Sajtóközlemény – 2014. május 29.

Ebben az évben a gyermekek kapják a legszebb ajándékot a Bethesda Kórházban: széleskörű társadalmi összefogás indult a Kórházban működő Országos Gyermekégési Centrum melletti 10 fős Anyaotthon megvalósításáért. Az a cél, hogy a vidékről érkező szülők, édesanyák gyermekük kórházi tartózkodási és a rehabilitációs ideje alatt folyamatosan a kis betegek mellett maradhassanak.

Az érdeklődés azt mutatja, hogy nemcsak a budapesti gyermekintézményben lenne erre igény, hanem hazánk számos más gyermekkórházában is örömmel vennék, ha a szülők számára szálláshelyet tudnának kínálni. Saját példáján keresztül ennek az országos jelentőségű feladatnak ad pozitív és követendő, s egyben követhető példát a Bethesda Kórház és Alapítványa.

„Nem szabad elfelednünk, hogy az édesanya a gyógyító team része, a gyermek támogató lelki társa. Valójában nem luxus, hanem a legelemibb szükséglet, hogy az édesanya a gyermek mellette legyen különösen, ha hosszabb kórházi gyógykezelés alatt áll.” – hívja fel figyelmünket Kováts Adél, Kossuth díjas színművésznő, a jótékonysági akció nagykövete, gyakorló édesanyaként.

A Bethesda Kórház szakemberei hazánkban a gyermekek égési sérülését követő testi és lelki rehabilitációban is úttörő szerepet vállaltak. Egy holland példát követve egyedülálló, komplex utógondozást folytatnak, amelyhez hasonlóra Magyarországon a felnőtt égési rehabilitációs ellátásban nincsen példa.


A rehabilitáció nem gyerekjáték… Rohanó világunkban kevesen gondolnak arra, hogy nem a kórházban töltött idő a leghosszabb és a legnehezebb időszak a gyermek életében. A súlyosan égett gyermekek rehabilitációja, az utógondozás akár évekig is eltart – akár egészen a felnőtté válásig. Még kevesebben mérik fel, hogy a rehabilitációnak nem csupán szépészeti problémákra kell megoldást adnia. Sok esetben a gyermek felnőtt élete, mozgásképessége a tét, s emellett még lelkileg is irányítani kell a felépülés folyamatát. A szülők jelenléte, együttműködése a sikerhez nélkülözhetetlen – viszont ez a szülőktől időt, türelmet követel, és sok esetben többszöri kórházi tartózkodást.

MINDEN NAPOT GYERMEKNAPPÁ KELL VARÁZSOLNUNK!

A téma iránti odafigyelést azok a kedves és kisebb akciók teremtik meg, mint a gyereknapi játékajándékozás egy kórházi ambulancián; a kis betegek mosolygó arca; vásárlói promócióval egybekötött adománygyűjtés bejelentése az alapítvány javára; a kórházi felépülésről, az égési sérült gyermek rehabilitációjáról és a legbelső érzéseiről beszélő édesanya és fia története.

A Bethesda Gyermekkórház Hivatalos Alapítványa és az SCA Hygiene Product Kft. ez évi közös együttműködésének részeként az SCA – a SPAR áruházlánccal közösen új adománygyűjtő akcióba kezdett.

Akik 2014. május 22. és szeptember 9. között Zewa Kids terméket vásárolnak valamely Interspar áruházban, egyben 50 Ft-ot adományoznak a Bethesda Kórház Alapítványnak az Anyaotthon létrehozására.

Ezt is olvasd el!



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!