Hogy pontosan melyik hét melyik trimeszterhez tartozik, megítélés kérdése. Néhányan az első trimeszter utolsó hetének a 12. hetet tartják, mások pedig még a 14. hetet is ide sorolják. Mi a köztes számítást használjuk, ahogyan a legtöbb orvos is, tehát az 13. hét az első trimeszter utolsó hete.

De ennek tulajdonképpen nincs semmi jelentősége. Annak már sokkal inkább van, hogy a baba az adott héten hogy fejlődik, és te mire számíthatsz. Lássuk.

A vetélés rémétől már nem kell tartanod, eddigre a kockázata jelentősen csökkent. Lassan könnyebbek lesznek a mindennapok is, elmúlnak a kellemetlenséget okozó tünetek, és megtapasztalhatod végre a terhesség kellemes részét is. Vagy mégsem?

Esetleg kellemetlenül érint, hogy már alig férsz bele a legbővebb nadrágodba, szoknyádba. Mi van, ha ikreket vársz, csak eddig nem látták? Előfordulhat bizony ez is, főleg akkor, ha már születtek ikrek a családban. De nyugi (ha csak nem örülnél az ikreknek), van egyszerűbb magyarázat is.


Lehet, hogy elszámolták a terhességed korát, és így okkal lehet nagyobb a pocakod és benne a baba. Simán lehet az is, hogy csak fel vagy puffadva akár egy hétig is, és „nem megy le” a hasad. Esetleg szó szerint követed az egyél kettő helyett jelmondatot? 🙂 A következő vizsgálaton kiderül.

Súlygyarapodás terhesség alatt

Történések

Vajon mennyit fejlődött a kis pocaklakód? Rengeteget. Gyorsan nő, de még mindig picike, kb. 8 cm és 25 gramm. A feje még hatalmas, de a teste kezd felzárkózni hozzá, nem lesz annyira aránytalan. A karjai és a lábai szépen növekednek, fejlődnek az izmai, a tüdeje, rekeszizma. Bokaízülete is kialakult.

Elkezdenek fejlődni a hangszálai és a gégéje is. A belei nagyjából a helyükön vannak, már nem a köldökzsinórban tekeregnek. A mája termeli az epét, a hasnyálmirigye pedig az inzulint. Szemhéja is kifejlődött, megjelennek a fogkezdemények, és megkeményedik a koponyája.

A bőre még átlátszó, mert még nincs elég testzsírja, de már hamarosan! Érik az agya, egyre jobban kontrollálja a mozgását. Az ujjlenyomatai is mostanában alakulnak. Ökölbe tudja szorítani a kezét, és sok esetben már szopja az ujját.

Nézegess ultrahang felvételeket a fotógalériában a terhesség 13. hetéből. Küldd el a Te fotódat is!


Változások

A progeszteron és ösztrogén miatt valószínűleg már növekedésnek indultak a melleid, felkészülnek a szoptatásra. Elkezdik termelni a kolosztrumot, a tápanyagban gazdag előtejet.

Emellett végre a pocakodon is elkezdhet látszani, hogy babát vársz. Kismamaruhákra talán még mindig nincs szükséged, de nagy eséllyel az eddigi kedvencek szűkké válnak. Néhány bővebb szabású ruha megoldást jelenthet a következő néhány hétben. Ezzel szemben a túl feszes ruha kényelmetlen érzéseket kelthet. De természetesen akkor sincsen baj, ha még semmi sem látszik, várj türelemmel. Néha a látványosság csak később kezdődik.

Még túlzottan sok kilót nem szedhettél fel, ha mégis, az orvosod meg fog szidni. Figyelni kell az egészséges, nem kettő helyett való táplálkozásra. De azért túlzottan ne keseredj el, még egészséges táplálkozás, sőt dietetikus által összeállított étrend mellett is előfordulhat, hogy az előírtnál több kiló szalad fel. Ez alkati kérdés is.

Lassan elmúlnak az eddigi kínzó tünetek, és végre élvezheted az állapotoddal járó előnyöket. Ami jelentkezhet, az alhasi fájdalom. Nem kell megijedni, a méh növekedése, a méhet tartó szalagok nyúlása okozza. Ha erős, görcsös, tartós a fájdalom, nem szabad figyelmen kívül hagyni, és várni, hogy majd elmúlik, hanem fel kell keresni az orvost.

Lehet, hogy a libidód szárnyal, de ugyanúgy az is lehet, hogy már az összebújás gondolatára is forgatod a szemed. Mindegyik normális.

Heti olvasnivaló:

Szükséges

A terhesség 12 – 13. hetében esedékes az első ultrahang szűrővizsgálat. Ha az előző héten nem voltál még az orvosodnál, akkor itt az ideje, mert ez nagyon fontos. Ellenőrzi, hogy a méhlepény a megfelelő helyen tapad, és a köldökzsinór rendben működik-e. Nagy esély van arra, hogy a részletes vizsgálattal felismeri a kóros fejlődés jeleit.

Írj listát!

Játsszatok a pároddal. Később is jól jöhet, és nagyon tanulságos lehet, ha pontokba szeditek, a ti szüleitek mit csináltak és mit nem a ti nevelésetek során. Mindketten írjatok listát anyukátok és apukátok nevelési elveiről, szokásairól, pl. anya mindig… vagy apa soha… Aztán beszéljétek végig, melyiket tartjátok mindketten jónak, követendőnek, és mit akartok ti másképp csinálni.


3 hozzászólás

  1. Gigi
    • Magdi
      • Gigi

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Don`t copy text!