Szavak ereje, puszik hatalma – Judit naplója

Beszélni tanul a kisnagyfiam, és én olyan büszke vagyok. Az jutott eszembe, hogy milyen érdekes ez a dolog. Mármint a beszélni tanulás, és a beszélni tanítás, és mennyire fontos. Megmondom őszintén, igazi tükörterem.

Napjában sokszor hangzik el ugyanaz a szó, és néha gondolom azt, hogy de jó, hogy nem siettettük, hogy mikor beszél már a gyerek, mert csak akkor nem beszél, csipog amikor alszik. Nagyon édes, imádom.

Az igazán fontos ebben a tanulási folyamatban az a meghatározó dolog, hogy beszélni, kommunikálni tanítjuk a gyermeket. Az önkifejezés egy formáját sajátítja el kicsi kincsünk, amikor életének ebben a szakaszában van. Nem csak puszta szavakat tanul, hanem gesztusokat, metakommunikációt. Fontos, hogy jól tanítsuk verbálisan és non-verbálisan is, hogy mindig meg tudja találni a pontos kifejezéseket és azokat hitelesen tudja előadni.

Nagyon érdekes és izgalmas, hogy milyen szavakat tanítunk neki először, persze a szokásos baba, mama, labda körökön túl. A szeretlek, sajnálom, szeretnék, maradj, kérlek, nem, félek, vigyázz, állj, köszönöm, olyan sok szimpla és mégis sok-sok érzelemmel bíró szavak és kifejezések. Nagyon boldoggá tesz, és tudom, öncélú dög vagyok, de imádom amikor egy „vita” után odajön (dackorszakban ez igazán ritka;)), anyaaa szeee ölel és puszil. Őszintén teszi, és elhiszem neki, hogy sajnálja.

Nem is hisszük el mi felnőttek igazán, mennyire okosak a gyermekeink, milyen hihetetlen korán kialakul, vagyis inkább velük születik az érzelmi intelligenciájuk, felnőtteket megszégyenítő empátiával rendelkeznek. A kisnagyfiam a neogranormonos reklámsebesültjét is megsimizte a tévében.


A legmeghatóbb számomra az volt, amikor a kezdeti nehéz időszakban a kistesó érkezése után hormonokkal telve sírva fakadtam, mert a kicsi aludt volna, de a nagy hisztizett, már mindent megígértem, csak deleljen, odajött, letörölte a könnyeim, lefeküdt mellénk és elaludt … Aztán persze azért sírtam, mert mérhetetlenül büszke voltam rá.

Szavak ereje, puszik hatalma - Judit naplója

Nem tudom, meg lehet-e határozni, hogyan lehet jól tanítani az anyanyelvet, nem is tudom, kell-e tudnunk a módszertant. Persze sok embernek teljesen mindegy, hogyan beszél és viselkedik a gyereke. Aztán meg csak les, hogy hogyan beszél a gyerek. Fontos összekapcsolódás a beszéd és a viselkedés, a jól neveltség, a választékos szókincs, az udvariasság, a tisztelet kifejezésének a tudománya…

A szó, a hang, az érzés, a magatartás, a belső tartás, az önfegyelem olyan „fegyverek”, muníció, amelyekkel nekünk kell jól bánni, és megteremteni, jól átadni a gyermekünknek. A gyereknek az „anyatejjel” kell magába szívnia az anyanyelvet és a fent említett értékeket, hiszen ezek segítségével lehet egy magabiztos, őszinte, szeretni tudó, szeretet elfogadó, nyitott, értelmes felnőtt.

Sokszor volt már szó arról, mi mindent szeretnénk mi szülők megadni a gyermekeinknek. Mindig rá kell jönni, a legolcsóbb, a legelérhetőbb, legegyszerűbb, ha bízunk bennük, őszintén szeretjük őket hibáikkal együtt, és ezt el is mondjuk nekik minél többször, tovább lépve ezen az úton a legjobb, ha minden nap ezt látják, amikor apa és anya őszintén szereti egymást, és ezt ki is fejezik egymás tiszteletével és megbecsülésével … Nem csak szavakkal, de gesztusokkal tettekkel is bizonyítva!! 🙂


Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!