A legjobb szoptatási tanács: Ne csináld, ha úgy érzed, rámész!

A legjobb szoptatási tanácsot a második gyerekem születése utáni nem éppen egyszerű hetekben kaptam. És sajnos nem a Hebammémtól. Ő a szülés után rendszeresen látogatott, beszélgetett velem, kérdezett és válaszolt is, amikor én kérdeztem. És látott is ezt-azt.

Látta, hogy kínlódok (egy csomó mindennel), és ezek kihatnak a szoptatásra, amit én muszájnak éltem meg. Kizárt, hogy nem szoptatok, kizárt, hogy nem sikerül, kizárt, hogy az első megkapta ezt, a második meg nem fogja. Már ekkor pocsék anyának éreztem magam.

Hiszen az elsőnél sikerült, nem mondom, hogy egyszerű volt, de végül megugrottunk közösen a gyerekkel minden akadályt. Tisztában voltam az előnyökkel, mint például az immunitás a babának, a fogyás nekem…

Aztán megszületett a fiam, nem volt koraszülött (vagy nem igazán), nem vitték el tőlem, nem volt semmi extra történés. Hazamentünk, eltelt pár nap, és a dolgok kezdtek nehezebbé válni, a világ egyszer csak kifordult a sarkaiból.

Olvasgattam, telefonálgattam, skype-oltam. Nem segített a ne add fel, a folytasd kitartóan, a legyen folyamatosan mellen. Aztán javasolták a tápszert, mert így csak szenved a baba. Én sírtam, hisztiztem, kiborultam, apatikusan néztem magam elé. Vajon mi marad a tejemből, a szoptatásból, ha tápszert adok?


Aztán jött a Hebamme. És halkan beszélni kezdett.

Hogy az önvád, a csak azért is mindenáron akarom nem fog segíteni, nem jutok a célomhoz közelebb, ellenben a babám kap egy idegroncs, feszült, egyre hisztisebb anyát. Hát valóban ezt akarom?

Nem. Nem ezt akarom. Ezért a tanácsa így hangzott: keressük meg azt a módszert, ami mindannyiunk számára megfelelő. A babának, nekem, és a családnak is. Értelemszerűen a családnak akkor lesz könnyebb, ha én nem borulok ki percenként, nem kergetem őket az őrületbe azzal, hogy azt várom tőlük, oldják meg azt, amit nem tudnak. Amit senki sem tud.

Igen, az anyatej a legjobb megoldás, az elsődleges opció, de mivel nem úgy sikerült, ahogy azt én elképzeltem, súlyos bűntudatot éreztem. Ez pedig egy lefelé húzó spirál volt.

A szoptatás nem megy varázsütésre, nem megy csak azért, mert valaki akarja, sem azért, mert mások ezt tartják helyesnek, az egyedül járható útnak, amelyről letérve a kénköves pokol vár. Nem.

Szervusz, bűntudat, búcsit intek neked. Minden elvárást, előítéletet félreteszek, és kialakítom, ahogy nekünk jó. Kit érdekel a külvilág!

Döntöttem. Folytatom a küzdelmet, nem adom fel, hogy szoptassak, de nem vetem meg a tápszert, nem érzem magam innentől rossz anyának, mert nem sikerül csak és kizárólag anyatejjel táplálnom a fiamat.

Fejtem, mértem, fertőtlenítettem, folyamatosan mellre tettem, adtam a tápszert, és kezdtem elölről. Iszonyú sok időt vett el. Sok-sok órát a napból. És még mindig kellett a tápszer, nem volt elég az anyatej. Bűntudatom a kiegészítés miatt már nem volt, de kezdett nagyon elegem lenni.

Eddig jutottam a Hebamméval. Nem volt meg a megoldás. Aztán találkoztam két anyukával, akikkel együtt szültünk. Az egyikük babája kizárólagosan szoptatott csecsemő volt, a másikuké viszont csak tápszert kapott. És amíg el nem mondták, nem tudtam volna megmondani. Mindkét baba szépen fejlődött, szemmel láthatóan egészséges volt, és ráadásul elégedettnek tűntek.

A legjobb szoptatási tanács: Nem csináld, ha úgy érzed, rámész!

A tápszerre áttért anyuka elmesélte, hogy a szülés után nagyjából úgy járt, mint én. Egészen addig jutott, hogy gyűlölt anyuka lenni, gyűlölte magát, a férjét, a családját, minden szoptatós anyukát, és attól tartott, hogy meggyűlöli a babát is. A Hebamméja pedig azt mondta neki, amit én is szívesen hallottam volna, de eddig senki se mondta.

Még pedig azt, hogy az anyaság nem ilyen. Nem ilyennek kell lennie. Persze nem habos sütemény, meg full mámor és csillaghullás, de nem folyamatos szenvedés, bűntudat, önvád, és végképp nem gyűlölet. Akárki felé is irányul.

A legjobb szoptatási tanács

Ha túl nehéz, ha úgy érzed, rámész, hagyd abba. Ne csináld. Nem éri meg. Adj tápszert, tedd mellre a babát az örömért, az összebújásért, az intimitásért, de ne erőszakold se őt, se magadat, hogy így lakjon jól. Hagyd abba az önkínzást.

A szoptatós anya is beszállt, és elmesélte, hogy bár neki sikerült, piszok nehéz volt. És senki sem szólt előre, hogy ez mennyire nehéz lehet. Nem törvényszerűen az, de az lehet. És ő még így is hálás, és befogja a száját, hiszen neki sikerült. Hogy milyen áron, hogy meddig ment el önkínzásban, önvádban, otthoni háborúban, azt fedje már jótékony homály.




Az anyatej a legjobb. A szoptatás csodás. De nem mindenkinek.

Nem kell mindenkinek ugyanazon az úton járnia. A lényeg a cél. A szépen fejlődő, boldog és egészséges baba. Ha ez szoptatással megy, király. Ha pótlással, tökéletes. Ha csak tápszerrel, pont úgy jó. Úgy jó, ahogy a baba jóllakik.

És akkor átkattant valami az agyamban. Ha a szoptatással éhes marad, mindannyian szenvedünk. Ha a tápszerrel tele a pocakja és vidám, mindannyian nyerünk. Mi a csudáért kellene bűntudatot éreznem azért, mert jóllakatom a gyereket? Nem vagyok bűnös azért, mert ez nekem tápszerrel sikerül maradéktalanul.

Vettem bimbóvédőt, kísérleteztem a pózokkal, de közben azt mondtam magamnak, ha ez ilyen nehéz marad, abbahagyom a szoptatást. Én nem fogok kínlódni úgy, hogy kicsinálom magam.

Fura módon, ahogy a nyomást levettem saját magamról, a nehézségeim nagy része eltűnt. Megváltozott a hozzáállásom. Maradt a szoptatás, és mellé a tápszer. Fizikailag szerintem még mindig a legnehezebb kombó, szoptatni, fejni és még a tápszerre is figyelni, de ha így lesz a babám elégedett és boldog, és én képes vagyok erre bekattanás nélkül, akkor nekem megéri.

Nincs bűntudatom. Megtaláltam az egyensúlyt, az előnyöket ebben a felállásban is. Mindenkinek erre lenne szüksége, nyugalomra, megértésre, elfogadásra, és nyomás nélküli döntésre, hogy mi is a legjobb nem csak a babának, de az anyukájának, és a családnak is.

És minden a helyére kerül.


Az írásban a Hebamme szó jelentése:

“A német Hebamme, az angol midwife sajnos nem fordítható le sehogy sem magyarra, hiszen a pontos megfelelője a védőnő-szülésznő-védőnő lenne…

Ha mégis az eredeti jelentéshez közelebbit akarunk, akkor csakis a szülésznő/bába jöhet számításba, a dúla semmiképp.

A dúla szerepe egészen más. Nekünk nincs és nem is kell legyen egészségügyi végzettségünk, mint a szülésznőnek vagy a védőnőnek, mert nem is tartozunk a kórházak kötelékébe. A dúla szerepe 4 dologban áll:

  • informális támogatás (felkészítés a szülésre)
  • szüléskísérés, fizikai támasz
  • szüléskísérés, lelki támasz
  • a kommunikáció segítése a szülés résztvevői között.”

A kiegészítésért hálás köszönet Lénárd Orsinak.
www.lenardorsi.hu



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!