Az első ütések mindig a lelket érik, a tettlegesség később jön – Gyermekbántalmazás

A bántás, bántalmazás pillangóhatása beláthatatlan és kiszámíthatatlan még egy felnőtt esetében is, de egy gyermek számára, ahol a világról alkotott képhez még csak impulzusok érkeznek és a véleményformálás még odébb van – ott ez végzetes kényszerpályára helyezheti őt; az ütések olyan világot vernek szét, ami még fel sem épült, alapja sem marad semminek, amire építkezhet. Alap nélkül milyen házat építhet majd?

Láttam egy apát a kisfiával. A metró mozgólépcsőjén álldogálva az a háromévesforma kislegény szorongatta a játékait a karjaiban, de a pici kis kezéből kipotyogtak azok sorban, és az aluljáró kövén landolt mind.

Az apa üvölteni kezdett a fiúval, szidta, hogy ügyetlen, lerángatta a lépcsőn; én addigra már szedegettem a földről a játékokat, és mikor leértek, a könnyes szemű, ijedt tekintetű kisfiú kezébe adtam a felét – mert nagyjából ennyi fért el a kezében. Ami a földön maradt, abba az apa belerúgott.

A fiúcska összerezzent, én hátrébb léptem eggyel.

Az apa szemében az a dühvel vegyes gyűlölet volt, ami a bántalmazók szemében csillan az agresszió kitörése előtt. A játék egy része a fiúnál, a másik részét az apja belegyömöszölte a kis hátizsákba és vonszolta maga után a fiát.


Egy pár percig még álltam, néztem utánuk, aztán elindultam. Mellettük álltam meg. A kisfiú a padon ülve sírt, az apja rángatta, szidalmazta – és közben mindenki elfordította a fejét.

Én már rég nem tudom és nem is akarom a fejem elfordítani, sem a szememet becsukni: rászóltam, hogy ne tegye ezt, mert ez bántalmazás.

Ez csak annyira volt jó, hogy a figyelmet magamra irányítottam és én lettem a célpont. Voltam én minden, csak szépasszony nem. Halványan rámosolyogtam a kisfiúra, és elléptem az apja mellől.

A kisfiú szemében köszönet volt és könyörgés.

Mit művelhet egy ilyen szülő a titkokat rejtő négy fal közt, ahol nincsenek tanúi?

Amikor gyereket bánt valaki, a jövőt teszi tönkre.

A bántalmazott gyerekek is mintát vesznek az életből és azt viszik tovább. Sérül a szeretetnyelvük és később elfogadhatóvá válik számukra a bántás, mert az egybeolvad a törődés fogalmával – hiszen akkor kapnak csak figyelmet, amikor bántják őket.

A gyermekkorban bántott gyerekek később jó eséllyel lesznek ugyanúgy bántalmazók, ahogy az ő szüleik azok voltak, hiszen ők is így nőttek fel, és az ő szüleik is ugyanígy, és ők is onnan hozták, ahonnan azok szülei: valahonnan generációkról korábbról, ahol az ősök traumagyöke képződött.

Szülőként nem csupán a gyermek testi szükségleteire kell ügyelni, hanem a lelkiekre is azzal a mindig jelenlévő tudatossággal, hogy amit elvetünk, azt fogja utódunk learatni.

A gyerekbántalmazás ugyanolyan sokrétű, mint a felnőttkori, megnyilvánulásai a bántalmazó választása és döntése szerint random váltakoznak.

A bántás eszközeit az agresszor választja meg és alkalmazza áldozatán, ehhez alanyának nem sok köze van.

A gyermekbántalmazás az érzelmi, fizikai, nevelési/oktatási elhanyagolástól kezdve a fizikai, érzelmi, szociális és közvetett gazdasági bántalmazáson át elmehet egészen a szexuális abúzusig.

A bántalmazás mértéke a bántalmazó döntésén alapul.



Gyermekbántalmazás - nem a testét ütöd először

A gyermekbántalmazás ezért is ilyen nehéz téma, mert itt kíméletlenül szembesülünk az áldozat kiszolgáltatottságával, azzal, hogy a bántalmazás nem provokáció miatt történik, hanem az erőszaktevő döntésén alapul.

Éppen ezért itt nehezebben adunk feloldozást az elkövetőnek, holott lényegét tekintve maga a bántás ugyanúgy megtörténik, mint a kapcsolati erőszak esetében, ugyanazokon az elveken és motivációkon nyugszik, de a céláldozat életkori adottságainál fogva védtelenebb, így az erőviszonyok kiegyenlítetlensége szembeötlő (ugyanez igaz az időskori és a fogyatékkal élők bántalmazásra).

Más esetekben a gyermekeket ért abúzust a nevelési célzat álcája mögé rejtik, holott minden megszégyenítés, megalázás rombolja az eredendő emberi méltóságot és boronálja fel a lelket a későbbi méltatlan élethelyzetek elfogadására.

Nemrég a benzinkúton láttam egy apát a kislányával. Valahová nagyon siethettek, mert az apa öles lépteivel szinte vonszolta a gyerekét. Ahogy néztem őket azon gondolkodtam, hogy miért nem mi, felnőttek lassítunk le a gyerekek tempójához, akik fejlődési szakaszuknál fogva sem képesek akkorát lépni, mint mi.

Miért nem hasalunk le hozzájuk, amikor játszanak?
Miért nem guggolunk melléjük egy magasságba, amikor élményeikről, bánataikról beszélnek?
Miért állunk örökké felettük?
Miért arra szocializáljuk őket, hogy egy másik emberi lény mindig lesz felettük?

A gyermekbántalmazás lélektanát és következményeit már sokan és sok helyen leírták. Nem vagyok szakember, nem tisztem ezt elemezni – de látom, hogyan sérül a társadalom alapeleme, az egyén.

Igen, valahol ott, kisgyermekkorban – és még komolyan elcsodálkozunk, hogy miért ilyen a világ?

Ezért, mert még mindig zárt rendszerben gondolkodunk, ahol megy az adok-kapok, ahol jogot formálunk arra, hogyha engem ütöttek, én is üthetek, mert vissza oszthatom, mert belőlem is ember lett…

Valóban ember lett belőlem? Olyan igazi, aki méltóságteljes és épít, nem pedig rombol? És tényleg szeretném, ha a gyerekem is végigélné azt a sok fájdalmat és traumát, amit nekem sem sikerült feldolgoznom, hiszen azért bántom?

Szóval, tettel, hatalomtól és jogosultságtudattól vezérelt bántás hogyan teremthetne élhető jövőt?

Ne bántsátok a gyerekeket!

Takács Hajnal
https://www.facebook.com/takacs.hajnal.manta
Takács Hajnal: Az asszony verve


Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Don`t copy text!