De én nem tudok fejből mesélni!

A csapból is ez folyik. Mesélj a gyereknek, mert… és az okok. Okosabb lesz, nagyobb szókincse lesz, könnyebben tanul, fejlődik a fantáziája, mindene. Lehet olvasni, de a legtutibb fejből mesélni. Ilyenkor a könyv helyett a kicsiket nézed, az rezdülésüket figyeled, a reakciójukra hagyatkozva szövöd a tartalmat.

De én nem tudok fejből mesélni! Nem és nem. Semmi ötletem. Mivel kezdjem, mi jöjjön utána, mi legyen a sztori, na és a tanulság?

De muszáj valahol elkezdeni. Az okosok tudják, nem hiába mondják: kell. Mit teszel erre? Odabújsz a gyerek mellé, veszel egy nagy levegőt, és továbbra sincs fogalmad arról, mi is lesz az első mondatod. Aztán bevillan egy régi emlék: hol volt, hol nem volt…

Közben agyalsz, miről is mesélt a gyerek, mit rajzolt, mi volt az oviban, minek örült, mi bántotta. És belekezdesz. Szivárványt rajzolt? A lehetséges helyszín itt már meg is van, egy mező, szivárvány végével. Kisfiú vagy kislány? Az egyik főszereplő is megvan.

De nem muszáj a gyereknek lennie a főszereplőnek, lehet más is, egy állat, egy növény, egy tárgy akár, amire kíváncsi, amire vágyik, hogy ő is hozzáérhessen. Nálunk ez a porszívó például.


Lehet valamilyen ez a szereplő, amit jól el tud képzelni a gyerek, ami valamiért megérinti. Aztán kellhet helyszín, ahol a mese játszódik. Egy hely, ahová vágyik, ahová nem mehet, vagy csak olyan mesés. A gyerek habitusa szerint.

Ki legyen a másik, vagy többi szereplő? Tündér a szivárvány túloldaláról, aki idecsöppent, vagy mogorva aranygyűjtögető kobold, vagy birodalmat őrző sárkány, játék a polcról, családtag. Ráérzel. Jelzik a rezdülései, mikor találsz telibe. Aztán szövöd a mesét tovább.

Mehet az ő általa elmesélt történések nyomán meseköntösbe bújva, mehet veled történt esemény, lehetsz te a kicsi hirtelen, és ő a nagy, aki mit tenne, ha… Beleszőheted az örömeit, a félelmeit, amit szeret vagy amit épp nem.

A sztori maga nem is annyira fontos. Ha tudsz, tegyél bele csavart, fordulatot, váratlan helyzetet, de ha nincs, az sem baj. Ha semmi ölteted, kérdezd meg, szerinted őt mit tenne a főhős helyében? A másik szereplő vajon mit szólna ehhez? Aztán mehet a mese tovább.

Tulajdonképpen szinte minden működik. Csak el kell kezdeni. Ami piszok nehéz. Hiszen én nem tudok fejből mesélni! Dehogynem. Bugyuta vagy tanulságos, értelmes, vagy zagyva, tökmindegy. Itt most nem a minőség számít.

De én nem tudok fejből mesélni!

Kortól függően kezdhetsz a saját emlékeiddel, semmi baj, hogy gőze sincs arról, miről hebegsz éppen, a lényeg, hogy rád fog figyelni. Lehetnek állatos történetek, azok mindig érdekesek a sok állathanggal, még akkor is, ha egy papagájnak nem sok témája akad mondjuk egy mammuttal, de ez kit érdekel.

Szólhatnak a mesék gyerekekről, ismertekről és ismeretlenkről, róluk, napi és rég történt eseményekről, érzelmekről, jóról és rosszról. Ki és be lehet mászkálni a mese és valóság ajtaján, összefonva őket, hogy a végén semmi se legyen igazán komoly, mégis legyen vagy lehessen súlya. Ahogy sikerül.

Fejből mesélni annyit tesz, hogy mersz újra egy gyerek szemével látni, fülével hallani, szívével érezni. Persze nem akármilyen gyerek, a TE gyereked. Akit ismersz. Aki előtt nincs félelem, nincs szégyen, van viszont nevetés, elmélyülés. A közelség, a folytonos figyelem, amit nem zavar meg egy lapozás, egy képernyőgördítés, egy reklám.

Nem számít, hogy szerinted béna a sztori vagy nincs is, nem számít, hogy nem tudsz hangokat utánozni. Az számít, hogy Ő egy mesevilágba kerül, általad és veled. Elvárások, feltételek nélkül. Csak a gyerek és te. Működik. Néha túl jól is. Fejből mesélni nem is olyan nehéz… ha már reggel is mesélni kell 🙂



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!