Talán te is töröd néha a fejed ilyeneken: a gyermek, akár a tiéd, akár másé, a neveléstől olyan, amilyen, vagy a természetétől? A te érdemed, vagy az övé? A válasz nem mindig egyértelmű, ha van egyáltalán olyan eset, amikor az.

Ez az írás nem ad válaszokat. Csak kérdez. Jó sokat…

*****

A gyerekek a helyzetekre különböző módokon reagálnak, és gyakran nincs egyértelműen rossz vagy jó, csak más. Ez lehet egy egyszerű történés: elesik, elveszik egy játékát, nem kaphat meg valamit, egy komoly hiszti, bármi. Mitől függ, hogy mit reagál az egyik gyerek, és mit a másik?

A nevelés?

A nevelés is lehet az egyik magyarázat. Ha “jól nevelem”, akkor az adott helyzetekre jól fog reagálni. De legalábbis úgy, ahogy én azt jónak elképzelem. Ami nem biztos, hogy más szemében is jó. Vagy lehet másnak hihetetlen, nem őszinte, borzalmas, akármilyen gondolatot szülhet benne az, amitől mi büszkék vagyunk – magunkra.


Néha egyszerűen döbbenten nézzük a más gyerekét, úristen, hogy lehet így viselkedni! Vagy épp ellenkezőleg: hát így is lehet viselkedni?

Mitől függ, hogy egy x idős gyermek mennyit ért, mire képes, és azt milyen határig? Miért érti az egyik (a másé), hogy nem szabad, és miért nem a másik (az enyém), hogy ez tilos?

De jó a másik nézőpontból is: ez a nő miért nem tudja megnevelni a gyerekét, hiszen az enyém annyira jól nevelt / ügyes / okos… egyáltalán nem ördöngösség: tessék vele foglalkozni!

Nevelés vagy "ilyen"?

A természet?

Vagy a “jók” természettől jók? Akkor viszont: el lehet őket rontani? Mennyi ideig tart, amíg elromlanak, hány rossz döntés, reakció kell tőlünk, amíg ő is “rossz” lesz?

Esetleg aki jó gyermeket kapott, az pusztán mázlista? Hogy lehet, hogy a jó gyermek mindennek örül, akármilyen picike vagy csúnya is az a valami?

Na jó, és akkor: melyik gyerek a jó, és melyik a rossz? Az a jó, aki szó nélkül mindent úgy csinál, ahogy mondják neki, és az a rossz, aki megy a saját feje után?

Vagy az a jó, akinek el lehet értelmesen magyarázni a dolgokat az épp aktuális értelmi és érzelmi szintjének megfelelően, de képes azért gyermeknek is lenni?

Ebben az esetben milyen a rossz? Akinek nem lehet magyarázni? És ez vajon az ő hibája, vagy azé, aki magyaráz, mert rossz a magyarázat?

Nézem a gyerekeket, mennyire mások. Mennyire másképp reagálnak a hasonló (nem lehet egészen ugyanolyan) helyzetekre.

De vajon van min csodálkozni? Mi mikor reagálunk ugyanúgy, ahogy egy másik anyuka? Kié az érdem egy “jó” gyereknél, és kinek a hibája egy “rossz” (rosszul viselkedő, reagáló) gyermek?

*****

Te ismered a válaszokat?





Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!