Piszénpisze.hu  »   Egészség  »   Hajhullás terhesség után

Comments

Hajhullás terhesség után — 13 hozzászólás

  1. És az 5. hónapra majdnem minden a régi 🙂 innen üzenem az anyuka társaimnak, akiket esetleg mostanában ért az első sokk a hajhullás miatt, hogy idővel valóban mérséklődik a tünet. Végül is, én is gyanítottam, hogy nem marad ez így örökre 🙂 talán a Revalid is hozzásegített ahhoz, hogy nagyon sok, új hajszálam kezdett el nőni. Főleg elől látványos, úgy tűnik, onnan hullott ki a legtöbb. A lányommal együtt növesztjük a hajunkat, mivel neki most nő az új haja 🙂

  2. Most 12 hetes a lányom, és tényleg borzasztó a hajhullás! Mindig is sok hajam volt, a terhesség alatt még több lett, így mázlim van, mert az intenzív hajhullás ellenére sem lett láthatóan kevesebb. Viszont múlt héten megjött a menstruációm, és nem tudom, hogy ezzel van-e összefüggésben, lehet, semmi köze a két dolognak egymáshoz, de azóta a nap óta mérséklődött a hajhullásom. Minden lehetséges, az is, hogy ez átmeneti, és pár nap múlva megint több hullik majd.

    • Anno nekem azt mondták a gyógyszertárban, hogy a Revalidot szedhetem, mert a többiben van valami, ami ártalmas és átmegy az anyatejbe. Bevált 🙂

      • Biztos, hogy nem árt vmi vitamin direkt a hajnak is, mert vége annak a pihe-puha érzésnek, ami a terhesség alatt volt 🙂 A Revalidot kipróbálom én is.

      • Túl vagyok egy havi Revalidon és a fodrászon is 🙂 a középhosszú hajamat rövidebbre vágattam és szedem a vitaminokat is. A két dolog együtt valamelyest enyhít a kellemetlen hajhulláson.

      • Kitartás, még két hónap, és minden rendben lesz a hajaddal! 🙂 Reggel is szeded a Revalidot? Én akkor nem bírtam, iszonyú hányingert okozott.

  3. Szerintem is jobb, ha nem kell még külön erre is gyógyszert szedni, hanem vmi más megoldás is akad. A nővérem nemrég kezdte el használni a Herb Pharma Hair-t, szülés után sajnos neki is nagyon hullott a haja, és ezt ajánlották neki. Azért jó szerinte, mert csak a fejre kell belemaszírozni, és nem bevenni. Tényleg látszik rajta már a változás, dúsabb és lágyabb lett a haja. Így, hogy látom, hogy neki használt, bátran ajánlom másnak is!:)

  4. Sajnos én is hasonló helyzetben vagyok, egyre jobba hullik a hajam,és nagyon el vagyok keseredve. Jobban szeretem a természetes anyagokat, és ha egy mód van rá, nem akarnék gyógyszert szedni. Tud valaki valami jó megoldást?

    • Egyetértek, jobb a természetes anyagoknál maradni. Ebben az esetben, amit próbálj ki: bojtorjángyökérből vagy csalánlevélből ill. csalángyökérből készíts főzetet, és azzal moss hajat. Sokaknak működik, talán neked is, ha türelmes típus vagy. Én nem vagyok az, ezért nem bírtam kivárni az eredményét. Ami nekem bevált: Revalid + multivitamin + rövidebb haj. A Biovanne-t a gyógyszerész nem ajánlja szoptatós anyáknak, de a Revalid rendben van.

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..