Az első heted a babáddal. Jó esetben otthon, kevésbé jó esetben még a kórházban. Ha ingáznod kell hozzá, akkor se csüggedj, azért ő fejlődik, növekszik, halad a maga útján, a maga tempójában.

Ez fontos, mindig jusson eszedbe: minden baba a saját tempójában halad! A fejlődési lépcsők csak azt mutatják, hogy a babák mit tudhatnak, tudnak általában, ha nem most, akkor hamarosan. Ha pedig a baba koraszülött, akkor fontos észben tartani, hogy nekik általában több időre van szükségük elérni ezeket a lépcsőfokokat.

Mit tud a babád azonnal? »

Persze vannak általános dolgok, amik a babákra általában jellemzőek. Ilyen az is, hogy a kisbaba látása még homályos. A babák rövidlátónak születnek, és csak a hozzájuk közel levő dolgokat látják. Ne aggódj, ha a baba nem néz a szemedbe az első pillanattól. Sokkal érdekesebb a szemöldököd, a hajad, a szád. Ahogy egyre jobban megismer, úgy lesz egyre érdekesebb számára a szemed is. A babák szeretik az arcokat. A mozgó, fényes, kontrasztos dolgok csak később következnek majd.


Addig is adj neki minél többször lehetőséget, hogy nézegethessen téged. Közben próbálhatod lassan oldalra mozgatni a fejed, és figyeld, ahogy követni próbálja a szemével a mozgást. Ez segít erősíteni a szem izmait. Ja igen, ne ijedj meg, ha a baba keresztbeszemű, ez teljesen normális, még több hetesen is. Sőt, még több hónaposan is elő fog fordulni, hogy a szemei furán állnak. De erről később.

Akármilyen kicsi is a baba, képes lehet felismerni az arcokat, és utánozni a gesztusokat. Ha közel tartod az arcod az övéhez, és kidugod a nyelved, vagy emelgeted a szemöldököd, egy kis idő elteltével utánozni próbál majd. Ha pedig nem sikerül, az nem azt jelenti, hogy gond van vele! Lehet álmos és fáradt, vagy először raktároz és később gyakorol típus is.

Kezdődik a szoptatás

A baba születése után néhány nappal (2-4, vagy császár esetén 5-7) várhatóan lesz tejed. Ha nem így lenne, ne pánikolj, ezek ismét csak átlagos számok, és előfordul, hogy a császárosnak hamarabb van teje, mint a természetes úton szülőnek. Szóval nyugi!

A tej megindulása a belövelléssel kezdődik, ami nem épp kellemes. A melleid megduzzadnak, forróak és kemények lesznek (szerencsére nem mindenkinél drasztikus), esetleg lüktetőnek érzed.

Na, ez az, amitől sokan eleve úgy gondolják, hogy szoptatni fájdalmas, és hanyagolni szeretnék inkább. Te ne tedd! Ez a kellemetlen (na jó, ez is szívás!) állapot nem tart a végtelenségig, a szervezeted alkalmazkodni fog néhány nap alatt a megváltozott rendhez. Addig is néhány tipp, amivel könnyebb lesz:

  • zuhanyozz, és folyass a melleidre meleg vizet,
  • szoptatás előtt borogasd a melleidet langyos borogatással,
  • etetés után gyakran segít a hideg vizes borogatás,
  • ha a melled keményre duzzadt, a szoptatás előtt fejjél belőle egy kicsit, úgy könnyebb lesz a babának és neked is,
  • figyelj a megfelelő melltartóra, tartson, legyen puha, és viseld akár éjszaka is, ha jobbnak érzed
  • igyál sokat, ez ilyenkor nagyon fontos. Sok kismamának (nekem is) az válik be, ha szoptatás előtt fél órával megiszik egy nagy pohár vizet.
  • Szoptass, ne hagyd magad eltéríteni, és kérj képzett szoptatási tanácsadótól tanácsot.

Szoptatás »


Várható: sárgaság

Nagyon gyakori. Ha a kórházban még nem is alakult ki, gyakran előfordul, hogy otthon neked kell észrevenni. Ez fehér bőrű babánál látható a bőrön, sötétebb bőrűeknél a szemfehérje, vagy az íny ad jobb támpontot. A legtöbb esetben nincs különös tennivaló, a sárgaság eltűnik kb. két hét alatt, és nem igényel kezelést.
Sárgás színű kisbabám »

Már most kezdesz aggódni a hízás miatt

A szoptatás egyik velejárója, hogy fogalmad sincs, mennyit is eszik egy alkalommal. És mivel viszonylag hamar kéri újra a cicit (még ha sokszor nem is evés céljából), neked úgy tűnhet, hogy folyamatosan éhes. És igen, lehet éhes! A gyomra még kicsi, nem fér bele annyi tej, hogy kibírja vele a fél napot. De azért természetesen megvannak a jelei, ha a baba elég tejhez jut, és felesleges emiatt aggódni:

  • a melled üres,
  • a baba nyugodt, jó színben van,
  • a bőre rugalmas,
  • hallod őt nyelni szoptatás közben,
  • nő és hízik,
  • minden nap van 5-6 pisis pelusa,
  • a széklete sárgás-mustáros.

 

Akár szoptatod, akár tápszert kap a babád, tartsd észben, hogy minden baba különböző mértékben nő és hízik, és ez az ütem sem állandó, néha lassabb, néha gyorsabb. A születéskor kisebb babák kezdetben általában jobban híznak, a nagyobb bakák lassabban. Végül nagyjából egyforma méretűek lesznek majd.

Ha a baba láthatóan fejlődik, jól néz ki, elégedettnek és egészségesnek látszik, akkor valószínűleg jól is van. Ettől függetlenül a mérleg mutathatja azt az orvosnak, hogy a baba keveset eszik, nem fejlődik rendesen, mert például nem hasznosítja megfelelően a tápanyagokat. Hogy a babának mennyit kell híznia, az külön fejezet, és megér néhány misét.
Mennyit kell híznia a babának? »

Pelustartalom

Az első napokban a baba széklete zöld, fekete, fura – ez a mekónium, a magzatszurok. Ez még az anyaméhben termelődött, és most szépen ki kell ürülnie. Ahogy a baba enni kezd, és a mekónium kiürül, a széklete sárgás színű lesz. A színe és állaga változhat annak függvényében, hogy szoptatod, vagy tápszert kap, abból is milyet, hogy te mit ettél, ittál.

Nem minden babának van minden nap széklete, ezért inkább a pisis pelusok számát figyeld. Ha hetente egyszer alaposan telerak egy pelust a kizárólag szoptatott baba, akkor még általában minden rendben. De ezt az orvos vagy védőnő rendszeresen kérdezni fogja. A tápszeres babákra ez nem igaz!
Mit kell látnom a pelusban? »

Ébren és álomban

A legkisebbek irtó sokat alszanak, és a kórházból hazatérve leginkább úgy utasítanak, hogy a babát a hátán kell altatni. Ha ettől eltérőt mondott az orvosod, akkor rá hallgass, nyilván oka volt rá. de bárhogy is alszik, ébren mindenképpen kell a pocakján is feküdnie egy kicsit. Ez segít a nyakizmainak megerősödni, és ha már most megszokja ezt a pózt, később nem fog annyira kapálózni ellene.


Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Don`t copy text!