Ingyenessé váltak egyes ajánlott védőoltások Érden a város támogatásával; az intézkedés több tízezer forintos megtakarítást jelenthet a szülőknek – tájékoztatta a polgármesteri hivatal kedden az MTI-t.

A fertőző agyhártyagyulladás, illetve a bárányhimlő elleni védőoltást korcsoporttól, jövedelemhatártól és a vakcina fajtájától, árától függetlenül mindenki ingyen megkapja.

A tájékoztatás szerint az önkormányzat támogatja a fiúk HPV elleni védőoltását is, ez azonban jövedelemhez és életkorhoz kötött. Ugyanakkor a következő fél év tapasztalatai, illetve12 millió forintos keret fennmaradó része alapján dönti majd el a közgyűlés, hogy ebben az esetben is eltöröljék-e a jövedelmi, életkori kritériumokat.

Hozzátették: a lányok egy központi, kormányzati program keretében eddig is ingyenesen jutottak a HPV-vakcinához.

A közlés szerint, a vakcinát a gyermekorvos írja fel és adja be, illetve a szülő váltja ki a gyógyszertárban, az árát pedig az önkormányzat a leadott blokk ellenében, az oltás beadása után megtéríti.


Arról is szól a közlemény, hogy a fertőző agyhártyagyulladás és a bárányhimlő elleni védőoltásokat a veszélyeztetett gyermekeknek mindenképpen ajánlják: közéjük tartoznak a két év alattiak, valamint a közösségbe járó, krónikus megbetegedésben szenvedő vagy rossz szociális körülmények közt élő gyermekek.

Megemlítették, hogy influenzajárvány idején megnő a fertőző agyhártyagyulladásos megbetegedések száma, mert ebben az időben sérülhet a vírusfertőzésen átesett gyerekek immunrendszere.

Hozzáfűzték: a fertőző agyhártyagyulladást egy Neisseria meningitidis nevű baktérium okozza. Ha megbetegszik a gyermek, nagyon gyorsan kell cselekedni, sok a szövődmény és igen magas a halálozási arány. A fertőzés főleg a közösségbe járó kisgyermekeket, a serdülőket és a fiatal felnőtteket érintheti.

A bárányhimlő Magyarországon a leggyakoribb fertőző betegség, amit a Varicella zoster vírus okoz. Egy-két százalékban súlyos szövődményekkel járhat, ami kórházi ápolást igényel. A betegség felnőtt korban igen kellemetlen, a magzatra pedig súlyos veszélyt jelent, ha az édesanya még nem esett át e megbetegedésen.

A HPV vírusfertőzés, a becslések szerint a harmadik leggyakoribb nemi betegség, de előidézője lehet többfajta rosszindulatú daganatos megbetegedésnek is – tartalmazza a polgármesteri hivatal közleménye.

Forrás: MTI



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!