A bruttó fizetés 100 százalékára emelkedik a csecsemőgondozási díj (csed) összege

A korábbi 70 százalékról a bruttó fizetés 100 százalékára emelkedik jövő év július 1-jétől a csecsemőgondozási díj (csed) összege – jelentette be a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár kedden sajtótájékoztatón, Budapesten. A csedet azok a nők vehetik igénybe, akik a szülést megelőző két évben legalább 365 napon keresztül biztosítottak voltak. Az ellátás jár az örökbefogadó szülőknek is a gyermek hat hónapos koráig.

Ez azt jelenti, hogy a gyermek megszületését követő hat hónapban jobb anyagi körülmények közé kerül a család, mint azt megelőzően. Ugyanis a csed után csak személyi jövedelemadót kell megfizetni, nyugdíjjárulékot és társadalombiztosítási járulékot nem – közölte Novák Katalin.

Minderre a jövő évi költségvetésben – egy módosítás nyomán – 14,25 milliárd forint áll rendelkezésre, és a tervek szerint 80 ezer családot segít majd az intézkedés – tette hozzá.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a 2010 óta zajló családbarát kormányzás célja a gyermekvállalás előtti akadályok elhárítása, az, hogy semmilyen hátránnyal ne járjon a családok számára a gyermekvállalás, sőt jobb anyagi körülmények közé kerüljenek, mintha nem vállaltak volna gyermeket.
Ezt szolgálja a csed összegének megemelése is – hangsúlyozta Novák Katalin.

Példaként említette: amennyiben egy nőnek a gyermekvállalás előtt 350 ezer forintos havi fizetése volt, az 232 750 forintot jelentett nettóban.
Viszont a csed folyósítása esetén a nettó jövedelme 297 500 forint lesz, ami közel 30 százalékos emelkedést jelent – közölte.


Hozzátette, hogy a csed korábbi összegéhez képest – a példánál maradva – 90 ezer forinttal kaphat többet jövő év júliusától egy kismama havonta, ami 43 százalékos bővülést jelent.

Mindez a kormány számításai szerint évente 28,5 milliárd forintos költségvetési forrást igényel – mondta Novák Katalin.

A bruttó fizetés 100 százalékára emelkedik a csecsemőgondozási díj (csed) összege

Kérdésre válaszolva közölte: a csedet azok a nők vehetik igénybe, akik a szülést megelőző két évben legalább 365 napon keresztül biztosítottak voltak. Az ellátás jár az örökbefogadó szülőknek is a gyermek hat hónapos koráig.

Beneda Attila családpolitikáért felelős helyettes államtitkár csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán kiemelte, hogy emellett továbbra is igénybe lehet venni a családi adókedvezményt és a fiatal házasoknak szóló adókedvezményt.

Az adatok szerint 40 éve nem volt olyan magas a házasodási kedv, mint az elmúlt hónapokban, ami azt jelenti, hogy még a koronavírus-járvány sem vetetett vissza ezt a hajlandóságot. Márpedig éppen az a kormány célja, hogy növelje a fiatalok házasodási és gyermekvállalási kedvét – mondta Beneda Attila.

Forrás: MTI



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!