Igény szerinti szoptatás

Az igény szerinti szoptatás máris megvalósul, amint a babának lehetősége van akkor mellre kerülni, amikor szeretne, az igény szerint szoptató anya ugyanis nem korlátozza a szoptatások gyakoriságát, időtartamát. A baba “döntheti el”, hogy mikor szeretne újra cicizni, és mennyi ideig igényli ezt a fajta közelséget.

Elterjedt gyakorlat a 3 (vagy kettő, akár négy, kinél hogy alakult ki) óránkénti szoptatás, amelynek a lényege nem az, hogy 3 vagy akárhány, hanem az előre kiszámítható rendszer. A családnak egyszerűbb(nek tűnik), a baba megtanulja és megszokja.

A baba azonban nem csak eszik és iszik a szoptatáskor, hanem pihen, megnyugszik, adott esetben csökken a fájdalma, kisimul. Egy kisbabának még egyetlen segítsége és megoldása az összes problémára az anyukája és a cici. Aki az igény szerinti szoptatás mellett teszi le a voksát, az elfogadja, hogy baba nem csak evési céllal szeretne mellre kerülni, és tisztában van azzal is, hogy ha kielégíti a kicsi igényeit, válaszol a szükségleteire, nem fogja elkényeztetni.

Az én számomra itt van a megnyugtatás azoknak, akik valamiért nem tudnak szoptatni. Egyszerre szültem egy olyan kismamával, akinek nem volt tejmirigye. Második gyermekét szülte ő is, így már tisztában volt vele, hogy esélye sincs saját anyatejével táplálni a babát. De egy pillanatra sem esett kétségbe, az első gyermekénél ugyanis megtanulta, hogy a kaja bejut más módon is, de csak azért, mert nincs tej a mellében, még nem muszáj megvonnia a cicizés lehetőségét a babától.

Így ő anyatej nélkül valósította meg az igény szerinti szoptatást, és tökéletesen jól voltak lelkileg mindketten. A baba bárhol és bármikor ehetett, akár apával, nagyival is, de nyugodtan mellre kérhette magát akár óránként, vagy ahogy szükségét érezte. Számomra ez több szempontból is tanulságos volt, és a mai napig emelem a kalapom a hozzáállása, lelki ereje előtt.


Az igény szerinti szoptatás (válaszkész szoptatás) a válaszkész nevelés egyik eleme, amikor a babát nem irányítani akarjuk, hanem figyelünk és reagálunk az igényeire. Egyes társadalmakban ez alap, máshol utópia, még úgy is, hogy a gyerekgyógyászati ajánlások egyértelműen javasolják. Az biztos, hogy támogató környezetben, segítő családtagokkal és idegenekkel sokkal könnyebb megvalósítani.

Ráadásul a legnagyobb hangsúly mindig az anyatej előnyein, hatásain van, és ezért sokan kizárva érzik magukat az igény szerinti szoptatásból is. Pedig mint feljebb írtam, ez egyáltalán nem kötelező. Egyszerűen be kell vonni a tudatba, hogy a szoptatásnak egyéb előnyös hatásai is vannak, több területen is elősegíti a baba egészséges fejlődését, nem csak fizikai, hanem lelki értelemben is. Ilyen a kötődés fokozása, a stressz csökkentése, a fájdalomcsillapító hatás, a szeretet érzése, átadása, tanulása.

És ha már az anyatej: alapvetően az anyatej mennyiségét befolyásolja, hogy a baba milyen gyakran és milyen hosszú időre kerülhet mellre. A szoptatás a kereslet-kínálat elvén működik, tehát annyi anyatej fog termelődni, amennyire a babának szüksége van. Minél többször üríti ki a mellett, annál több lesz benne a tej. Ez is az igény szerinti szoptatás mellett szól. Egy egészen pici baba meglepően sokszor (éjjel is) szeretne mellen lenni, hiszen az anyatej könnyen emészthető, az ő gyomra meg még igazán apró.

Igény szerinti szoptatás

Az igény szerinti szoptatás nem könnyű

Ami nem is meglepő. Nekünk nem könnyű, a mi életmódunkban nehézkes a folyamatos hordozás, az akár óránkénti (vagy még gyakoribb) szoptatás. Nálunk az óra mindig gyakorol némi nyomást, még akkor is, ha teljesen igyekszünk kiküszöbölni. Ez pedig óhatatlanul hatással lesz a babára is.

Nem könnyű elfogadni, hogy a baba éjjel is kel, nem is egyszer, ennek nap közben meg is lesz a hatása. Ha van másik gyermek, és nincs igazi segítség, ez képes rémálomba illő állapotot előidézni. Az együtt alvás természetesen segít a helyzeten, akkor nem kell igazán felkelni, viszont a másik gyerek, a férj, és talán mi magunk sem fogjuk élvezni a helyzetet.

Sokkal több feladatunk van, amiből még a családtagok, barátok sem tudnak annyit átvenni, hogy kizárólag a babára és önmagunkra tudjunk koncentrálni. Vagyis nem jellemző, nyilván vannak szerencsés kivételek. A megfelelő mennyiségű és minőségű tanácsból sem állunk túl jól, rengeteg az anyag, és egymásnak ellentmondóak az infók.

A gyermekágyi időszakban például a naponta kiérkező Hebamme nekem iszonyatos stresszt okozott, aminek nagy részét magamnak kerestem, de egyértelműen nem segítette a tejtermelést, a nyugodt és kiegyensúlyozott anyaságot.

Nehezítő körülmény természetesen az is, hogy az igény szerinti szoptatáshoz hozzátartozik, hogy szükség esetén bizony lakáson kívül szopik a baba. Nálunk pedig a nyilvános szoptatás nem elfogadott, emiatt sokan inkább nem mennek ki, míg mások felvállalják a “harcot”. Ki-ki vérmérséklete szerint.

Mindezekkel együtt az igény szerinti szoptatás csodás dolog, és megéri adott esetben a kínt. Kitartás!



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!