A napokban hatalmas visszhangja volt egy kisiskolásoknak szóló tankönyvben megtalálható “újabb botrányos felfedezésnek”, ami nőverésről és kihasználásról szól. Mint családon belüli és kapcsolati erőszakkal foglalkozó ember üdvözlöm ezt a felfedezést, a szemeknek nyílását és egyre erősödő látását, ami remélem, értéshez visz.

A “botrányos felfedezés” egy népszerű óvodás dalocska székelyföldi gyűjtésből való szövege, aminek utolsó versszakát ugyan nem éneklik az ünnepségeken, de ha így lenne, akkor anyák napján ettől még ugyanúgy sírnánk a meghatottságtól.

És ez itt a baj.

„A szüleiddel együtt énekeld el! Színezd ki a rajzokat!”

A társadalmunkat átszövő mindennapi erőszakot generációk óta cipeljük magunkkal nehéz örökségként, mindig is együtt kántáltuk szüleinkkel és színeztük elfogadhatóra.


Maga a felfedezés nem botrányos, hiszen ez a téma eddig is az orrunk előtt volt, de a felismerés valóban megbotránkoztató lehet annak, aki eddig vakon élt.

A népdalgyűjtők fontos munkát végeztek kultúránk és gyökereink tudásának, ismeretének érdekében.
Régebben sem volt kevesebb erőszak, csak a hírközlés nem működött még a mostanihoz képest elég hatékonyan, így könnyebb volt elrejteni a “családi szennyest”, mint mostanában.
Népdalaink, mondókáink, szólásaink és mondásaink, meséink azonban megőrizték ezeket.

Az asszonyverés nagyon régi és létező jelenség társadalmunkban, számtalan helyen tetten érhető kulturális örökségünkben, mégis megsüketített fülekre találtak ezeknek az asszonyoknak a jajkiáltásai.

Kényelmes picsogásnak beállítani a feminista mozgalmak egyenlőségre való törekvéseit, elbagatellizálni az erőszak hatását, de ha végignézünk jelenlegi társadalmunk érzéketlen ürességén, akkor határozottan látjuk, hová vezetett ez az út.

A családon belüli erőszak nem csak a nőket üti, de veri a gyerekeket is, és amíg ennek kegyetlen valóságával és pusztító következményeivel nem nézünk szembe, addig erre a komoly társadalmi problémára nem érkezik megoldás, és csak felháborodás meg méltatlankodás marad.

A mintacsaládoknak álcázott cifra paloták zöld ablakain betekintve a kandallók felett lógó beállított, műboldogságot sugárzó családi fotók véres falakra vannak akasztva, amit megvert, meggyalázott és alázott emberek vére festett pirosra.

Az erőszak mindennapjaink része, és már egészen kicsi korunktól táplálják belénk annak elfogadását a fülnek jól csengő, kellemesnek hangzó dallamokkal, ártatlan gyermekek csicsergő hangjával elénekelve.

Cifra palota,
Zöld az ablaka,
Gyere ki te tubarózsa,
Vár a viola.

Kicsi vagyok én,
Majd megnövök én,
Esztendőre vagy kettőre
Huszár leszek én.

Én azt megteszem,
Katát elveszem,
Ő dolgozik, én meg alszom,
Este megverem.

Ezt, és az ehhez hasonló üzeneteket a gyerekek évtizedek óta éneklik együtt szüleikkel, és éppen ezért létfontosságúvá vált egy olyan generáció felnövése, aki nemet mond az erőszak minden formájára.

A ma bántalmazottai a jövő népdalgyűjtésében lesznek megénekelve.
Ez a mi ékekkel feldíszített és hazugságba burkolt cifra palotánk.
Ki kell énekelnünk a tubarózsát violához, hogy többé egy Katát se érhessen erőszak.

Takács Hajnal
https://www.facebook.com/takacs.hajnal.manta
Takács Hajnal: Az asszony verve






1 hozzászólás

  1. Gyimesi László

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!