Ez a hét még mindig a kellemes hetek közé tartozik. Vannak ugyan tünetek, de már nem annyira borzasztóak, némelyik meglepő lehet, vagy furcsa. Mindenesetre a mindennapokban nem annyira zavaróak, mint a folyamatos hányinger, és határozottan erősebbnek érzed magad. Esetleg tapasztalhatod a libidód változását is, ugye? 🙂

  • Az ételek iránti (ét)vágyad is megnőhet, ez gyakori a 18. héten. Mivel nem vagy folyton rosszul, ez teljesen normális, hogy éhesebb vagy, mint egyébként. Nagyon csábító tud lenni a csokoládé, cukorkák, csipszek és hasonlók, jobban teszed, ha odafigyelsz, mit nasizol. Az egyszerre nagyobb mennyiség elfogyasztásával is vigyázz, gondolj a gyomrodra, az is a hormonjaid hatása alatt van.
  • Ne lepődj meg, ha feledékenységgel vádolnak. Ez is egy tünet ebben az időszakban. Nyugodtan fogd a terhességre, ha találkozók, feladatok kimennek a fejedből, ez kifogásnak is remek, ha valamihez nincs kedved. 🙂 Ha semmiről sem akarsz megfeledkezni, jegyzetelj. Jó egy napló, egy naptár, egy telefon, az eszközök tárháza szinte végtelen.
  • A kellemetlenségek közé tartozik a szédülés, amit többen tapasztalnak. Általában hirtelen mozdulatkor, hely- és helyzetváltoztatáskor fordul elő. Az ok a szív- és érrendszer változásaiban keresendő, gyakran alacsonyabb vérnyomással kiegészülve.
  • Szintén kényelmetlen érzést okoz a hátfájás. A növekvő és egyre nehezebb méhed kiegészülve a megváltozott és még folyamatosan változó súlypontoddal nagyon igénybe veszi a hátizmaidat. Jó ötlet egy masszázs, ha van rá lehetőséged.
  • A fura tünetek közé tartoznak az álmok, amelyek nagyon élénkek, néha őrültek ebben az időszakban. A leginkább előkerülő téma, hogy a párod megcsal, ezt szinte minden kismama “megálmodja”, de lehet részed erotikus álomban is. Próbálj meg nem aggódni miattuk, semmi közük a valósághoz, akárhogy is magyarázzák a barátok, hogy biztos valami jelet vettél észre. A hormonjaid játszanak veled kissé kegyetlen játékot.
  • Aggodalom törhet rád, látva a kiadásokat, pedig azok csak nőni fognak, ez pedig kezd idegesíteni. Szembesülsz vele, hogy nagyon alábecsülted egy terhesség, egy babaszoba, kelengye költségeit, és akkor még hol van az az időszak, amikor már veletek lesz a baba? Ne aggódj most ezen, ha meg tudod állni.
  • A kellemes dolgok közé tartozik a baba mozgásainak észlelése. Ha valami furát érzel a hasadban, mintha pillangók verdesnének, az a baba lesz. Ha még nem érzel semmit, akkor sincs semmi baj, sokan csak a 20. hét körül kezdik először érezni.
  • Szintén kellemetlen jelenség a puffadás, a visszerek megjelenése, az első terhességi csíkok, és a lábgörcsök. Hát ez van, nem elég, hogy folyton felébredsz, mert ki kell menned, az is felriaszt, hogy már megint görcsben áll a lábad. Az oka nem tökéletesen ismert, de nagyon gyakori jelenség.
  • Ide tartozik még a gyakran vérző fogíny. Bosszantó, hogy a hormonok a szádat sem kímélik, hatásukra válik duzzadttá, irritálttá az ínyed. Ne hanyagold el a fogmosást, bármilyen csábító is, hogy ha nem mosod, nem vérzik, az nem jó megoldás. Inkább vegyél extra puha fogkefét, kismamáknak való fogkrémmel (ez a Meridol, és tényleg tudja, amit ígér), használj fogselymet, és ne dörzsöld az ínyed túl erősen.
  • Ha gyakran enyhén (tényleg csak enyhén) bedagad a lábad, az normális, oka a felhalmozódott folyadék a szöveteidben, ami a gravitációnak hála ott gyűlik össze. Ha gyakran van lehetőséged felpolcolni a lábad, az nagyon sokat segít. Ha rosszabbodik, szólj az orvosnak azonnal.
  • Változik a hajad, a körmeid, a bőröd is. A szerencsések azt tapasztalják, hogy a bőrük ragyog, a körmük, hajuk erősebb, gyorsabban nő. A kevésbé szerencsések ezzel szemben ekcémával, pattanásokkal találkozhatnak, vagy gyakran kipiruló bőrrel. A bőrelváltozások teljesen normálisak a terhesség alatt, de ha túlzottnak érzed, és bőrgyógyászhoz mész, szólj a terhességedről, ha nem látszik még egyértelműen. Nehogy olyan gyógyszert és krémet írjon fel, amely nem biztonságos a terhesség alatt.


2 hozzászólás

  1. Schindler Krisztina
    • Magdi

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Don`t copy text!