A korai fejlesztés fontosságára hívja fel a figyelmet Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat

A gyerekek korai fejlesztésének fontosságára hívja fel a figyelmet a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat hétfőtől egy héten át tanácsadással, előadásokkal, foglalkozásokkal – közölte Mosányi Emőke, a szolgálat főigazgatója az MTI-vel.

A közleményben kiemelték, hogy Magyarországon száz gyerekből nyolc veszélyeztetett, mert különböző kockázati tényezők fordulnak elő a terhesség vagy a szülés alatt, ilyen veszély lehet például a csecsemő kis súlya.

Ezekben az esetekben kulcsfontosságú, hogy azonnal segítséget, terápiás ellátást kapjon a gyerek, ugyanis kutatások igazolják, hogy jelentősen nagyobb az állapotjavulás esélye, ha időben kezdődik az ellátás – hangsúlyozták.

A Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója azt mondta, hogy nemzetközi adatok szerint az élve született gyerekek 4,5-5 százalékának korai fejlesztésre van szüksége.

Mosányi Emőke hangsúlyozta, hogy a megfelelő szakemberek jelzik, ha szükségét látják a korai fejlesztésnek, a védőnők például biztosan tudnak tanácsot adni és segítséget nyújtani.


A szakértő kiemelte, hogy a fejlesztés akár már az újszülött néhány napos korában elkezdődhet, ugyanakkor elképzelhető, hogy annak szükségességére csupán egy-két éves korban, a mozgás- vagy a beszédfejlődés során derül fény.

A Korai fejlesztés hete alatt, február 8. és 12. között a szakszolgálat tagintézményeiben, Budapest minden kerületében tanácsadással, bemutató foglalkozásokkal, előadásokkal hívják fel a figyelmet arra, milyen sokat tehet az érintett szülő a gyermekéért, valamint arra, hogy a problémájával senki nincs egyedül, a szakszolgálat intézményei komoly szerepet tudnak vállalni a későbbi kockázatok elkerülésében – írták.

A korai fejlesztés fontosságára hívja fel a figyelmet Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat

A hét programjait összefoglaló tájékoztatóban, amely elérhető a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat honlapján, kifejtették: a korai fejlesztés törvényi szabályozottságánál fogva alanyi jogon, ingyenesen, a lakóhelyén jár minden rászoruló gyermeknek, ha szakértői bizottság ezt javasolja számára.

Budapesten a szakszolgálat tagintézményeiben tanácsadás, komplex gyógypedagógiai fejlesztés, valamint szükség esetén pszichés segítségnyújtás is elérhető – fűzték hozzá.

Bíró Rita, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XXII. kerületi tanintézményének vezetője elmondta, hogy a korai fejlesztés komplex folyamat, amelynek során a gyermek kommunikációját, viselkedését javítják, hogy be tudjon illeszkedni a társadalomba. Sokszor a családdal együtt dolgoznak ezen – fűzte hozzá.

A gyermekegészségügy területén dolgozó, de különös tekintettel korai fejlesztést végző közhasznú civil szervezetek, egyesületek, alapítványok pályázhatnak idén a Tenni tudunk elnevezésű pályázat összesen húsz millió forintnyi támogatására.

A CIB Társadalmi Felelősségvállalás Alapítvány kiírásának célja a korai fejlesztésre szoruló gyerekek esélyegyenlőségének, életminőségének javítása, fejlesztésük támogatása, a velük foglalkozó szakemberek, oktatók, szülők, és egyéb támogatói csoportok segítése. Egy pályázatra adható minimális támogatási összeg két millió forint – közölte a pénzintézet az MTI-vel.

Az alapítvány olyan közhasznú szervezetek jelentkezését várja, akik főként az újszülött és nyolc éves kor közötti gyermekekkel foglalkoznak.

Jelentkezni lehet a korai oktatást és gondoskodást biztosító szolgáltatásokkal, a veszélyeztetett gyermekek kiszűrését segítő, diagnosztikai és gyógyítási szolgáltatásokkal, de akár a korai gondozást végző szakemberek közösségének létrehozásával, beltéri és kültéri tanulási környezet kialakításával, illetve a társadalmi tudatformálást végző kezdeményezésekkel is.

A jelentkezéseket február 1-től március 31-ig várják a www.cib.hu/cibalapitvany oldalon található részletes pályázati kiírásnak megfelelően, a támogatás odaítéléséről június 1-ig döntenek.
A beérkezett anyagokat egy három tagú bizottság értékeli, majd a kuratórium dönt a támogatás odaítéléséről.

Forrás: MTI





Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!