Anyatejtitkok

Terhessége alatt érthető módon kevés kismama foglalkozik a gyermek táplálásának módjával. A legtöbben szépen lezárják a kérdést ott, hogy „szoptatni fogom”. A baba megszületése után viszont az első helyre jön fel az anyatej mint téma: szoptatni AKAROK, van-e tej, mikor lesz már, hogyan is kell pontosan, miért fáj, éhen fog halni…

Mikor lesz már tejem?

Hidd el nekem, előre senki sem tudja. Még az sem, aki nem az első gyermekét szüli. Ahogy minden anyuka, minden baba, minden mell más, minden helyzet is más. Vannak általános tapasztalatok, hogy három nap alatt megindul a tej, császárosoknál ez inkább öt nap – de ez nem egy szabály, amit a szervezetünk köteles betartani.

Így hát bőven előfordulhat, hogy tejed csak akkor lesz, amikor már otthon vagytok, amikor végre nyugi van, senki sem nyaggat, nem méred magad a szomszéd ágyon fekvő, tejtől duzzadó mellekkel rendelkező anyukához, nem látod a csecsemős rosszalló tekintetét, nem kell hallgatnod, hogy “hát, anyuka, ebből tápszer lesz!”. Nem biztos, hogy azért, mert az első napokban kapott tápszert üvegből a kicsi, ez már így is marad.

Nem írom, hogy elegendő mindent megtenned a szoptatás érdekében, és tutira hosszú hónapokig nem lesz gondod. Nem minden esetben függ tőled, hogy lesz-e elegendő tejed, egyáltalán fogod-e tudni szoptatni a kisbabádat. De ha valóban szoptatni akarsz, ne add fel az első sikertelen próbálkozások után.

Előnyben a tovább szoptatott gyerekek: anyatejtitkok

Hogyan is kell szoptatni pontosan?

Erre van hivatalos szabvány válasz, amit sok helyen elolvashatsz. Ez mind nagyon jó, és olvasd is el, fontold meg, próbáld ki. Közben pedig tartsd szem előtt, hogy csak az alapkövetelményeknek kell megfelelned, nem pedig a körítésnek. Mik is az alapkövetelmények?


  • a baba egész teste forduljon veled szembe, nem elég a fejét odafordítania
  • a száját nagyra kell nyitnia azért, hogy
  • ne csak a mellbimbót, hanem a bimbóudvar egy részét is be tudja kapni
  • a bimbó a nyelvén közepén legyen, ne pedig a szája szegletében
  • az ajkai forduljanak kifelé.

Ezek a legfontosabbak, a körítés pedig rajtatok múlik. Rajtad és a babádon. Tehát nem fontos, hogy milyen pózban szoptatsz, csak az a lényeg, hogy kényelmes legyen. Nem az a lényeg, hogy a baba gyomra a te gyomrodnál legyen, hanem az, ha ezt pózt választod, akkor veled szemben legyen. Teljesen mindegy, hogy fekve szoptatásnál támaszkodsz az egyik könyöködön, karodon, vagy teljesen elfekszel.

Nem kell feltétlenül mozdulatlannak lenned a szoptatáskor. Vannak babák és anyukák, akiknek a sétálás közben való szoptatás válik be. Na nem az utcán gondolom éppen, hanem otthon, biztonságban, nyugalomban, a konyhában, szobában, lassú, ringatós mozgással. Ehhez persze kell, hogy elbírd a babát, hogy találd meg az egyensúlyt, hogy ne legyen az útban senki és semmi. De ha így jó, akkor csináld így.

Olyan anyukával is találkoztam, akinek nehezen indult meg a teje, és a meleg víz – pucér baba párosítását alkalmazta tejszaporításra és a babája megnyugtatására. Konkrétan a kádban “fürödve” szoptatott. Ez csak elsőre fura, mert ha működik, akkor hajrá.

Anyatej: mellenként más mennyiség?

Igen, más. Ráadásul ez változhat is. Ha az első napokban egyforma mennyiség volt mindkét melledben, nem jelenti azt, hogy így is marad. Ha először több volt a jobb melledben, lehet, hogy néhány hét múlva már a balban lesz több. Ez különösen igaz akkor, ha begyulladt, becsomósodott valamelyik melled. Utána abban gyakran kevesebb a tej, mint a másikban.

Ezen segíteni nem nagyon tudsz. A tejszaporító praktikák általában vagy általánosan hatnak a tejtermelésre, tehát mindkét mellre, vagy egyikre sem. Ha az egyik melledben jelentősen kevesebb a tej, mint a másikban, még mindig nincs ok pánikra. Nincs kőbe vésve, hogy etetésenként csak az egyik mellet lehet “használni”. Nyugodtan szoptass mindkét melledből, ha így elég a babádnak. Ebben az esetben arra kell figyelned, hogy a következő etetésnél azzal a melleddel kezdj, amelyikkel az előzőnél befejezted a szoptatást.

Reggel vagy este több?

Nagykönyv szerint az anyatej mennyisége reggel több, és estére fokozatosan csökken. Te sem vagy nagykönyv szerinti? Semmi baj, akkor lehet, hogy neked este van sok, vagy délben. Ez gyakran függ a napodtól, az idegeidtől, attól, hogy mit és mennyit ettél, és mennyit ittál hozzá. Nekem konkrétan az ebéd utáni etetésnél volt a legtöbb tejem nagyon sokáig.

Sokszor előre elmondják (nekem is elmondták), hogy estére csökken a tejmennyiség, nem szabad megijedni. De eljön a másnap reggel, kevesebb tejjel, és vele a rémület, hogy akkor most estére még kevesebb lesz? Valószínűleg nem, egyszerűen megváltozott valami. Ha veled is hasonló a helyzet, ne pánikolj. A tej ritka kivételtől eltekintve nem apad el egyik napról a másikra, és akkor is lehet tenni azért, hogy újra termelődjön.



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!