Anya, segíts! Mondhatná a gyermek, és a szemei sokszor mondják is. Csak ránézel, látod, milyen elesett, fátyolos a tekintete, forró a buksija, lázrózsás az arcocskája… a szíved szakad meg. Segíteni akarsz, de mi a legjobb ilyenkor? Próbálkozol egyedül, vagy forróra tárcsázod a telefont? Mikor kell valóban orvos, és mikor tudod te is megoldani a kialakult helyzetet?

Anyaként, főleg az első babával az ember lánya legszívesebben az első tüsszentéssel is azonnal hívná a mentőt, vagy legalább elcipelné a gyerekét az orvoshoz. A reakció teljesen természetes, hiszen mindannyian féltjük a csöppünket, nem bízunk igazán magunkban, és ami a legrosszabb: nem készítenek fel az ilyen helyzetekre.

A gyerekorvosok meglátogatják a babákat, amikor hazakerülnek a kórházból. Felírnak recepteket, általában azt is elmondják, mi mire való. De nincs sem idejük, sem energiájuk egyesével elmagyarázni minden anyukának, hogy „a” esetben ezt kell tenni, „b” esetben azt kell tenni, „c” esetben tessék azonnal telefonálni.

Személy szerint azt gondolom, hogy az első hetek mindenen aggódása és tökéletességre való törekvése után az anyák gyakran zsigerből tudják, ha valami nem stimmel. Sokszor előre tudjuk, hogy másnap beteg lesz, látjuk, hogy nem olyan, mint máskor. Ha az ösztönöd azt diktálja, akkor menj vele orvoshoz.


Számomra érdekes, hogy gyakran mondják, hogy a lázas baba a beteg baba, vagyis ha nem lázas, nem kell a betegrendelőbe vinni. Ezt be is tartjuk, de vannak fertőző betegségek láz nélkül (vagy előtt) is, ezért ha a rendelőbe kell menni, nem árt figyelni.

A legnagyobb dilemma a lázas babákkal van. Olyan rémisztő, szívszorító, és az ösztönünk azt diktálja, hogy azonnal orvost, professzort, varázslót ide, csak valaki segítsen már. A lázról ma már mindenki tudja, hogy a (lehetőségekhez mérten) a barátunk, jelez, hogy valami nincs rendben. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem kellene csillapítani. De mikor kell elmenni vele az orvoshoz?

Ha a baba még kicsi, nincs féléves, akkor el kell vinni. Ők komoly ok nélkül nem szoktak lázasak lenni, ezért ez fontos. A nagyobb babánál, ha a lázon kívül nincs más baja, akkor otthon kell csillapítani, és három lázas nap után kell elvinni a gyermekorvoshoz.

Akkor is menj, ha a baba ugyan már nem kisbaba, de a láza hirtelen nagyon magasra (39°C fölé) szökik. Ez lehet akár három napos láz is, amikor néhány napig semmi más tünet nem lesz majd. De lehet más is, előre nem tudhatod. A lelkiismeretes orvos vizeletmintát kér a biztonság kedvéért.

Vidd orvoshoz, ha megváltozott a kedélye, ha szemmel láthatóan beteg. Lehet gyenge, elesett, bágyadt, vagy az ellenkezője is, nyugtalan, nyűgös.

Ha fájdalmai vannak: fáj a pisilés, vagy a hasa, a feje, merevedik a nyaka.


Fizikai tünetek, amikor orvoshoz kell fordulni: erős hasmenés, súlyos hányás, vizelete vagy széklete véres. Ha nagyon köhög, esetleg fullad, és azonnal indulj, ha kékül, kiütései vagy bőrvérzése van.

Ez utóbbit nem szabad félvállról venni, ezért ha nem vagy biztos benne, teszteld le. Ennek a módszerét a kórházban gyakran megtanítják (leginkább csak az inkubátoros babák anyukáinak, de kérésre bárkinek): nézd egy üvegpoháron keresztül a kiütésnek látszó valamit. Nyomd neki finoman, és ha még így is látod, akkor máris indulj az orvoshoz.


Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Don`t copy text!