Bilizni kell, de vajon mikor?

A mumus neve: bili. Mert az én fiam már… mert te, kislányom, már… mert én úgy csináltam, hogy… mert mi Fisher Price bilit vettünk, és lám… túl engedékeny vagy, mi lesz így az oviban… túl szigorú vagy, megrémíted azt a szegény gyereket

Mindegy. Ha csak idő előtt egy hangos szó, sírás nélkül nem sikerül egy szempillantás alatt a bilire szoktatni a csemetét, valamelyik (vagy hasonló) mondat biztosan megérkezik. Lehet jól csinálni?

Szerintem egyetlen jó módszer van: elkapni azt a pillanatot, amikor a kicsi készen áll rá, és akkor nem erőltetve, következetesen bilire ültetni. Na, ez nem minden esetben ilyen egyszerű. 🙂

Az első valóban fontos tanács, hogy legyen alkalma a gyereknek megismerkedni a bilivel. Általában kettő és négy éves kor közé teszik az idejét, de ismerek olyan kisfiút, aki 21 hónaposan szobatiszta volt. Neki nem két évesen vették az első bilit. Tehát ha ott áll a bili néhány hónapig, és senki rá sem néz, akkor sem lesz semmi baja. Esetleg felkelti a pelusbajnok figyelmét, sosem lehet tudni. Talán ráül pelussal, ráülteti a macit, vagy élesben kipróbálja.

A másik, hogy érdemes tudnia a wc létezéséről és funkciójáról is. Hasznos mondatnak találtam a következőt: anyának ki kell mennie, mert nincs pelusa. Ugye, anyát utánozni kell. 🙂


A legfontosabb tudnivaló viszont, hogy a babák nem egyformán érnek, egy csomó mindentől függhet, hogy mikor szánja rá magát a bili használatára. Nem beszélve arról, hogy visszaesés is bekövetkezhet egy váratlan helyzetnél, ha megváltoznak a körülmények. Felesleges aggódni, hogy a két és fél éves fiúcska még csak vizet öntöz bele, hogy zenéljen. Inkább titokban mosolyogni kell rajta.

Ja, zenélő bili. Megfogadtam, hogy én aztán soha, micsoda ötlet, én egy normális bilit akarok. Nem lehetett nem zenélőset kapni. Ma meg már áldom, bár a dallamát ki nem állhatom, különösen, amikor négyszer egymás után kell meghallgatnom. Ami lecsillapítja az idegeimet ilyenkor, az a lányom, amikor vigyorogva megszólal: “Nem hagyja abba, ej-ej, bilkó” Szóval a zene a jutalom, és a kezdetekkor jól jöhet ösztönzőnek.

Alkalmas időpont. Nincs általánosan minden babának megfelelő. Az első lépés általában az, hogy a baba jelez, van valami a pelusban. A következő, amikor pont akkor, majd éppen előtte szól. Jó időpont a nyár, amikor nem lesz minden csupa pisi, ha baleset történik, esetleg jó ötlet egy gumiszandál, amit simán le lehet mosni.

Bilizni kell, de vajon mikor?

Amivel el lehet rontani, az az erőszak. Már olyan ügyes, szépen csücsül, sikerül is néha. Aztán jön a nagyi, aki majd megmutatja, és bár a kicsi épp nem akar a bilire ülni, ráülteti. Ha sír, akkor meg ne hisztizz, micsoda viselkedés ez, vagy te már nagy vagy ehhez. Mindegy, rosszat csinál vele.

Mondják, hogy ha egyszer bili, akkor pelus már ne. Szerintem meg gyereke válogatja. Van, aki egyik pillanatról a másikra hagy fel a pelussal, a másiknak kell még néha, amúgy nosztalgiából. A gyerektől függ, hogy megérti, vagy összezavarodik attól, hogy a pelusba lehet pisilni, a bugyiba meg nem. Jó átmenet lehet, különösen éjszakára a bugyipelenka.

És ha baleset történik? Fog, nem is egyszer. Csak nem mindegy, hogy a játék hevében, egy-két csepp, vagy direkt, hatalmas vigyor kíséretében, amolyan tesztelés célzattal úszik minden.

Na és a mi reakciónk? Hogy hangosan örülünk a sikernek, vagy természetesnek vesszük, hogy közösen “elköszönünk” a bili tartalmától, az is a gyerektől függ. Nem mindig könnyű, de nálunk bevált az a módszer, hogy a gyerek lelkiállapotától, hozzáállásától függően tapsoltam, vagy vettem simán tudomásul a helyzetet egy mosollyal és dicsérettel.

Mint tudjuk, a gyerekek nem egyformák, és még önmagukhoz képest is reagálhatnak másképp, mint megszoktuk. A bilizés pedig nem a mi elvárásainkról és igényeinkről szól, hanem róla, aki épp új terepen mozog, még bizonytalanul, elismerésre és ösztönzésre várva.



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!