Terhesség hétről hétre: 14. hét

Hú, na végre, ez már a második trimeszter! Ismét változások várhatók, de ezek nagy része kellemes lesz. Nagy valószínűséggel kevésbé leszel fáradt, sőt, inkább nagyon is fitt és energikus lehetsz. Végre nem émelyegsz folyton, és a melleid sem fájnak egész nap.

Nem így érzed? Vannak, akik végig a terhesség alatt szenvednek a tünetektől. Ha közéjük tartozol, akkor kitartás, türelem. Mást úgysem tehetsz.

Lassan nyilvánvalóvá kezd válni, hogy babát vársz. Ha nem az első babádat várod, akár lassan érezheted is a mocorgását. Ha az első baba, akkor még néhány hetet várnod kell erre az érzésre. Addig is élvezd ki ezt az időt.

Szeretnéd majd tudni, hogy fiú vagy lány lakik odabent? Gondold át, és vedd figyelembe, hogy az ultrahang sem mindentudó, előfordulhat tévedés.

Ez az időben (és feleslegesen) megvásárolt rózsaszín fodros ruhácskák esetén okozhat kellemetlenséget. Ha meglepetést szeretnél, mindenképpen szólj előre az orvosnak, nehogy véletlenül elszólja magát vizsgálat közben.


A tudásnak vannak előnyei:

  • csökkenti a választható (és ezért vitára okot adó) nevek számát
  • a baba nemének megfelelően tudod a holmikat összeválogatni, ha ezt fontosnak tartod
  • ha van nagyobb baba, könnyebb felkészíteni a kistestvér érkezésére
  • könnyebb a mély köteléket korán kialakítani, ha tudod, hogy kisfiúhoz vagy kislányhoz beszélsz

A nem tudásnak is lehetnek előnyei:

  • ha szereted a meglepetéseket
  • motiválhat a nehéz pillanatokban, ha már látni szeretnéd őt
  • a szülők és nagyszülők sem tudták, elmondhatják, hogy csúcsos a pocakod, akkor…
  • nincs tévedés, az “eredmény” (amire még sokat kell várni) biztos

Történések

Minden egyes pocakban eltöltött nap hoz valami fejlődést. A teste egyre arányosabb, bár a feje még mindig nagy. A nyaka nyúlásnak indult, ezáltal az állát kezdi felemelni a mellkasáról. Szorgalmasan gyakorolja, amit már tud: a nyelést, az ujjai mozgatását.

Ahogy az izmai erősödnek, egyre élénkebben mozog. Nem valószínű, hogy ezt már most érzed (talán akkor, ha ez már nem az első terhességed), de azért jó tudni.

Nő a szemöldöke, és kezd fejlődni a lanugo, ami az egész testét beborítja majd, kivéve a tenyerét és a talpát. Ez egy nagyon-nagyon finom, puha elsődleges szőrzet. Fontos szerepe van, mert segíti a magzatmáz megtapadását a baba bőrén, ezáltal az nem ázik fel, és a magzatvíz semmilyen egyéb módon nem károsíthatja.

Nagyjából a 19. hétre mindenhol védeni fogja, és csak a szüléskor kopik le a nagy része. Ha császárral születik majd, akkor több magzatmáz és lanugo marad rajta, de semmi vész. A magzatmáz hamar felszívódik, a lanugo pedig pár hét alatt így is kihullik.

Ezenkívül van ujjlenyomata, és a belei is megkezdik a töltődést a mekóniummal. A mekónium másik elnevezése a magzatszurok. Furán hangzik, de csak lenyelt és emésztett magzatvizet és egyéb apróságokat (elpusztult sejtek, nyákok, zsírnemű anyagok) jelent.

A színe sötétzöld-fekete, és ragadós. A szülés utáni néhány napban fog kiürülni a szervezetéből. Nézegess ultrahang felvételeket a fotógalériában a terhesség 14. hetéből. Küldd el a Te fotódat is!

Lehetőség

Elkerülhető a vetélési kockázattal járó módszerek (amniocentézis, chorion-biopszia) alkalmazása! Van egy (nem olcsó) kockázatmentes módszer, a magzati Down-szindróma és más kromoszóma-rendellenességek kimutatására.

Az egyszerű vérvételen alapuló korszerű molekuláris genetikai vizsgálat az anyai vérben keringő magzati DNS-ek rendszerezésével azonosítja a rendellenességeket.

Változások

Terhesség hétről hétre: 14. hét

Jó eséllyel az eddigi kellemetlen tünetek enyhülnek, majd lesz helyettük más. De összességében véve a második trimeszter könnyebbnek várható, mint az első volt. Több lesz az energiád, kevesebb a rosszullét.

Fájhat helyettük a hátad. 🙂 Okold csak a hormonokat, ezért most a relaxin nevű a felelős. Elernyeszti az izmokat és az ínszalagokat, azok relaxálnak addig, amíg te nyöszörögsz. A szerepe fontos, mert kell a hely a babának, aki még sokat fog nőni az elkövetkező hetekben.

A pocakodon látszhat egy kicsi domborulat. Ha (többes) ikreket vársz, akkor már akár szépen kerekedhet is eddigre. Ezzel együtt a melleid növekedése és változása sem áll meg. Ez már nem feltétlenül fájdalmas, nem biztos, hogy még mindig túlérzékenyek, de sokaknál előfordul. A párod nem fogja díjazni, de ha kellemetlen, vigyázni kell az érintéssel.




Bosszúságot okozhat az egyre gyakrabban jelentkező székrekedés. Ez nagyon gyakori jelenség, és akár a szülés utánig is eltarthat. Több oka is van, persze a hormonok, meg a növekvő méhed is közrejátszanak.

Ha vaspótlásra szorulsz, akkor a vas is “segít” a székrekedés kialakulásában. Muszáj enyhíteni rajta, egyrészt, mert kellemetlen, másrészt, mert egyéb következményei is lehetnek, pl. aranyér megjelenése. Figyelni kell a táplálkozásra, a megfelelő folyadékbevitelre. Bővebben itt olvashatsz a székrekedésről.

Ha küzdesz a székrekedéssel, arra is figyelned kell, hogy amit ennek enyhítésére fogyasztasz, ne okozzon helyette puffadást, túlzott gázképződést. Attól fájhat a hasad, ami ugyan csak kellemetlen, de megijedni nagyon könnyű.

Okozhat még alhasi fájdalmat az is, hogy növekszik a méhed, nyúlnak a szalagok, az egész szervezeted alkalmazkodik a kis jövevényhez. Ha a fájdalom nem szűnik pihenésre, rövid időn belül, hanem folyamatossá válik, erősödik, esetleg kísrő tünetek is vannak (hányinger, hányás, hidegrázás, láz), akkor fordulj orvoshoz. Egy kis szélnél komolyabb oka is lehet.

Szükséges

Sok-sok folyadék, vitamin, gyümölcs, zöldség, rost – a szokásos figyelmeztetés. Ha elkezd fájni a hátad, és az orvos egyetért, akkor ideje keresni egy mozgási lehetőséget. Kismamatornát, jógát, pilatest, gyaloglást, bármi ilyesmit. Több jótékony hatása is van, nem csak a mozgás, pl. lehet jókat beszélgetni más kismamákkal, akik legalább értik, miről beszélsz, hiszen ők is átélik.

Ha már most el vagy tiltva a mozgástól akkor persze ez a lehetőség ugrott. Akik nincsenek ágyhoz kötve, azt tanácsolják, hogy kérd ki gyógytornász véleményét, mit mozoghatsz. A valószínű válasza az lesz, hogy semmit, ha az orvos nem engedélyez mozgást.

Nem fogja vállalni (és jogosan) a felelősséget egy esetleges problémáért. Ha tehát fekvés, akkor ne renitenskedj. A párod masszázstudományára viszont szükségetek lesz.


Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!