alkalmat tartani a korlátozások miatt), hogy nincs ok félni, hogy sikerül-e a gyereknek mindent helyesen csinálni.

Volt gyónás. Amivel engem személy szerint a világból ki lehetne kergetni. Ennek lehet oka az is, hogy a múlt évezredbeli, vidéki Magyarországon egy elsőáldozás előtti gyónás maga volt a rémálom. Nem is mertem elmesélni a lányomnak, hogy mire számítson, nem akartam elrettenteni, másrészt titkon bíztam az itteni gyerekközpontúbb szemléletben. És nem kellett csalódnom. Ennél lazábbat én még nem láttam a világon. És ez így van jól.

Az egész végül is nem véresen komoly, megugrandó feladat, hanem egy ünnep, egy buli, egy későbbi szép emlék. Mi, katolikusok kevesen vagyunk itt. Az evangélikus a “menő”. És mi még ebből a kevésből is kilógunk, mert nem vagyunk vallásosak, még egy mise erejéig sem, éjféli mise decemberben szóba sem jöhet, biztos nem fogok kockára fagyni miatta – kényszerből. Ha kedve van az embernek, az persze más lapra tartozik.

Innen indulva írattam a lányomat a két választható tantárgy, a vallás (hittan) és ethik óra közül vallásra. Sokkal viccesebbnek tűnt a nagyobbak füzetei alapján. És valóban, megtanulták például hieroglifákkal is leírni a nevüket 🙂 A hittan nálunk (ebben az iskolában és ezzel a pappal) csupa móka és kacagás, filmek, mesék, színezők és dalok gitárral, semmi kényszer, semmi erőszak. Nem kell hinni, nem kell mantrázni, nem kell kötelező formulákat nyomatni.

Érdekes, hogy gondolatban a judóhoz hasonlítom (amit szintén űzött a lányom a vírus előtt). Választást ad, tartást, kitartást, erőt. Erőszak nélkül. Egy kicsi ünnep a káosz közepén.

Ui. Gyönyörű, megható, fényes és meleg (hatásában, úgy értem) volt. Gyerekeknek való. Igazi.



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!