Van kedved játszani? Igaz vagy hamis a következő: ha a baba szívverése percenként 140 alatt van, akkor biztosan kisfiú. Ha 140 fölött van, akkor pedig kislány. Hát… hamis. 🙂 Pedig jól hangzik, meg olyan orvosinak is, de a valóságalapja kb. annyi, mint a többi hasonlóan jól csengő, „tapasztalaton alapuló” megállapításnak.

Ilyenekkel találkozhatsz: abból, hogy mit kívánsz meg, milyen a pocakod formája, mit mutat a kínai naptár, hogyan jársz, ülsz, merre fordul a gyűrű a pocakod fölött, tutira megmondják, ki lakik odabent.

Jó móka ezekről eszmét és tapasztalatot cserélni, de ne erre alapozd a névválasztást. Mindegyiknek van 50% esélye, hogy bejön. Ha ennél komolyabb választ szeretnél, fordulj az ultrahanghoz. Ha a kicsi nem szégyellős, lassan (akár már ezen a héten) láthatóvá válik a neme.

Kínai naptár: fiú vagy lány?Történések

Ismét egy héttel nagyobb, fejlettebb, érettebb a kis pocaklakó. Izgalmas az út, amit bejár. Lassacskán elég fejletté válnak az arcizmai ahhoz, hogy fintorogni, szemöldököt ráncolni tudjon. Az arckifejezéseket még nem tudja befolyásolni, de néhány hét múlva majd az sem okoz gondot.


Ez a hét az első, hogy a baba feje már kisebb, mint a testének a fele, és napról napra arányosabb lesz. A lábai sokkal fejlettebbek, a csontjai egyre erősebbek. A fülében levő csontocskák biztosítják, hogy hallja a hangodat, ahogy beszélsz vagy énekelsz. Nem mindegy, hogy mit énekelsz vagy milyen zenét hallgatsz ám! Állítólag a csecsemők felismerik születésük után azt a dallamot, amit az anyaméhben rendszeresen hallottak.

A bőre még nincs a legjobb állapotban, vékony, átlátszó, ráncos, és még nincs alatta elegendő zsír. De ez lassanként változásnak indul, csak sokáig fog tartani. Vannak fogacskái is az ínyében. Kinőttek a körmei, a szempillája és a lanugo is.

Nézegess ultrahang felvételeket a fotógalériában a terhesség 16. hetéből. Küldd el a Te fotódat is!

Lehetőség

A magzati szív ultrahangvizsgálata a szív anatómiájának ellenőrzése mellett a szívizom, a billentyűk, az áramlás, a szívritmus megfigyelésére is alkalmas, s így számos fejlődési rendellenességre fény derülhet. Bár a terhesgondozási protokollban nincs előírva, elvégzése mégis minden kismamának ajánlott.

Változások

A második trimeszter egyik jellemzője szokott lenni, hogy mivel a kismama végre jobban érzi magát, rátör a vágy, hogy újra érezze a párja ölelését. Te is így vagy vele? A párodat kellemesen meglepheted vele, ha jól esik. Néhányan azt mondják, a szeretkezés egyszerűen élvezetesebb, mint előtte bármikor. Ennek okát a megnövekedett véráramlásban kell keresni. De ne keseredj el, ha azok közé tartozol, akinek ez az egész kellemetlen. Mindig mondd el neki, hogy mit érzel, nehogy galibát okozzon köztetek.

A méhed teteje valahol félúton van a szeméremcsontod és a köldököd között. A körülölelő méhszalagok vastagodnak, erősödnek, nyúlnak, ahogy a méhed nő. Ez okozhat némi kellemetlen érzést, de nem ad okot az aggodalomra.


Szintén kellemetlen tünet, de nem jelent komoly problémát az orrdugulás és orrvérzés, ez még jó ideig így is lesz. Az orrod nyálkahártyája megduzzad. Arra azért nem árt figyelni, hogy ha az orrvérzés túl gyakran jelentkezik, jelezhet pl. magas vérnyomást is, ezért nem árt orvoshoz fordulni.

Ha kevésbé jól alszol, mint eddig, akkor ez már így is marad a szülésig. Jól jöhet néhány kényelmes párna, ami tart, de mégsem kemény. Általános tanács szerint a legjobb a bal oldalon aludni, pihenni, hogy élénkítsd a vérkeringésedet. Ez egyébként is nagyon fontos, mert egy csomó egyéb panasztól megkíméled magad, pl. puffadás, visszér. De a bal oldal nem mindenkinek jön be.

Nemsokára, lehet, hogy már ezen a héten, megtapasztalhatod az egyik legcsodálatosabb érzést a világon. Ez a baba mozgása a pocakodban. Sokaknak várniuk kell ezzel még néhány hetet, de azért csak figyelj alaposan. Ha egy kicsi lepkét vélsz felfedezni odabent, amint a szárnyaival verdes, na az a kisbabád.

Szükséges

Ezen a héten volt esedékes egy sokáig kötelező vizsgálat, az AFP és Hepatits B (HbsAg) szűrése. Az AFP az alfa-fötoprotein rövidítése, és egy fehérjét takar, amelyet a magzat mája termel, és a méhlepény segítségével kerül a kismama vérébe.
Ezt a szűrést, tehát az AFP koncentrációjának meghatározását a kismama vénájából vett véréből végezték általánosan a 16 – 18. terhességi héten.

Fontos: ez a vizsgálat már nem kötelező! 🙂 (2014. július 1-jétől)

Ehelyett azonban egy általános vér- és vizeletvizsgálat ismét szükséges, a feljebb említett Hepatitis B szűréssel együtt. Az tehát nem tűnt el. Bővebben a vizsgálatokról.

Laboratóriumi tesztek

Van két ajánlott, de nem kötelező lehetőség is, a quartett (négyes) teszt és az integrált teszt. Az integrált teszt egy türelmet követelő vizsgálat. Két részből áll, a vizsgálatok elvégzése között hetek telnek el. Az első része tulajdonképpen a kombinált teszt, a második pedig a quartett (négyes) teszt. Kockázatbecslést ebben az esetben a második vérvétel után adnak, a két időpontban kapott adatokat együttesen elemzik és értékelik.

Az integrált teszt lényege éppen az, hogy mindkét teszten meg kell jelenni. Ha a második elmarad, akkor az első teszt alapján (kombinált teszt) adják meg a kockázatot. Az integrált tesztnek is az a célja, hogy a legnagyobb pontossággal becsüljék meg a segítségével a kromoszóma-rendellenességek, főleg a Down-kór és az idegcső-záródási rendellenesség előfordulásának kockázatát. Ez a jelenleg alkalmazott leghatékonyabb módszer. Tudj meg többet az integrált tesztről, eredményekről, tévedési lehetőségekről.

Pozitív eredmény esetén kromoszómavizsgálatra van lehetőség / szükség, amikor is magzati sejteket vesznek a magzatvízből (amniocentézis, GAC) a 16 – 20. héten, vagy a magzatburok-boholyból a 12 – 16. héten (chorionbiopszia, CVS). Az eredményre néha, de nem törvényszerűen heteket kell várni, és nem teljesen veszélytelen, mert a vetélés kockázata 1 – 1,5 % körül van.


8 hozzászólás

  1. Ágota
    • Magdi
  2. Terka
    • Terka
    • Magdi
      • Terka
      • Magdi
      • monika

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Don`t copy text!