Az Egyesült Államok 22 tagállamában diagnosztizáltak kanyarós megbetegedéseket – jelentette be szerdán este Alex Azar egészségügyi miniszter Washingtonban.

A tárcavezető az amerikai járványügyi hivatalra (CDC) hivatkozva közölte, hogy 2000 óta – amikor pedig már megszűntnek nyilvánították a betegséget – nem diagnosztizáltak ennyi megbetegedést.

Alex Azar közleményt adott ki, amelyben nagyobb átoltottságot sürgetett. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az oltóanyagok – az egyes, interneten terjedő információkkal ellentétben – évek óta bizonyítottan biztonságosak.

Az idén 695 beteget kezelnek kanyaróval, a legtöbb megbetegedést az északnyugati Washington államban és New Yorkban regisztrálták. New York városának Brooklyn negyedében néhány héttel ezelőtt egészségügyi szükségállapotot hirdettek a hatóságok és elrendelték a kötelező oltást is.


Az oltásnak “ellenálló” szülőket törvény elé idézték, akár ezerdolláros büntetésre is számíthatnak. Brooklyn ortodox zsidó közösségében egyébként tavaly október óta 390 új kanyarós megbetegedést rögzítettek.

A betegség terjedését az erősödő oltásellenes mozgalom segíti elő, több közösségi portálon is rendszeresen jelennek meg hamis információk az oltások állítólagos veszélyességéről.

Amesh Adalja, a Baltimore-i Johns Hopkins kórház fertőző betegségekkel foglalkozó egyik orvosa szerdán újságíróknak azt mondta: a betegség teljes mértékben megelőzhető. “Most, 2019-ben, e betegség ellen kell küzdenünk, holott már az 1960-as évek vége, azaz az oltóanyagok kifejlesztése óta ezzel már nem is szabadna foglalkoznunk” – fogalmazott az orvos.

Az amerikai járványügyi hivatal szerdán ismételten közleményt adott ki, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy amennyiben a járvány terjedése folytatódik, és az alacsony átoltottságú közösségekben nem sikerül gátat vetni neki, akkor a kanyaró az Egyesült Államokban ismét mindennapos betegség lehet.

A héten több mint 900 embert helyeztek karanténba kanyarós megbetegedés gyanúja miatt Los Angeles két egyetemén.

A két egyetemen észlelt megbetegedések miatt a héten a hallgatók és az oktatók egy részét elkülönítették az egyetem területén, a többieket pedig hazaküldték azonnali orvosi vizsgálatot rendelve el. Péntek délután Los Angeles megye bejelentette: a több mint 900 érintett közül mintegy 200 ember alapos vizsgálatok után visszatérhet az intézményekbe, mert a kanyaró gyanúja nem igazolódott.


A Kalifornia Egyetemen (University of Calofornia – UCLA) és a Kalifornia Állami Egyetemen (California State University) összesen több mint 65 ezer diák tanul. Péntek este ez utóbbi egyetemnek a hallgatói és oktatói közül még mindig 656 személy volt karanténban, míg a UCLA hallgatói közül már kevesebb mint 50 az orvosi megfigyelés alatt lévők száma.

Komolyan kell venni a kanyaró fenyegetését

“A kanyaró jelenleg halálos áldozatokat szed, tehát valóban nagyon komolyan kell vennünk” – idézte a Los Angeles Times Armand Doriant, annak a Los Angeles-i kórháznak a főorvosát, ahol a kanyarógyanús betegeket tartják megfigyelés alatt. A két egyetemen a zárlatot várhatóan kedden, illetve csütörtökön oldják fel.

Kanyaró elleni oltás

A járvány terjedésének fő oka az oltásellenes mozgalom térhódítása. A több fórumon, köztük internetes honlapokon is – megjelenő álhírek szerint az oltások különféle betegségeket, köztük autizmust okoznak. Bár az amerikai egészségügyi hatóságok a gyermekek kétéves koráig 14 féle oltást javasolnak, sokan nem veszik igénybe ezeket.

A CDC ugyanakkor a héten arra is rámutatott: sok kanyarós megbetegedést külföldről, elsősorban Ukrajnából és Izraelből hurcoltak be. Különösen sok kanyarós esetet észleltek a Minnesotában élő szomáliai és a New York városában élő ortodox zsidó közösségekben.

Donald Trump amerikai elnök pénteken először szólalt meg a kanyarójárvány ügyében. Az oltás fontosságáról beszélt újságíróknak, és sürgette honfitársait, hogy oltassák be gyermekeiket.

Kommentátorok emlékeztettek arra, hogy elnökké választása előtt Donald Trump – ha nem is volt oltásellenes – az intenzív oltásokat összekötötte az autizmus lehetséges kialakulásával.

“Nem vagyok a gyermekek beoltása ellen, de annak ellene vagyok, hogy egyszerre sok oltást, erős adagokban adjanak be. Hosszabb időszakra elosztva kellene beadni ezeket, és csökkenni fog az autisták száma is” – idézték pénteken az amerikai sajtóban Trump egyik, még 2014-ben kelt Twitter-bejegyzését.

Forrás: MTI


Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Don`t copy text!