Elévülhetetlenné válik Romániában a szexuális erőszak, gyermekkereskedelem és kényszervallatás

Egyhangúlag elfogadta a bukaresti képviselőház csütörtökön a büntető törvénykönyv módosítását, amely az elévülhetetlen bűncselekmények közé sorolja a szexuális erőszakot, a kerítés bűncselekményét, az emberkereskedelmet, a gyermekkereskedelmet, a rabszolgatartást és a kényszervallatást.

A kihirdetésre váró jogszabály súlyosbította a gyermekpornográfia büntetését és hat hónaptól két évig terjedő börtönbüntetést vezet be azok ellen is, akik nem tesznek azonnal feljelentést a tudomásukra jutott, kiskorúak elleni szexuális bűncselekményekről, gyermekkereskedelemről vagy a gyerekek rabszolgaságra kényszerítéséről.

A törvénymódosítás indoklása szerint a kiskorúak elleni szexuális erőszak, a gyermekkereskedelem és a tervezetben szereplő többi bűncselekmény esetében a tettesek felelősségre vonását gyakorta hátráltatja vagy ellehetetleníti az, hogy az áldozat sokszor évekig nem mer feljelentést tenni, esetleg csak felnőtt korában tudatosítja, hogy bűncselekmény áldozata volt.

Az igazságszolgáltatás gyakran túl későn értesül ezekről a súlyos bűncselekményekről, amikor már elévültek.

Ami a kényszervallatást illeti, az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) írta elő egy Romániát elmarasztaló ítéletében, hogy az ilyen esetekben is tegye lehetővé a felelősségre vonást, a bűncselekmény óta eltelt időtől függetlenül.


Alina Gorghiu liberális szenátor, a kezdeményezők egyike a szavazás utáni nyilatkozatában rámutatott: a törvénymódosítás kihirdetése után többé nem fordulhatnak elő a “Tandarei-ügyhöz” hasonló esetek.

Romániában 2019 decemberében tízévi pereskedés után a bűncselekmények elévülése miatt jogerősen felmentették azt a 24 romániai vádlottat, akit kiskorúak Nagy-Britanniába csempészése és bűnözésre kényszerítése miatt állítottak bíróság elé.

A Tandarei-ügyet 2011-ben a brit hatóságok az Európai Parlamentben is bemutatták, s egyebek mellet erre hivatkozva fogadott el az EU új irányelvet a kiskorúak kizsákmányolásáról, amely a kényszermunka, illetve a rabszolgaság kategóriájába sorolja a gyermekek koldulásra vagy lopásra kényszerítését.

Románia a legfontosabb kiindulási pontnak számít az Európai Unióban az emberkereskedelemmel foglalkozó bűnszövetkezetek számára, az országot pedig az amerikai külügyminisztérium tavalyi emberi jogi jelentése is elmarasztalta, amiért nem tesz többet a szexuális kizsákmányolás és rabszolgaság megfékezése érdekében.

Elévülhetetlenné válik Romániában a szexuális erőszak, gyermekkereskedelem és kényszervallatás

Büntethetővé válik Romániában a nyilvános helyen szoptató nők kiutasítása

Pénzbírsággal fogják büntetni Romániában azt, aki azért küld el egy anyát egy nyilvános helyről, mert gyermeket szoptat – az erről szóló törvényjavaslatot csütörtöki ülésén nagy többséggel elfogadta a bukaresti képviselőház, egyetlen tartózkodás mellett.

A kihirdetésre váró jogszabály szerint diszkriminációt és ilyenként kihágást követ el az, aki bármilyen módon megakadályoz egy anyát abban, hogy egy két évnél kisebb gyermeket nyilvános helyen anyatejjel tápláljon. Hasonlóképpen kihágás az is, ha egy nő azért nem vehet igénybe egy olyan szolgáltatást, amelyre egyébként jogosult, mert egy kétévesnél kisebb gyermeket szoptat.

Ha diszkriminációt egy magánszemély követi el, akkor 100 lejtől (7000 forint) 500 lejig terjedő bírsággal sújtható. Ha szoptató anyát egy hivatal vagy egy cégjegyzékben szereplő jogi személy képviselője küldi el, akkor 1000 és 2000 lej közötti bírság szabható ki.

A kihágás megállapítására a fogyasztóvédelmi hatóság, a belügyminisztérium vagy – a települési önkormányzatok által működtetett – helyi rendőrség képviselői jogosultak.

A törvénytervezet szerint a szoptató anyák kiutasítása egy nyilvános helyről akkor is kihágásnak minősül, ha az illető épület rendelkezik elkülönített baba-mama szobával.

A szenátus által korábban elfogadott törvény hatályba lépéséhez már csak az államfő jóváhagyása szükséges.

Forrás: MTI, Bukarest






Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!