Titkolt anyai érzések

Akár beszélünk róla, akár nem, néha mindannyiunkban tombolnak olyan titkolt anyai érzések, amelyeket még magunk előtt is szégyellünk, titkolunk, megmagyarázunk. A gyermeknevelés, legyen a gyermek bármekkora, nem cukros, habos álomvilág. Kőkemény tud lenni, nem is ritkán, és anyanevelő egyben.

Úgy tűnik nekem, hogy két beszélgetési módszer van érvényben anyukák között. Az egyik, amely szerint a gyermek egy tüneményes angyal, már két hetesen átaludta az éjszakát, sosem sír, sosem beteg, csendben eljátszik, már mindent eszik…

A másik, amely szerint a gyermektől nem lehet moccanni sem, állandó éjszakázást igényel, semmire sincs idő és energia, nem fogadja el a kanalat… Persze attól még ez a gyermek is mindent tud, sőt még többet is, mint elvárt az ő korában.

A legutóbbi baba-mama találkozón megvitatott titkos gondolatok, érzések, szigorúan csak keresztnévvel jelölve. 🙂 Meglepően hasonlítanak.

Néha nem tudok mit kezdeni a gyerekemmel

Tilli:


Előfordul, hogy csak ülök, nézek ki a fejemből, és egyszerűen egy halvány gondolatom sem támad, hogy mit is kezdjek vele. Mit játszunk, mit mondjak neki, mivel kössem le. Miért nem tud kicsit békén hagyni, sőt, miért van itt állandóan? Tudom, hogy ezeket nem szabadna éreznem, de néha azt kívánom, bár teljesen egyedül lehetnék néhány órát, annyi elég is lenne.

Ha fáradt vagyok, türelmetlen és hisztis vagyok velük

Gabi:

Mostanában gyakran van ilyen. Egyszerűen túl nagy a nyomás. A férjem későn jár haza, addigra teljesen kivan, segítségem semmi, a gyerekek kettő és négy évesek. Az egyik oviban, a másik itthon velem. Nem élünk jól egy keresetből, így hát próbálok előre tekinteni, és megoldást találni. Kézimunkákat készítek, hátha lesz belőle valami.

Ez így együtt viszont kihat a gyerekekkel való bánásmódomra is. Anyósom mondja, hogy hagyjam a csudába a “légből kapott” ötleteimet, majd csak lesz valahogy, de én nem úgy látom, hogy más majd megoldja helyettünk a gondjainkat.

Felrobbanok a hisztijétől, és csapkodok

Réka:

Ez rám is jellemző lett mostanában, és még rosszabb, hogy lassan nem tudom kontrollálni az indulatomat, és egyszerűen csapkodok, hajigálok, aztán nem veszek tudomást a sírásról.

Néhány perc elteltével meg iszonyú lelkifurdalásom lesz, és túlkompenzálok. Ördögi kör. Anyu mindig kérdezi, hogy tudna-e segíteni valamiben, de még neki sem merem megmondani, hogy ilyen rossz anya vagyok.

Titkolt anyai érzések

Fáraszt, hogy állandóan vele kell lennem

Detti:

Ezt már többen is mondták, hogy ki kell kapcsolni a gyerek mellett is, mert megbolondul egy idő után az ember. Én is kezdek, de semmi lehetőségem sincs a kikapcsolódásra. Állandóan velem van, két éves, és még egy napot sem töltöttünk külön.

Reggel rágondolok, hogy fel kell kelni, pelenka, evés, házimunka, játék, és legszívesebben kiszaladnék a világból.

Nem tudom, más hogy oldja meg, ha nincs lehetősége másra bízni legalább hetente néhány órát a gyerekét,  hogy mégis tudjon magával is foglalkozni egy kicsit.

Nekem unalmas mindig mondókázni, és ugyanazt játszani

Krisztina:




Igen, egyszerűn elunom magam. Azt veszem észre néhány perc múlva, hogy már a szám sem jár, a gondolataim teljesen máshol csavarognak, leginkább a következő feladatomon.

Elegem van belőle, hogy rendesen még nem tud játszani, és ugyanazokat a mondókákat hajtogatni egy órán keresztül rém fárasztó.

Közben meg haragszom magamra, mert ő meg élvezné, és tetszik neki, hogy valamit már ismer, de nekem mégsem megy. Próbálom magam kényszeríteni, de akkor meg attól akadok ki egy idő után.

Már utálom hallgatni folyamatosan, hogy anya-anya-anya

Noémi:

Sehová sem mehetek. Se vécére, se fürdőbe, se konyhába, sehová. Ha nem tud utánam jönni, folyamatosan mondogatja, hogy anya-anya-anya… megállás nélkül. Ha az apjával játszik például, amíg én fürdenék, még a csukott ajtón keresztül is ezt hallgatom, meg az apja egyre frusztráltabb hangját, hogy anya jön, anya fürdik, anya mindjárt itt lesz…

Egy perc nyugtom sincs, ha itt a nagyi, és vele játszik, akkor is másodpercenként szalad, és mondja, hogy anya, aztán már szalad is tovább. De azt megvárja, hogy felelek-e, addig csak néz. Próbálok neki örülni, tényleg, de iszonyú, hogy egy másodpercre sem dughatom be a füleimet.

Elegem van belőle, nem bírok vele

Timi:

Nálunk is a türelemmel van gond. Egyszerűen képtelen vagyok szép türelmesen ugyanazt hajtogatni százszor, ezerszer. Elmondtam, nem verekszünk, ne bántson másokat, ne csapkodjon, az étel nem játék.

Nem is az a baj, hogy nem érti, hiszen kicsi még, nincs másfél éves, és fiú is. A baj velem van, hogy egy idő után (egyre rövidebb idő után) elszáll az agyam, rákiabálok, persze jobb attól sem lesz, attól sem érti meg, mit akarok. Van erre megoldás?

Kikészít a szoptatás

Edina:

Nekem a szoptatással van bajom. A lányom 14 hónapos, és még mindig naponta többször is kéri a cicit. Megkapja, mert nem akarok pocsék és önző anya lenni, de magamban sokszor dünnyögök, meg átkozódom, és ha nem hagyja abba, mire elszakad a cérnám, haragosan rászólok, hogy akadjon már le. Közben tekereg, fájdalmat is okoz, de ha nem kapja meg, ordít.

Kötelességtudat, öröm nélkül. Azért csinálom, mert azt érzem, hogy később már nem lehet újra kezdeni, ha lehiggadtam, mert ez egyszer véget ér, és nem lesz tovább. Én pedig alapvetően élvezem ezt a szimbiózist. Az is lehet, hogy a mártíromságom tudatát élvezem.



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!