A rózsaszín köd közül olykor-olykor felbukkan egy nő, aki jelenleg anya, háztartásbeli, feleség és végül nő. A boldog gyermek tervezést követő, még boldogabb várandósság megkoronázásaként születő anya időnként érzi úgy, hogy elveszett.

Nem a magabiztos dolgozó nőszerep hiányolására gondolok, persze az is megesik, és nem kell szégyellni. Én most pusztán a nő képére gondolok. Nem feltétlenül a semmi módon nem szörnyű kis csíkokra, extra röcikre, amik majd eltűnnek, ha már nem lesz ilyen fontos státusza a testünknek, mint pl. a szoptatás.

A megkopott nőiességre gondolok, és nem az üres kifogásokra, hogy még fésülködni se volt idő, vagy hogy ez a legjobb melegítő, amibe boltba lehet menni, és hiányzik a fele, vagy a heti menü rajta. Nem akarok radikális lenni, mert nem vagyunk egyforma helyzetben. Van, akinek tényleg nincs ideje magára, van, aki szimplán csak lusta, és van, aki nem akar magára időt szakítani, mert a tükörben közel sem azt látja, akit szeretne, vagy nem is találja, hiába keresi.

A non-stop anyuk csapdája jó kis kelepce, rendesen ki van találva. Megszületik a kis csoda, imádjuk őt, fürdünk az anyaságban, és minden perce klassz valamiért, pláne, mert vissza nem jön soha ez az időszak. Mégis, belül a nő, akiből anyává váltunk, néha törődést igényel, egy kedves bókot a férjtől, egy délutáni láttét a barátnővel, és egy kis önbizalmat saját magunktól. Azt hiszem, a legutóbbi a legnehezebb.

A sokszor oly sokak által megerősített semmit nem csinálsz itthon csak a gyerekkel vagy sugallatok megteszik hatásuk. Látszólag nem termelünk hasznot, csak a jövő nemzedékét próbáljuk életre nevelni, amiről visszaigazolást úgy 20-25 év múlva kapunk majd, akkor jön a bizonyítvány, hogy sikerült létrehozni egy magabiztos, egészséges felnőttet, aki remélhetőleg sikeres, és nem azon rágódik 30 évesen is az anyjáék házában, hogy miért olyan szar az élete…


Az itthon ülő anyuka magára néz, az első ütközési pont a fürdő, fésülködés, a hecc kedvéért egy kis smink, mert ma a játszóra megyünk, vagy csak a boltba. Nem is hinné az ember, hogy egy kis szemspirál milyen üdítő.

A következő nehéz rész a ruha megválasztása. A terhesrucik már lógnak remélhetőleg és érzelmi okokból sem jó már azokat felhúzni. A régi dolgozó ruha lehet nem jön fel, vagy már meg sincs, vagy nem is kényelmes. A széthasznált melegítők és cicanadrágok túl veszélyesek, logó, kinyúlt pólók, jaajj jaaaj, tényleg ez kell? A kényelmes feltétlenül „szakadt, lepukkant”?

Lehetne, hogy mivel most ez a „munkahelyünk”, olyan ruhákat hordjunk, ami kényelmes, szép, esetleg divatos?! Amitől nem csak ’de jól nézel ki anyucinak’ érezheted magad, de ’csinos nőcinek’ is? Tudom, ez most olyan felszínesen hangzik, hogy a külsőnk alapján döntünk, milyenek is vagyunk.

Miért nem tök mindegy, hogy miben tanítod önállóan enni a nagyot, és lesz tejfoltos, és miben dresszírozod a porszívót?! Mégis olyan jó érzés, és belülre jó érzés, ha a tükörből nem megviselt mackós ’nő’ – ’anya’ néz vissza, hanem egy csinos nő, aki szereti, amit csinál, mert anya.

Én azt mondom, igenis a sok-sok teendő mellett, a gyermekek ellátása, a házasság életben tartása és a ház körüli teendő mellett ne felejtsük el saját magunkat se, mert nő nélkül nincs se feleség, se anya … Így ha kell, itt egy post it! Itt vagyok, ma én vagyok soron!



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!