Piszénpisze.hu  »   Olvasói történetek  »   Egy vélemény a császármetszésről

Comments

Egy vélemény a császármetszésről — 20 hozzászólás

  1. Én csak azt nem értem, hogy a császárpártiak miért gondolják, hogy az nem fáj. Nagyon fáj, és ráadásul nem a baba előtt, hanem utána, mikor már gondoskodni kell róla. Persze, van, mikor szükség van rá, és azt is megértem, ha valaki a problémás terhessége miatt kéri (iszonyat fáj a csípőm, alig tudok lábra állni; anyu anno viszketéstől nem tudott aludni). De hogy problémamentes esetben mi visz rá valakit, sosem fogom megérteni. Nem ítélem el, de nem értem. És a babának sem jobb szerintem, ha felkészülés nélkül, egyszer csak kirántják erre a világra. Nem ez az élet rendje…

  2. Szuper, hogy ezt leírtad, nagyon jó fej vagy 🙂 és most remélem dühöng a sok természetesség-mániás mazochista akinek csak az a tuti ha valaki hülyét csinál magából egy csapat ember előtt miközben 16-30 órát kínlódik. Nekem sincs kedvem mindehhez, az orvosomnak sajnos igen de remélem meg tudom győzni, hogy EGY GYEREK CSÁSZÁROS VILÁGRAHOZATALA UTÁN a 30-as éveim közepén nincs kedvem megpróbálni a hüvelyi szülést. Ha nagyon nem megy, finom célzást kell tenni egy esetleges műhiba-perre, abból szerintem mindenki ért.

  3. Az orvosok szerint 40+ pár napos voltam, az én számításom szerint lassan 42hetes (ovulációs teszt, pontosan tudtam, mikor voltunk együtt, stb)

    Szerencsére magas vérnyomás miatt indították a szülést, mint kiderült, már szurok is volt a magzatvízben. “Csak” 9 órán át vajúdtam, 2szer kaptam EDA-t, csak az EDA-s érzéstelenítés alatti fájdalmakra emlékszem, másra a 2 perces fájások között sem tudtam volna visszaemlékezni, ez olyan érdekes amúgy 🙂
    A tolófájásoknál már 5 orvos volt bent, felváltva 2-en nyomták ki belőlem, a szülésznő egész ököllel próbálta kisegíteni a lányomat.
    Nem számoltam, nem jutottunk el 20 próbálkozásig, de a feje búbjánál nem jött tovább a szülőcsatornán, így vittek császárra. Féltem ettől.
    10 perc alatt megvolt a műtét, a köldökzsinórt a nyaka köré csavarta a csajszi. Aznap alig láttam, másnap hozták hozzám, de külön aludtunk, iszonyú nehéz volt felkelni. VISZONT!
    Bennem nem volt olyan, hogy nem szültem, a terhes vitamin miatt sem éreztem, hogy “erőszakkal megtartott” baba lett volna 🙂

    A kapcsolatunkat ez nem érintette, mire hazaengedtek a kórházból, volt tejem, és itthon a 7. napon már SEMMI, de tényleg semmi bajom nem volt, csupán kímélnem kell magam a gyerekágy miatt. Na, jó, a cicamosdást utáltam a varratszedésig.

    A vajúdás nehéz volt, a kitolás része a legkönnyebb volt számomra, de az, hogy császárral fejezték be, nekem olyan szinten megkönnyítette a babával foglalkozást, amennyire lehet. Alig vérzek, nem fáj a seb, már begyógyult, rengeteg a tejem és mivel nincsenek fájdalmaim, ezért csak a hétköznapi problémákkal kell szembenéznem 🙂 Mondjuk elég nagy akaraterő volt bennem, hogy kikeljek az ágyból. A másodikat is simán végig csinálnám vajúdás-császárral.
    Úgyhogy ne féljetek, fáj, de a második wc-re séta után órákban lehet mérni a felépülést. Egyre könnyebb lesz minden.

    És ha terhes vitamint szedtetek, akkor a császárt is vehetitek szülésnek, hiszen életet adtatok 🙂

  4. Én is császárral szültem. Nem így terveztem, egyátalán nem. Viszont a babám stresszben volt, bekakilt, mint utólag kiderült, becsavarodott a zsinórba, csak vert eszeveszettül a kis szíve. Császár lett a vége. Elvitték 3 napra, szoptatni sem tudtam rögtön. Ki voltam borulva, hónapokig azon rágódtam éjszakánként, hogy nem is szültem igazán, hiányzott valami érzés, amit nem is tudtam megfogalmazni magamban. Aztán szép lassan feldolgoztam a dolgot. Büszkeséggel tölt el, hogy a szülés előtti éjjel szépen végigvajúdtam és megérezhettem az édes kínt, amit ez jelentett. Továbbá büszke vagyok magamra és a páromra, hogy nem rezeltünk be, amikor közölték, hogy egyértelmű császár.

    A kislányom végül 18 hónapos koráig szopott, 1 éves koráig kizárólagosan, nem kellett neki semmi más. Nekem meg volt tejem bőven. Nagyon kötődő volt, igazi “nagyon anyás” típus még most is. (Na ez a sztereotípia is megér egy külön mesét..) Együtt alszunk a mai napig, mert érzem, hogy szüksége van rá. Őt is megviselte az a 3 nap az intenzíven, amikor nem vette fel senki, nem énekelt neki senki, csak a lámpát nézte, meg ha megfordították, a lepedőt. És zokogott a mamája után. De a kórházi bürökrácia és az ünnepnapok miatt csak akkor tudtunk összekerülni, amikor.. VISZONT az én drága kicsi kincsem EGÉSZSÉGES, boldog és életvidám.

    Tudom milyen császárral szülni. Tudom milyen fájdalomcsillapító nélkül vajúdni. És azt is tudom, hogy a következőt természetes úton szeretném. De ha szükséges, rábízom magam az orvosomra, és vágjon fel megint.

  5. Sziasztok! Most mindent elolvasok a témában és nagyon örülök neki, hogy megtaláltam ezt a levelet. Látom, már kialakult itt egy közösség, nem szeretnék senkinek a “lábáralépni” de egyszerűen muszáj megszólalnom. 36+4 terhes vagyok egy akkora babával, akit 38+5-nek ír a gép, és aki nem nagyon akar megfordulni. Egész életemben rettegtem a szüléstől, csak rémtörténeteket hallottam (nagyim kivételével, aki ebben is kedves volt és visszafogott, pedig, mint megtudtam, lett volna mit mesélnie), azután megtudtam, hogy terhes vagyok. Kiröhögtök, ha azt mondom, a félelem elszállt? Annyira akartam és akarom a gyerekemet és annyira természetesen jött, váratlanul és tervezetlenül, de neki van igaza, hiszen a legjobbkor jön, nem is értem, hogy nem gondoltunk többet rá….Azt gondoltam, ha ilyen okos, akkor rábízom magam én is a sorsra, elolvastam, megtanultam a természetes szülésről mindent, ami elérhető és már vártam is!! (én, a rettegő) erre most azt mondták, hogy nem lehet, ekkora gyerek nem valószínű, hogy megfordul, kiírják a programozott császárt. Minden szakmai okuk megvan rá, sok helyen utánanéztem.
    Én nem akarok császárral szülni. Tényleg nem. Viszont mindenki úgy néz rám, mint egy ufóra. Kedves, kicsit leereszkedő részvéttel megsimogatják a karom és nem tudnak mit mondani, hiszen Rátok vannak felkészülve. Nektek tudnak segíteni, tudják, mit mondjanak, hová irányítsanak. Olyan hevesen és őszintén vágyom a természetes szülésre, mint ti vágytatok a császárra, és elfogadom a hozzáállásotokat, az az én kicsi csodám, hogy a félelmem gyakorlatilag magától elmúlt… de nekem miért nem maradt mit mondani? Irígynek tűnök, hogy sikerült megfordítani a világot? Lehet, hogy kicsit az is vagyok… ha pedig programozott császárral szülök majd végül, akkor a beszólást és a lekicsinylést a játszótéren éppúgy meg kell majd hallgatnom, mint nektek. Az ítélet gyors és kegyetlen, és nem kérdezünk okokat embertársainktól…

    • Sajnálom. Nem téged, hanem hogy igazad van. Én is természetes szülést szerettem volna, és brutális volt, amikor közölték, hogy “hát nem érti, hogy így már nem lehet? ne hisztizzen annyit!” Nincs mit mondani. Hiszen tudod az okokat, értelmeddel felfogod, csak a lelked nem érti. Legbelül ki könnyebben, ki nehezebben dolgozza fel, hogy így alakult. Valóban senki (vagy kevesen) sem fogja megkérdezni, hogy akartad vagy sem, akinek pedig brutál nehéz szülése volt, egyszerűen legyint, hogy ja, így könnyű. De segíteni fog az idő, meg a gyermeked kárpótol.

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..