Anyának fontos… – heppjeink listája

Két helyről nagyjából ugyanazt egy nap alatt, na ez sok volt. Történt ugyanis, hogy békésen olvasgattam egy anyuka blogját, jókat mosolyogtam az ismerős történeteken, amikor egy apuka kommentje talált szemen.

Nem írt csúnyát, tulajdonképpen bántót sem, és mégis. A kisgyerekes mindennapokra ez volt a válasza: mert az anyáknak annyi heppjük van, rendesen tönkre is teszik velük az apákat és a gyereket is.

Mert minek a gyereknek külön cukor, mert miért nem lehet neki megmondani, hogy tovább nincs cici? Így meg szegény apa kullog a (fontossági) sor végén. Hm. Emésztgettem, végül vigyorogtam egy jót, mert ugye nem értheti szegény.

Aznap délután baba-mama klubba mentünk a lányommal, ami érdekesnek ígérkezett, mert egy pszichológus is jött előadást tartani. A téma a család, a (megváltozott) szerepek, a helyes kommunikáció volt.

Lehetett kérdezni, és a beszélgetés során hasonló kérdések vetődtek fel, mint a blogon (akármelyiken). Nem meglepő, csupa kisgyerekes anyuka, hasonló gondokkal és tapasztalatokkal. Aztán elhangzott a panasz: a férjem nem érti, hogy kezeljem, hogy ne piszkáljon olyasmivel, amihez lövése sincs?


Ehhez mindenki csatlakozott a saját nyűgjével, és a válasz szerintem mindenkit meglepett. Tényleg, miért kell nekünk annyi agylövés? Miért nem lehet kicsit lazábban, könnyebben venni a dolgokat, akkor a párunknak is könnyebb lesz, és nem fog szekálni.

A gyereknek meg, higgyük el szépen, nem lesz semmi baja, ha sima cukrot kap, ha nem mos ebéd előtt kezet… aztán ha apa elment otthonról, megint minden mehet a saját kedvünk szerint. Hm, és ez nagyobb hm, mint az előző.

Másik helyről meg mit hall az ember? Kell az állandóság, a szokások kialakítása, a határok pontos megfogalmazása. Hogy az rendben van, hogy a mamánál más a rend, de mindenhol legyen valamilyen, és az legyen fix.

Vajon az fixnek számít, ha estig kell evés előtt kezet mosni, a vacsora előtt meg nem? És ha jó film megy a tévében, akkor a gyerek később fekszik le, mert az altatáshoz csend és nyugalom kell?

Anyának fontos... - heppjeink listája

Még jó, hogy ismerjük a választ. De legalább összegyűjtöttem néhány anyai heppet, ahogy a kedves kommentelő fogalmazott. Vajon mit szólna ezekhez?

  • Kezdem az enyémmel: minden egyes alkalommal, mielőtt a gyerek fürdene, kisikálom a kádat. Nem elég kimosni, végig kell sikálnom, ahová csak hozzáérhet fürdés közben.
  • A barátnőm mániája, hogy nem jó a csapvíz és az ásványvíz sem, ezért minden nap főz a fiának egy nagy adag gyümölcslevet, nyírfacukorral.
  • Másnak az a mániája, hogy amíg alszik a kicsi, nem lehet a mikrót használni. Ezen még ő is vigyorgott, mert a robotgépet meg igen.
  • Negyedik anyukának az a fixa ideája, hogy minden nap pontban háromkor ki kell vinni sétálni a fiát 20 percre, még akkor is, ha beteg, vagy szakad az eső.
  • Volt olyan is, aki fejlesztési okokból minden nap ugyanakkor ugyanúgy tornáztatja a kisfiát. (Megjegyzem, én is rendszeresen tornáztattam, ha nem is mondtam így ki az okát, de hát a korababáknak (is) ajánlott. Hogy ez apát miért zavarja, azt nem tudom.)
  • Sokadik anyukának a férje dohányzik, és az a baj, hogy cigiszünet után kezet és arcot kell mosni, sőt, pulcsit kell váltani.
  • Megint másnál nem mindegy, hogy a biliző kislány popsiját mivel törlik és mossák. Van “popsiszappan”, és külön törlő a pisihez.
  • Volt gond a meséből, hogy ne legyen benne erőszak, vagy hogy apának is el kell járnia erőszakmentes kommunikációt tanulni.
  • Vagy nem lehet otthon műanyag játék, és fogmosás után nem eszünk.

Valóban rengeteg rémes szokásunk van. Vajon a gyereknek akarunk jót vagy a férjünket akarjuk idegesíteni? Biztosan ez utóbbi a célunk. A legjobb barátnőm férje szerint ugyanis a nők megváltoznak szülés után, és ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy ami eddig fekete volt, az most fehér lesz és fordítva, hogy nem lehet velük többet együtt gondolkodni, tervezni és egy úton járni, mert a gyerek mindig el- és letérít. Röviden meg is fogalmazta: anyák lettünk.



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!